SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, nem tudom elfogadni a választ, három rövid megjegyzést hadd tegyek. Az, hogy a kommunisták hogyan szavaztak ebben a kérdésben, az önöket semmi alól sem menti fel. Attól önöknek még lehetett volna nemmel szavazni vagy tartózkodni. (Taps a Jobbik soraiban.)
A másik: lehet, hogy nem megyünk hőbörgéssel semmire, de a falig hátrálás politikájával sem megyünk semmire, azzal, hogy mi kérjünk folyamatosan elnézést, hátráljunk meg, és beszéljünk állandóan arról, hogy milyen fontos a jószomszédi viszony. Szerintem ennél vannak magasabb rendű szempontok is.
Az pedig, hogy milyen feltételeket szabtunk vagy írtunk le, hangsúlyoztam, hogy ezeket tekintjük kiindulási pontnak. Nyugodtan, államtitkár úr azt kérdezi, hogy kikkel és mit szoktunk egyeztetni, államtitkár úr is pontosan tisztában van azzal, hogy milyen vélemények és milyen feltételek vannak a határon túl, ezek az alapvető követelések közé tartoznak mindenhol a Kárpát-medencében, minden jóérzésű magyar ember számára. Most pedig itt van önökön a sor, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, nyomjanak gombot, valljanak színt ország-világ előtt, hogy erre a válaszra mit mondanak, de felhívom a figyelmüket, hogyha önök erre a válaszra igent fognak mondani (Moraj a kormánypárti padsorokban.), akkor ország-világ előtt azt fogják egyértelművé tenni, hogy hajlandók... (Kikapcsolják a mikrofonját. - Közbekiáltások, taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés