VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Egyrészt én is embertelennek tartom azt, hogy télvíz idején, közepén a legnagyobb hidegben lehetőség van a hajléktalanok kitiltására úgy, hogy magát a szociális ellátórendszert, valamint a lakhatáspolitikát nem oldottuk meg.

A másik pedig egy olyan dolog, hogy a közterületekért és a hajléktalanokért sokan ki fogunk állni. Ha kell, kimegyünk a közterületekre és - hogy úgy mondjam - szabadidő-eltöltés céljából ott leszünk, és tüntetni fogunk. Készpénznek vehetik, ha ezt a törvénytervezetet megszavazzák, akkor sok százan, akár több ezren is ott lehetünk, és tüntetni fogunk a közterületek szabad használatáért. S nem csak a hajléktalanokról van szó. Itt akár felhozhatjuk az utcazenészeket is vagy másokat, akik - mondjuk - elbóbiskolnak egy parkban. Az ugyanaz, mintha egy hajlaktalan elalszik?

Abszurd dolog taxatíve meghatározni, hogy mit lehet a közterületen és mit nem akkor, amikor több ezer egyéb jogszabály meghatározza a társadalmi viselkedés szabályait, és már ott benne van, hogy miket lehet egy állampolgárnak csinálnia a közterületen, és mit nem lehet csinálnia. Az a felsorolás, amit önök hoztak, embertelen, ésszerűtlen és alkotmányellenes. Ezért mi ki fogunk menni a közterületekre, nyugodtan el lehet majd minket ugyanúgy szállíttatni külterületre, mint ahogy a hajléktalanokkal akarják tenni, de az biztos, hogy mi kint leszünk, és megvédjük embertársaink jogait, és nem azért, mert azt szeretnénk, hogy a hajléktalanok az utcán aludjanak, hanem azért szeretnénk, hogy megoldódjon ez a probléma, de a probléma nem fog megoldódni, ha a szőnyeg alá söpörjük. Foglaljuk vissza a tereket!

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu