KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A hal neve: Wanda című filmben hangzik el az a mondat, egyébként ironikusan, hogy "köszönjük, kedves Mentel Johnson Ton úr, hogy beugrott, és megmentett minket". Ez a gondolat jutott eszembe, több szocialista képviselőt hallgatva itt a Házban, mintha beugrottak volna, és egy picit meg akarnának minket menteni - nem biztos, hogy tudható, hogy mitől. Mintha megnyomták volna a törlés gombot a múlttal kapcsolatban, de akkor most menjünk rá a frissítés gombra.

Kik is voltak azok, akik ránk hozták az elmúlt hét plusz egy szűk esztendőt? (Zaj az MSZP soraiban.) Úgy vélem, nem felejthető az, Gőgös képviselőtársam, hogy ezen időszakhoz önöknek igen vastagon van közük. Javasolnám az önvizsgálatot.

Itt az elmúlt órákban elhangzott Kolber képviselő úrtól ilyen gondolat, hogy az oktatás szempontjából különösen negatív hatású ez a tervezett intézkedés. Ez számunkra értelmezhetetlen, csakúgy, mint az, hogy a pedagógusok számára hátrányos. Ezt sem tudjuk felfedezni, hogy ez miben áll. Ezt egyébként a bizottsági ülésen sem fejtette ki érdemben képviselőtársuk.

Ugye, figyeltek az elhangzott időszakban a különféle gondolatokra? Figyeltek arra, hogy a 96 ezres születésszám helyett legalább 140 ezres születésszámra van szükség? Vagy figyeltek arra, hogy a nyugat-európai átlaghoz képest, ahol 100 párra legalább 200 születés jut, nálunk ennél kevesebb, mint a fele? Ezek fontos körülmények, úgy gondolom, érdemesek a megfontolásra.

Tehát önvizsgálatot, szerénységet javasolnék önöknek, és próbálják meg abból a szempontból tekinteni az önök előtt lévő javaslatot, hogy az egy-, két-, három- vagy többgyerekes családok számára ez milyen célt szolgál, mit kíván megvalósítani. Megítélésünk szerint egy gyarapodó társadalom egy lélekszámban is gyarapodó társadalom alapjait rakhatja le.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu