SZŰCS ERIKA, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. A szociális terület szempontjából kiemelkedő jelentőségű a foglalkoztatásbővítésre gyakorolt hatás, a növekedésre gyakorolt hatás, illetve a vesztes/nyertes társadalmi csoportok helyzete. Nem kívánom ismételni a foglalkoztatásbővítés és növekedés ügyében elhangzott kisebbségi véleményeket, mert azokkal maximálisan egyetértettünk a bizottsági ülésen.

Külön szeretném azonban felhívni a figyelmét a kormánypárti képviselőknek egy olyan összefüggésre, amelyről eddig sem az expozékban, sem a bizottsági megszólalásokban nem esett szó, arra a területi típusú hatásra, amelyet ez a törvényjavaslat automatikusan ki fog váltani azon egyszerű tény következtében, hogy az ország kettészakadt. Súlyosan hátrányos helyzetű térségei vannak, ahol az inaktívak aránya a gazdaságilag fejlett térségekhez képest lényegesen magasabb, és ezzel együtt az itt foglalkoztatottak átlagkeresete is lényegesen kisebb, mint a fejlett térségekben. Ennek következtében a 400 milliárd forintos megtakarítás, ami az emberek zsebében marad, nem úgy fog eloszlani és plusz vásárlóerőként megjelenni az országban, hogy a gazdaságilag fejletlen térségekhez szükséges pluszforrás megjelenik a hátrányos helyzetű térségekben, hanem fordítva. A fejlett térségekre aránytalanul sok, a fejletlenekre pedig aránytalanul kevés jut, és ez teljes mértékben ellentétes a gazdasági fejlődés beindításának a logikájával.

Többek között ezért sem tudtuk támogatni ezt a törvényjavaslatot és nem kívánjuk az általános vitában és a szavazásnál sem. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu