VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Megalakulásakor az LMP az átláthatóság, a fenntartható fejlődés és a társadalmi részvétel mellett az igazságosságot is zászlajára tűzte. Az igazságosság számunkra két dolgot is jelent: a társadalmi és területi egyenlőtlenségek csökkentését, valamint egy befogadó társadalom létrehozását.
A konzervatív amerikai kormányzat néhány éve "No Child Left Behind" címmel indított egy átfogó oktatási programot. Ez magyarul annyit tesz, egyetlen gyermek sem maradhat le, egyetlen gyerekről sem feledkezhetünk meg. Valahogy mi is így gondolkozunk. Morális és politikai kötelességünk minden gyerekért szót emelni. Sem a tömeges gyerekszegénységet, sem az iskolai kudarcból, lemorzsolódásból fakadó munkanélküliség újratermelődését nem nézheti egy társadalom tétlenül; a jövőnk a tét. Itt hoznám példaként a Harlem programját, ahol élethosszig követik a csecsemőkortól az egyetemig a gyermekeket. De a jelen is kockán forog. A közszolgáltatásokhoz, közösségi közlekedéshez, orvosi ellátáshoz való hozzáférés az elmúlt években egyre romlott. Akik a Fideszre szavaztak, azt remélték, hogy az új kormány ebben változást hoz. Az eddigi jelek alapján úgy látjuk, csalódniuk kell, sajnos.
Az LMP a mai napon eljuttatja a közvéleményhez 29 pontját, amely az Orbán-kormány eddigi társadalompolitikájának bírálata pontról pontra, egyúttal a Fidesz-KDNP társadalompolitikájának antitézise. Ebből három kulcsfontosságú területet emelnék most ki: a vidék, a gazdasági környezet és az egészségügy kérdését.
A területi egyenlőtlenségek a vidéket sújtó egyenlőtlenségek. Vidéken, különösen a kistelepüléseken élők nem férnek hozzá számos közszolgáltatáshoz. Akadályozzák őket a közlekedési nehézségek, a betöltetlen háziorvosi praxisok. Számtalan, önhibáján kívül forráshiányos település van az országban, különösen a válságrégiókban, a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben rossz a helyzet. Az LMP azt javasolja, hogy integrált, ütemes menetrend szerint működő közösségi közlekedést vezessünk be, hogy az emberek eljussanak a munkába, nem csupán látványvonatozás legyen az újraindított Lajosmizse-Kecskemét szakasz.
Az új Széchenyi-terv átalakítása, átcsoportosítása kell Kelet-Magyarországra, illetve a hátrányos helyzetű kistérségekbe, az úgy hagyott Magyarországra. Nem a környezetkárosító tranzitforgalmat kell támogatni adóforintjainkból, hanem a munkahelyteremtést és a mobilitást. Az EU-s forrásokat is át kell csoportosítani a leszakadó kistérségekbe és régiókba. Sajnos, a rosszul működő szocialista kormánynak is sikerült az, ami a Fidesz-kormánynak most nem sikerült, a terület alapú támogatások pontos kifizetése. A mi 29 pontunk, a közszolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos javaslataink többsége is elsősorban a vidékieknek szól, például büntetés helyett mediálást, közvetítést ajánlunk a szülő és az iskola közt. Az LMP-frakció már eddig is bizonyított, amikor a Fidesz-többség a megyei önkormányzatok esélyegyenlőségi tervkészítési kötelezettségét meg akarta szüntetni, tiltakoztunk ellene, és szerencsére sikerrel jártunk.
Az adókörnyezet nagyon jól bizonyítja, hogy most már A/4-esre nőtt az a bizonyos söralátét; egész Oktoberfest lesz majd a következő söralátétméret, hogyha így haladunk tovább. A bevételi oldal az egyetlen, amely a közteherviselés könnyítésével jár, de ez egy fekete lyuk, amit maga a kormány üt a költségvetésen. Nagyon egyszerű, azért, mert ezzel az adópolitikával a gazdagok és a jómódúak zsebében maradó pénzt jelentősen megnövelik, a szegények, így az otthagyott Magyarország, Kelet-Magyarország továbbra is sínylődik és aszottá válik. A területi egyenlőtlenségeket nem kezeli ez a gazdasági környezetre vonatkozó politika.
Végül, de nem utolsósorban, rövid időben az egészségügyről. Az Orbán-kormány megszüntette az Egészségbiztosítási Felügyeletet. Épp attól vett el egy végső jogorvoslati lehetőséget, akik a legkiszolgáltatottabbak az egészségügyi ellátórendszerben. Az elmúlt hetekben gyorssegélyt ugyan kaptak a kórházak, de sajnos ez csak csepp a tengerben. Úsznak az adósságban, sok a kihasználatlan kapacitás, miközben kórházbezárások fenyegetnek. A félegyházi kórház be is zárt, a kecskeméti kórházban végtelen várólistákon várják a betegek a gyógyulást.
(9.20)
Ha ezekre a várólistákra tekintünk, nyugodtan kijelenthetjük, hogy bizonyos területeken az ellátás gyakorlatilag megszűnt.
Az LMP javaslatai, hogy a teljesítményvolumen-korlátot fokozatosan eltöröljük, és a humánerőforrás-válságot kezelni kell, a hiányszakmákban meg kell akadályozni az elvándorlást, főként a pályakezdők bérének növelésével.
Köszönöm a szót. (Dr. Schiffer András tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés