ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen. Nem kívánom elvenni az időt az előre jelentkezett frakciótársaimtól, de muszáj volt szót kérnem. Úgy gondolom, hogy a gyermekvállalási kedv nem elsősorban anyagi megfontolás tárgya. Régen, amikor nagy volt a szegénység, és háztartásbeli volt az asszony otthon, akkor is született 8-10 gyerek egy családban, mert kiszámíthatóság volt.
(14.50)
A mai fiatalok nem azért nem vállalnak gyermeket, mert adott esetben nincs rá pénzük. Egyrészt a tévén keresztül az úgynevezett celebektől elég rossz példát kapnak, viszont azzal a bolognai módszerrel, amivel egyszerre már három iskolába is járhatnak, és nyelvvizsgához kötik a diplomájukat, amit nehezen szereznek meg, 30 év fölé tolódott most már lassan az egyetemi végzés ideje, elhelyezkedési problémájuk van. 30 év fölött egyre nehezebben születnek meg vagy fogannak meg a gyermekek, és ez egy súlyos társadalmi kérdés, miközben egyre korábban érnek a fiatalok, egyre később házasodnak, egyre később érnek révbe, és egyre később vállalják a gyermeket. Tehát a munka, a munkahely az, ami számít, az a létbiztonság, amit elvárnak ahhoz, hogy a gyermekeket vállalják, és nem feltétlenül és közvetlenül az az érzés, hogy milyen vastag a bukszájuk, illetve a betétkönyvük.
A kommunizmus évtizedei után is azért alakultak ki ezek a rablóprivatizációs folyamatok Magyarországon, mert mindenki 40 év lemaradást akart pótolni. Most, hogy több jövedelem jut majd az emberek zsebébe, nem az első gondolatuk lesz sajnos a gyermekek vállalása, hanem annak az irtózatos nagy lemaradásnak a minél hamarabbi pótlása. Tehát ezt vegyük figyelembe akkor, amikor a gyermekszám-növekedéssel automatikusan számolnak az előterjesztők.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés