DR. SZAKÁCS IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves hallgatók, akik a televízió-képernyő előtt és a rádió hangszórója mellett hallgatják a vitát, tisztelettel köszöntöm önöket.
A Ház asztalán a T/1381. számú törvényjavaslat a jogalkotásról és a T/1382. számú törvényjavaslat a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szerepel. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, és a képviselőtársaim is pártállástól függetlenül elfogadják azt, hogy ez nem az a két jogszabály, törvénytervezet, amely a közvélemény széles érdeklődésére tarthat számot, hiszen a Ház őszi ülésszakán ennél sokkal jelentősebb, az emberek mindennapi életét érintő jogszabályok is szerepelnek, a magánnyugdíjpénztárakról, a lakáshitelesek megsegítéséről, az egyszerűsített foglalkoztatásról vagy a családok támogatásáról szóló. Azonban a jogászszakmának, és azt gondolom, hogy a jogszabályok alkotásával, előkészítésével foglalkozó szakembereknek ez régi vágyuk, hogy a jogalkotásról szóló törvény korszerűsítése, modern, a jelenlegi igényeknek és jogalkotási feltételeknek megfelelő módosítása megtörténjen, ezért azt gondolom, hogy az őszi időszak feszített jogalkotási programjában is helye van e két törvényjavaslat vitájának.
Mi indokolja a törvény megalkotását? Az államtitkári expozékban már elhangzott, hogy az Alkotmánybíróság a 121/2009. (XII. 17.) számú határozatával megsemmisítette a jelenlegi 1987. évi XI. törvényt, a jogalkotásról szóló törvényt, és nyilvánvaló, hogy a parlament, illetőleg a kormány elkötelezett abban, hogy nem kívánunk mulasztásos alkotmánysértésben maradni, tehát meg kell még ebben az évben alkotni az új törvényeket. Mint említettem, a jogászszakma régi igénye, nemcsak a jogalkotással, hanem a jogalkalmazással foglalkozóké is, hiszen egy olyan koherens, egyértelmű, átlátható rendszert kell biztosítani, amely egyrészt a legmagasabb szintű jogszabályok, az alkotmány, a törvények megalkotásától egészen az önkormányzati rendeletek, illetőleg az egyéb normák megalkotására is egyértelmű, átlátható szabályozást ad.
(11.10)
Fontos elvárás volt a jogszabályok társadalmi egyeztetése, amely lehetővé teszi, hogy ne csak jó magatartási normák, hanem olyan jogszabályok, olyan törvények szülessenek, amelyek egyben talán megfelelnek a társadalmi igazságosság elvárásának is, hiszen sajnos előfordul, hogy az a két fogalom, a törvényesség, a jogi szabályozottság és a jogszabályi keretek közötti magatartásnorma és a társadalomban évszázadok alatt kialakult igazságosság, igazságérzet nem találkozik. Azt gondolom, hogy a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény ezt megfelelő módon tudja kezelni, és a különböző civil szervezeteknek, illetőleg akár magánszemélyeknek a társadalmi igazságosságkénti megnyilvánulás és kinyilvánítás lehetőségét, csatornáit megnyitja.
A jogalkotásról szóló törvényjavaslat felülvizsgálata alkalmat ad arra is, hogy a jogalkotásra vonatkozó szabályokat a normatartalomnak megfelelő jogszabályi szinten fogalmazza meg a jogalkotó. Az alkotmányos szintet igénylő legfontosabb rendelkezések nyilván az alkotmányba kerülnek, a jogalkotási törvény pedig azokat a szabályokat tartalmazza, amelyeket jelenleg is törvény vagy rendelet tartalmaz, de szoros összefüggés okán a jogalkotásról szóló törvény tárgyát kell hogy képezzék.
A javaslat a jogszabálytervezetek véleményezésének rendjét csak az Európai Unióval kötelező egyeztetés tekintetében rendezi, biztosítva e körben, hogy az ilyen kötelezettség alá eső jogszabályok uniós egyeztetése a kormány szervein keresztül történjék meg. Ugyanakkor a javaslat nem szabályozza érdemben a jogszabályok előkészítése körében a civil szférára és az érdekképviseletek bevonásának rendjére vonatkozó szabályokat, csak utal e tárgykört külön szabályozó törvényre, amely szintén a mai vitánk témái között szerepel.
A javaslat a jogszabályok előkészítésének érdemi szabályai körében a jogszabályok hatásvizsgálatára helyez hangsúlyt, amit kiterjeszt az önkormányzati rendeletek előkészítésére is. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos rész, hiszen az állampolgárok mindennapi életviszonyai tekintetében a kötelező normakövetés szabályaiban - ezt gyakran elfelejtjük itt a parlamentben - a helyi önkormányzatok legalább olyan fontos és legalább olyan nagy számú jogszabályt alkotnak, amely az adott településen élő emberekre vonatkozik, és mindennapjaikat befolyásolja; gondoljunk csak az állattartástól kezdve a közterület-használatig, tehát nagyon sok olyan szabály van, amire fontos, hogy szintén kitérjen a jogalkotás.
A XXI. századi követelményeknek megfelelően előtérbe kell helyezni a minél megalapozottabb jogszabály-előkészítés érdekében a várható következmények előzetes vizsgálatát is. Bár ezt az 1987. évi XI. törvény is tartalmazza, de 12 éves parlamenti képviselői pályafutásom során nem sok olyan törvényjavaslattal találkoztam, amely komolyan eleget tett volna ennek a követelménynek. Vélhetően az új törvény bevezetése után a minisztériumok és a jogszabály-előkészítők nagyobb hangsúlyt helyeznek erre.
A javaslat meghatározza, hogy milyen alapvető szempontokat kell ennek során figyelembe venni - mármint az előzetes vizsgálat során -, például a társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásokat, környezetvédelmi következményeket és más hasonló fontos kérdéseket. Hasonlóan fontos, hogy a jogszabály hatályosulásának tapasztalatait utólagos hatásvizsgálattal kell felmérni, és áttekinteni, hol kell adott esetben változtatni a hatályos rendelkezéseken.
A javaslat világossá teszi azt is, hogy minden jogszabályt a feltételezett hatásaihoz igazodó részletességű vizsgálat alá kell vonni. A hatásvizsgálati kérdések részletes szabályozására a javaslat miniszteri rendelet alkotására ad felhatalmazást.
Engedjék meg, hogy most részletesebben a fontos elemekről, a törvényjavaslat fontosabb elemeiről is szóljak. A javaslat összefoglalja és törvényben rögzíti a jogalkotás legalapvetőbb tartalmi követelményeit. Ilyen az egyértelmű értelmezhetőség követelménye. Azt gondolom, hogy akik jogi pályán tevékenykednek, azok tudják, hogy milyen problémát okoz még a jogban jártas, esetleg jogi diplomával rendelkezőknek is néha-néha egy-egy jogszabály értelmezése, de ha a bírósági ítéleteket nézzük, amikor ugyanazon témakörben a bíróságok is egymásnak homlokegyenest ellentmondó döntéseket hoznak; azt gondolom, hogy ez egy fontos kérdés. Hát még az az egyszerű állampolgár, aki szeretne eligazodni a jog zegzugos útjain, de valószínű, hogy már a legegyszerűbb kérdéshez is - legyen ez akár csak egy munkajogi kérdés - jogi segítséget, ügyvédet kell fogadnia, hogy ez érthetővé váljék számára. Azt gondolom, hogy ez az irány nagyon fontos: egyértelmű, átlátható és értelmezhető törvények legyenek.
A visszaható hatály tilalma, azt gondolom, megint nagyon fontos kérdés. A jelenlegi szabályozásban is szerepel ez a kérdés, és bizony tudjuk jól, hogy néha-néha még az Országgyűlés is beleesik abba a hibába, hogy ezt figyelmen kívül hagyja.
A harmadik talán, hogy a felkészülési idő biztosításának szükségessége - mármint a megfelelő felkészülési idő - nagyon fontos kérdés, hogy azok a jogalkalmazók, akiknek később a jogszabályokat, a törvényeket de akár az önkormányzati rendeleteket is alkalmazniuk kell, ezeknek megfelelően kell döntéseket hozniuk, megfelelő felkészülési időt kapjanak. Elég csak a polgári törvénykönyv legutóbbi megalkotására gondolni, hiszen az új Ptk. elleni egyik legfontosabb érv és kifogás az volt, hogy nagyon kevés időt hagyott a felkészülésre a jogalkotó.
A javaslatokhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás alapján az együttes miniszteri rendeleteket a jövőben a más miniszterrel egyetértésben kiadott rendeletek váltják fel. Ez fontos dolog, hogy nem közös rendeletek lesznek, hanem lesz egy felelős miniszter, a többi miniszter ebben a tekintetben egyetértést gyakorol. Ha ez nincs meg, akkor nem adható ki az adott jogszabály. Az együttes rendeleti forma kevésbé alkalmas a kormányzati szervezetátalakítások rugalmas követésére, míg az együttes miniszteri rendeletet olyan rendelet váltja fel, amelynek formailag egyetlen miniszter a kibocsátója, azonban a többi érintett, egyetértési joggal rendelkező miniszter egyetértése nélkül nem alkotható meg.
A javaslat egyértelművé teszi azt is, hogy a felhatalmazás jogosultja a jogszabályt köteles megalkotni, tehát nincs olyan lehetőség, hogy majd egyszer megteszem; ha kötelezi a törvény, hogy egy alacsonyabb szintű jogszabály megszülessen, akkor a jogosult egyben kötelezett is ennek a megalkotására, természetesen feltéve, ha a felhatalmazást adó jogszabályból kifejezetten más nem következik.
A javaslat rendezi a jogszabály-módosítás intézményének alapvető szabályait, kimondva, hogy a hatáskörrel rendelkező szerv jogszabállyal módosíthat más jogszabályt. Módosítani és hatályon kívül helyezni kizárólag hatályos jogszabályokat és olyan jogszabályi rendelkezéseket lehet, amelyeknél azonban előfordulhat, hogy a hatálybalépést megelőzően szükséges normaszöveg megváltoztatása megtörténjen, és ennek a módját is meghatározza a törvényjavaslat. A jogszabály hatálybalépése és hatályvesztése valamely jövőbeli feltételtől függ. Annak érdekében, hogy a feltétel bekövetkezésének időpontja minden esetben egyértelműen megállapítható legyen, a javaslat előírja, hogy arra a Magyar Közlönyben közzétett egyedi határozatban kerüljön sor, és a feltétel bekövetkezte naptári napjának megállapítása is itt történjen meg. A jogalkalmazást elősegítő, megállapító egyedi határozat tájékoztató jellegű, a jogszabály hatálybalépésére vagy hatályvesztésére nyilvánvalóan nem hat ki.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a módosító jogszabály a hatálybalépésével beépül az alapjogszabályba, és egyidejűleg úgymond eltűnik a jogrendszerből.
(11.20)
E gyakorlatnak megfelelően a javaslat bevezeti a joghatását már kifejtett módosító és hatályon kívül helyező rendelkezések automatikus hatályvesztését, amiről a jogszabályalkotóknak a jövőben nem kell tételesen rendelkeznie. Ez az önmagát megsemmisítő módosítás szintén egy fontos dolog; ha valaki egy jogszabálygyűjteményt megnéz, nagyon sok olyan módosító javaslat van benne, ami egyébként az egységes szövegbe beépült, de a hatályos jogszabályok között még mindig ott szerepel mint önálló rendelkezés. E rendelkezés a jogrendszer átláthatóságát és az egyes jogszabályokban tételesen elhelyezett, folyamatba épített technikai deregulációs rendelkezésekből következő, esetleges jogalkotói hibák elkerülését is biztosítja.
A jogrendszer folyamatos felülvizsgálatának két fő eszköze, mint azt a bevezetőben is említettem, az utólagos hatásvizsgálat és a tartalmi dereguláció. A minőségi jogalkotás követelményeinek megfelelően a jogszabályokat nemcsak megalkotásuk előtt kell indokoltság, szükségesség és várható hatások szempontjából megvizsgálni, hanem a szabályozás korszerűsége érdekében szükség van egyes jogszabályok és a jogrendszer folyamatos, illetve időszakonkénti szisztematikus felülvizsgálatára, így például az utólagos hatásvizsgálat keretében a jogszabály tényleges hatásainak a szabályozás megalkotása idején várt hatásokkal való összevetésére is. A tartalmi deregulációs kötelezettség a jogszabály által okozott hatások mellett elsősorban jogi szempontok alapján szolgálja a normavilágosság és a jogrendszer átláthatósága és jogbiztonsága szempontjait.
A javaslat a szocialista jogfelfogásból öröklött "állami irányítás egyéb jogi eszközei" kifejezést a "közjogi szervezetszabályozó eszköz" kifejezéssel váltja fel - ez egy fontos változás. Az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően kizárólag két ilyen jogi aktus maradhat meg: a normatív határozat és a normatív utasítás. Az állami szervek és helyi képviselő-testületek által saját magukra és alárendelt szervezeteikre vonatkozó, kötelező normatív szabályozást kizárólag ilyen formájú aktusok tartalmazhatnak.
A javaslat kibővíti a kibocsátásra jogosultak körét, elismerve az alkotmányban megjelölt más szervek és személyek, például az Alkotmánybíróság vagy az ombudsman jogát arra, hogy saját szervezetükre nézve kötelező normatív szabályokat alkothassanak. Az eddigi szabályozással összhangban normatív határozatot testületi szervek, normatív utasítást egyszemélyi szervek, azaz közjogi köztisztviselők vagy tisztviselők adhatnak ki. A normatív utasítás kiadására jogosultak köre kiterjed a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény szerinti központi államigazgatási szervekre, nemzetbiztonsági szolgálatokra, valamint mindazokra az alkotmányban nevesített szervezetekre, amelyek számára a rájuk vonatkozó külön törvény ezt lehetővé teszi.
Az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően a jövőben nincs lehetőség nem kötelező erejű jogi iránymutatások kibocsátására. A jogászszakma ismeri ezt a fogalmat, hogy mekkora kalamajkákat okozott ez korábban, hiszen nem egy önkormányzati jegyző vagy testület kért előzetes minisztériumi jogi iránymutatást a rendeletei megalkotásához, de az Alkotmánybíróság ezt megfelelő módon szabályozta, és természetesen a minisztériumok segítik az önkormányzati testületek és a jegyző ilyen jellegű munkáját, de természetesen ez nem kötelező jogi iránymutatást jelent.
A tárgykörhöz kapcsolódó, hatályon kívül helyező rendelkezés alapján a jogi iránymutatások - így az irányelv, tájékoztató, elvi állásfoglalás - 2012. január 1-jével hatályukat vesztik, illetve visszavontnak minősülnek, ezért eddig az időpontig sort kell keríteni a felülvizsgálatukra, és szükség szerint a tartalmuktól függően a közjogi szervezetszabályozó eszközben vagy jogszabályban történő újraszabályozásukra. Ez egy jelentős jogalkotási folyamatot indít el az érintett szervezetek esetében.
A javaslat átmeneti rendelkezése értelmében a jogalkotásról szóló '87. évi XI. törvény alapján kibocsátott határozatok és utasítások nem vesztik hatályukat, azok alkalmazása, módosítása és hatályon kívül helyezése során úgy kell eljárni, mintha normatív határozatok, illetve normatív utasítások lennének.
A javaslat az alkotmány által megnevezett alkotmányos intézmények, a Magyar Köztársaság hivatalos lapjának fogalmát konkretizálja, meghatározza azt is, hogy a Magyar Közlönyt elektronikus dokumentumként kell kiadni, amelynek szövege hitelesnek tekintendő. A javaslat egyértelművé teszi, hogy az önkormányzati rendelet kivételével a jogszabályokat a Magyar Közlönyben ki kell hirdetni, a közjogi szervezetszabályozó eszközöket pedig közzé kell tenni.
Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg amiatt, hogy az Országgyűlés korábban nem szabályozta a törvényben a helyesbítés módját és kereteit. A javaslat a helyesbítés lehetőségét szűk körben, az aláírt és kihirdetett szöveg eltérésére és az aláíró kezdeményezésére teszi lehetővé a hatálybalépést megelőzően, de legkésőbb a kihirdetést követő tíz munkanapon belül.
A javaslat a törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye és az ötévenként kiadott hatályos jogszabályok gyűjteménye helyett elektronikus közszolgáltatásként működő nemzeti jogszabálytár felállításáról intézkedik; az itt elérhetővé tett jogszabályszövegek ugyanakkor utóközlésnek minősülnek, és nem tekinthetők hitelesnek, tehát ez esetben csak a Magyar Közlöny a hiteles jogszabály.
Pár mondatot még a végén engedjenek meg képviselőtársaim a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvényhez. Az Alkotmánybíróság szerint a jogalkotásról szóló törvénynek nem kötelezettsége, hogy a jogalkotás valamennyi aspektusát szabályozza, éppen ellenkezőleg: a jogalkotási törvényben indokolt a jogalkotásnak csak a legalapvetőbb szabályait lefektetni, a részletszabályokat pedig egyszerű törvényekben vagy egyéb jogszabályokban kell megállapítani. A jogszabályok előkészítése során alkalmazott társadalmi egyeztetés szabályait tehát indokolt külön szabályban is rendezni, ennek az alkotmánybírósági határozatnak tesz eleget a kormány a T/1382. számú törvényjavaslat benyújtásával.
Ahogy a jogászszakmának régi igénye volt, hogy a jogalkotásról szóló törvény korszerű változata megjelenjen, úgy régi igény a társadalmi szervezetek, a civil szféra részéről, hogy lehetőségük nyíljon a jogalkotás folyamatába bekapcsolódni, és azokat az érdekeket, gondolatokat, elképzeléseket megjeleníteni, amelyek egyébként esetleg nem biztos, hogy a jogalkotó - a kormány, a parlament - látókörébe kerülnek, de amelyeket egy adott jogszabállyal összefüggésben és kapcsolatban lévő civil szervezet viszont érzékelhet. A másik igény, hogy a törvények ne csak közérthetőek, egyszerűek és jogszerűek legyenek, hanem, mint említettem, a társadalmi igazságosság is valahol megjelenhessen; ez nyilván ezzel a törvénnyel megnyílik.
"Az emberek véleménye nem akadály, hanem maga a megoldás." A nemzeti együttműködés programja az idézett mondattal hitet tesz amellett, hogy hazánkban, kapcsolódva a nyitott kormányzás elvéhez, a közjó előmozdítása érdekében, valamint a közérdek messzemenő szem előtt tartásával kívánatos, hogy a társadalom legszélesebb rétegeinek legyen lehetősége arra, hogy a jogszabályok előkészítése során kifejezhesse véleményét, észrevételeit, javaslatait a készülő jogszabályokkal kapcsolatban. A javaslat a jogalkotásról szóló új törvényhez kapcsolódva a jogszabály-előkészítés során alkalmazandó társadalmi egyeztetés keretszabályait kívánja meghatározni, megteremtve annak lehetőségét, hogy a lehető legtöbb vélemény becsatornázásával és mérlegelésével megalapozott jogszabályok születhessenek.
A törvényi szabályozás mindvégig figyelemmel van a lehető legszélesebb körű társadalmi részvétel lehetőségének, valamint a jogszabály-előkészítés hatékonyságának biztosítása közötti egyensúly fenntartására, a javaslat egyébként a társadalmi egyeztetés két formáját, az általánost és közvetlent szabályozza. A törvény hatályáról rendelkezik, meghatározva a társadalmi egyeztetés fogalmát, amelynek értelmében a társadalmi egyeztetés a jogszabály-előkészítésért felelős miniszter által előkészített jogszabálytervezeteknek a természetes személyek és a nem állami és nem önkormányzati szervek, szervezetek által történő véleményezését érti.
(11.30)
A szándékosan tágan meghatározott alanyi kör az új jogalkotásról szóló törvényben foglalt fogalomra utal vissza. Ennek eredményeképpen gyakorlatilag a különböző érdek-képviseleti szervezetek, egyházak, társadalmi szervezetek, illetőleg gazdasági társaságok is a társadalmi partnerek körébe tartoznak. A képviselői önálló indítványok kizárásának indoka, hogy a parlamenti munka, illetve a képviselői feladatok tekintetében ésszerűtlen lenne a javaslat által megkövetelt, jelentős kapacitást igénylő véleményezési mechanizmus lefolytatása, természetesen indokolt.
A javaslat hatályára vonatkozó rendelkezés egyértelműsíti, hogy az kiterjed a miniszterek által előkészített jogszabály-tervezetek megalapozását szolgáló szabályozási koncepciókra is, és természetesen az önkormányzatok által megalkotandó rendeletekre is. E rendelkezés a hatály pontosítása mellett azt a célt is szolgálja, hogy meghatározza a koncepció fogalmát, amely szerint annak a tervezet elkészítését megelőzően összeállított általános elvi kiindulópontokat is tartalmaznia kell.
A javaslat rendelkezéseinek értelmében a társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabályok tekintetében az előkészítés meghatározott pontján bárkinek, tehát hangsúlyozom: bárkinek lehetősége nyílik véleményt nyilvánítani az adott tervezetről. A társadalmi egyeztetés másik formája, a közvetlen egyeztetés pedig annak a kereteit adja meg, hogy a jogszabályok előkészítése során közvetlenül is bevonhatók legyenek azok a szervezetek, amelyek leginkább képesek az adott szabályozási tárgykörhöz kapcsolódó széles spektrumú vélemények képviseletére. E szervezetek szakmai reputációjuk révén segíteni tudják a jogszabály-előkészítés során a minőségi és hatékonysági szempontok érvényesülését is.
A javaslat hatályon kívül helyezi a 2006-ban elfogadott lobbitörvényt. A lobbitörvény megalkotását követő évek egyértelmű tapasztalata, hogy az a gyakorlatban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, hiszen elhanyagolható számú lobbiesemény került csupán bejelentésre, illetve a lobbitevékenységre vonatkozó egyéb szabályok sem hatályosultak. A javaslat új alapokra kívánja helyezni a jogszabályok előkészítése területén kifejtett érdekérvényesítést, például azzal, hogy egyenlő lehetőségeket biztosít mind a természetes személyek, mind a különböző egyéb szervezetek részére, hogy hangot adhassanak véleményüknek.
A javaslat elsődleges célja annak biztosítása, hogy a lehető legszélesebb társadalmi rétegek véleménye megjelenhessen a jogszabály előkészítése során. Ennek érdekében a stratégiai partnerek kötelessége az azonos területen tevékenykedő szervezetek véleményeinek a jogszabály-előkészítés folyamatába történő becsatornázása, ami ugye, azt jelenti, hogy egy stratégiai partnernek, ha emellett még több hasonló tevékenységi körű van, neki kötelessége a más hasonló tevékenységi körrel rendelkező civil szervezetek véleményeinek a kikérése. A javaslat lehetőséget biztosít arra, hogy a jogszabály előkészítéséért felelős miniszter a stratégiai partneren kívül másokat is bevonhasson, akár kérelemre, tehát akár az adott szervezet kérelmére, egy adott jogszabály előkészítése során történő egyeztetésbe.
A társadalmi egyeztetés e javaslatban szabályozott másik formája a közvetlen egyeztetés, amely semmilyen esetben sem helyettesítheti egyébként az általános egyeztetést. A közvetlen egyeztetés célja, hogy a jogszabály előkészítője számára lehetőséget biztosítson arra, hogy közvetlenül vonjon be a jogszabály előkészítésének munkálataiba olyan, a jogszabálytervezet tárgykörében kimagasló szakmai tevékenységet nyújtó, illetve az adott tárgykör tekintetében széles társadalmi réteg érdekeit megjeleníteni képes szervezeteket, intézményeket, amelyek nagyban segíthetik a jogszabály előkészítését. A közvetlen egyeztetés nem pusztán arra ad lehetőséget, hogy a véleményezők akár személyesen is kifejthessék a tervezettel kapcsolatos észrevételeiket, hanem arra is, hogy az általános egyeztetéssel ellentétben a jogszabály előkészítéséért felelős miniszter a jogszabály-előkészítés során a közvetlen egyeztetés keretében bármikor kérhesse az érintettek véleményét.
A javaslat értelmében a jogszabály-előkészítésért felelős miniszter kötelezettsége, hogy a stratégiai partnerségi együttműködéseket kialakítsa, azonban azt, hogy ez a stratégiai partnerség konkrétan milyen szervezetekkel kerüljön kialakításra, nyilvánvalóan a javaslat nem határozhatja meg. Stratégiai partnerség alakítható ki különösen a civil szervezetekkel, egyházakkal, érdek-képviseleti szervezetekkel, tudományos műhelyekkel, köztestületekkel, amelyek kiemelkedően segíthetik egy adott jogterülettel kapcsolatos szabályozás előkészítését.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Röviden összefoglalva talán így írható le a két jogszabály. A javaslat céljával összhangban azonban azt is biztosítani kell, hogy a társadalom lehető legszélesebb köre fogalmazhassa meg véleményét a tervezetekkel kapcsolatosan. Éppen ezért nyilvánvaló, hogy a kijelölt internetes honlapon a társadalmi egyeztetés céljából közzétett tervezetek mellett feltüntetett elektronikus levélcímen keresztül bárki megteheti a javaslatait, elküldheti a véleményeit.
Azt gondolom, hogy a két törvényjavaslat egyrészt orvosolja az Alkotmánybíróság határozatában foglalt kifogásokat, másrészt pedig talán a XXI. századi jogalkotás korszerű alapköveit teszi le. A Fidesz-frakció támogatja a törvényjavaslat elfogadását, én pedig megköszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés