DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden két dologra szeretnék csak reflektálni. A könnyebb: Bárándy képviselő úr a hozzászólásomból egyetlen dologgal foglalkozott, hogy az ügyvédek, az ügyészek, az átjárhatóság a szakmában. Fiatalabb kollégámat szeretném arra emlékeztetni, hogy harminc évvel ezelőtt kezdtem a pályát, és akkor ugyan többször említették, hogy az igazságszolgáltatás szerves részei vagyunk, de soha nem vettem észre, hogy az igazságszolgáltatás szerves része lennék. Megtűrtek voltunk ügyvédként, amikor még a numerus clausus volt, akkor még mutogattak is ránk.

Úgyhogy nem hiszem, hogy ezt most egybe kellene venni; nincs és nem is volt olyan nagy szerelem, különösen az elmúlt húsz esztendőben az ügyészség és az ügyvédi kar között. Hogy közben most megváltozott a helyzet, hogy bizonyos tisztségviselőknek ez nagyon jó, az egy másik kérdés, demokrácia van ebben az országban. De mondom, én még emlékszem arra, amikor megbélyegzettek voltunk, és a legegyszerűbb azt az ócska és általános dumát mondani - már elnézést kérek, nem tudok mást mondani -, hogy az igazságszolgáltatás szerves része az ügyvédség. Kicsit több is kellene az ügyvédségnek azon kívül, hogy ezt a lózungot, ezt a kommunista lózungot itt mondogatjuk.

A másik, amire szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy úgy érzem, valahogy a farok csóválja a kutyát, kedves képviselőtársaim. Itt volt egy választás, a választásnak volt egy eredménye, és nekünk kétharmados demokratikus többségünk van, és van egy legitimációnk. Valahogy úgy érzem már, mint a rendszerváltozás küszöbén vagy az első szabadon megválasztott kormány megválasztása után, hogy most akkor megyünk ki a Vérmezőre, mert a demokrácia veszélyben van. Nincs itt semmi probléma, kérem szépen! Tudomásul kell venni, hogy ez a felhatalmazásunk megvan (Moraj, közbeszólások az MSZP és a Jobbik padsoraiban.), és azt is tudomásul kell venni, hogy az önök kedves tevékenysége következtében romhalmazzá vált ez az ország, és törvényeket kell módosítani! Ehhez pedig megvan a kétharmados felhatalmazásunk, ezt soha ne felejtsék el!

Köszönöm a figyelmüket. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiban. - Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu