DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Egyetértek a képviselő úrral abban, hogy minden vonatkozását ki kell ennek az eseménynek vizsgálni. Ezért a parlamenti vizsgálóbizottságnak valószínűleg ezeket a kérdéseket is vizsgálnia kell.
Jelenleg nincs olyan információnk, ami arra utalna, hogy idegen forrásból került volna más anyag ebbe a vörösiszapba. A vörösiszap összetétele ilyen, amit ismertettem.
A krómtartalma egyébként, amit említett, ott három helyen vettek mintát ebből a vörösiszapból: attól függően, hogy hol vették, 83,4-694 milligramm/kilogrammos krómtartalmat mutatott. A nikkelt említette: ez 64,3-322 milligramm/kilogrammig terjedt, tehát valóban jelentős mennyiségű nehézfémet tartalmaz. A szennyvíziszapokra megadott határértékeket azonban nem haladja meg; az egészségügyi határérték természetesen más kérdés. A talajokban az egészségügyi határértéket sem haladja meg a Talajtani Kutatóintézet vizsgálatai szerint, és a vízbázisokat nem érte el, ezek fontos információk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)
De változatlanul azt mondom, hogy a vizsgálóbizottságnak valóban érdemes ezt az idegen eredetet is esetlegesen tisztázni. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés