DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Vejkey képviselőtársam felvetésére szeretnék reagálni, ami kicsit meglepett, mert Radbruchra hivatkozik, aki egyébként a jogpozitivizmus kiváló képviselője. Úgy tudom, hogy a KDNP a természetjogban hisz, többször kifejtette ezt az álláspontját, Radbruch pedig nem ennek az elméletnek a híve. Azonban azért lepett meg inkább a felvetése, mert nyilván tudják önök is, kedves képviselőtársaim, hogy Radbruch milyen korszakban és mire alkotta meg ezt a formulát. A náci háborús bűnösök felelősségre vonásával kapcsolatban mondta azt, amit mondott, és bármennyire is elmarasztalják az elmúlt 4 vagy 8 évet, azért azt gondolom, hogy az picit meredek, hogy azt az időszakot az akkorihoz hasonlítják. Márpedig, képviselőtársam, azzal, amit mondott, ezt tette.

Radbruch egyébként arra hivatkozik valóban, hogy nem jog az, ami oly mértékben igazságtalan, hogy nem jog. Önellentmondás, de a formula nagyjából erről szól. Ugyanis a náci háborús bűnösök arra hivatkoztak, hogy azokat a jogszabályokat, amelyeket meghoztak a nép nevében, a nép felhatalmazása alapján, azokat ők betartották, és ezért nem lehet őket elítélni. Nos, tisztelt Országgyűlés, hogyha megnézem a mai viszonyokat, akkor ebben a jogalkotási folyamatban a radbruchi formula kicsit másra emlékeztet, mint amire Vejkey képviselőtársam utalt.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu