DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Államvasutak Zrt. az ország legnagyobb vállalata, legnagyobb foglalkoztatója, ma is mintegy 38 600 alkalmazottat foglalkoztat. Tevékenysége kiterjed az egész országra, több mint 7 ezer kilométer vágányhálózatával gyakorlatilag több mint másfél évszázada behálózza az országot. Működése vagy nem működése, jó vagy rossz tevékenysége meghatározza a magyar gazdaság és a vidéken élő több millió ember szempontjából gyakorlatilag a magyar társadalom minden tagjának életét, mindennapjait. Működése nem lehet közömbös számunkra, különösképpen azért sem, hiszen az elmúlt éveknek a gazdasági hatását ma is és az elkövetkezendő időben is a magyar költségvetés és ezen keresztül a magyar adófizetők mindennapjaikban és zsebükön keresztül nagyon megérzik és meg fogják érezni.

2002-ben, kormányváltáskor mintegy 28 milliárd forint volt a MÁV adóssága, ami nem kevés, egy pillanatig nem mondom, de ma ez az összeg megközelíti a 330 milliárdot olyan előzmények után, mint amit Kovács képviselő úr elmondott, tehát az elmúlt években többszöri tőkeemelés után. A MÁV története, működési és cégtörténete gyakorlatilag a modern kori Magyarország történelmével megegyezik, vele párhuzamosan fut, következésképpen élt meg jó éveket és nagyon rossz éveket. Az elmúlt 8 évet látva azt kell mondani, hogy az elmúlt 170 évben, beleértve az elmúlt évszázad két nagy háborúját is, nem volt olyan rossz időszaka a magyar vasútnak, mint az elmúlt 8 év. Nem volt olyan rossz 8 éve, hiszen gazdálkodását nemcsak a belső ziláltság jó vagy rossz irányítása, nemcsak a történelem ilyen vagy olyan sorsfordító eseményei, hanem a tulajdonos, a magyar állam hozzáállása is alapvetően befolyásolta.

Tudni kell, hogy az elmúlt 8 évben az elmúlt időszak kormányai az állami vállalati körből a vállalat jelentős részét átszervezésnek, korszerűsítésnek, diverzifikációnak, sok mindennek minősítve átsorolták társasági vagyonba, és ilyetén a korábban egységes vállalati szervezetet korábban közel százkilencven-egynéhány céggé osztották szét, amelyből ma ötven-egynéhány széttagolt működik. Ezek között indokolatlan gazdasági folyamatok indultak meg, és nem egy közülük, köztük a képviselő úr által említett MÁV-Cargo, gyakorlatilag a magyar teherárufuvarozás a privatizáció sorsára jutott. Ha már a MÁV-Cargo szóba került, közismert tisztelt képviselőtársaim előtt, hogy ez a vételárként inkasszált 102 milliárd forint gyakorlatilag egy év alatt részben a MÁV működésére, részben a magyar államháztartás feneketlen zsákjaiban eltűnt. Tehát a MÁV úgy adta el legnagyobb vagyontömegét, hogy abból semmi nem jutott a megmaradó részek fejlesztésére vagy korszerűsítésére. Aki ma látja a magyar vasutat, azt, úgy gondolom, erről nem kell különösképpen győzködni.

Példa nélküli volt az is, hogy az elmúlt 8 évben fordulhatott az elő, hogy a magyar állam nem kötötte meg a közszolgáltatási szerződést a MÁV-val, majd amikor a költségvetési elszámolásokra sor került, akkor arra hivatkozott, hogy nem sértett semmilyen jogszabályt vagy szerződést, hiszen nem volt közszolgáltatási szerződés, nem volt mit megsérteni. Az elmúlt 8 évben tapasztalhattuk azt is, hogy az Országgyűlés által a költségvetésben, törvényben meghatározott összegeket nem biztosította a MÁV-nak, ehelyett a vállalatot, vállalatcsoportot hitel felvételére szorította, amely hitel természetesen előbb-utóbb megjelent az állami kötelezettségek között. Így a vállalat gazdaságilag ellehetetlenült, és az adófizető polgár sem járt jobban, hiszen a számlát állni kellett.

A mostani vizsgálóbizottság aktualitását egy ugyanilyen ügylet adja. Tavaly ősszel, amikor a magyar gazdaság az ismert előzmények után kiszolgáltatott helyzetben volt, akkor a Bajnai-kormány a nemzetközi pénzintézetekkel szemben vállalt kötelezettségei között a legnagyobb állami vállalat gazdálkodását áldozta be, és úgy szorította le 40 milliárddal a MÁV költségvetését, hogy ebben a teremben kivétel nélkül mindenki tudta, hogy a MÁV 2010-es működése ezzel a megszorítással lehetetlenné válik. Éppen ezért, ezt felismerve és megtapasztalva, a jelenlegi kormány mintegy három héttel, egy hónappal ezelőtt, a MÁV előterjesztését elfogadva, mint ahogy ezt a sajtóban olvashatták, 35 milliárdot volt kénytelen a MÁV működőképessége érdekében biztosítani; ebből 25 milliárdot készpénzben, 10 milliárdot pedig kormányhitellel megtámasztott kötvénykibocsátás keretei között.

(0.20)

E nagyon jelentős, 2010 körülményei között rendkívül jelentős áldozat mellett úgy gondolom, hogy a jelenlegi kormánynak nemcsak joga, hanem kötelessége is azt vizsgálni, hogy a legnagyobb magyar állami vállalat hogy kerülhetett ilyen helyzetbe, mi vezetett oda, milyen állami, milyen tulajdonosi intézkedések vagy mulasztások idézték elő ezt a jelenlegi helyzetet. Ennek a feltárása érdekében támogatjuk a bizottság, a parlament mindkét oldala által egyenlő résztvevővel létrehozott bizottság működését, és meggyőződésünk, hogy a magyar közösségi közlekedéssel, és ezen belül a Magyar Államvasutakkal, ennek jövőjével kapcsolatos legfontosabb intézkedések megalapozásában ez a vizsgálat közre fog működni.

Köszönöm a figyelmüket, és kérem a javaslat támogatását. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu