KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Elfogadnám azt, vagy el is fogadom mint tudományos tényt, hogy nyomokban vagy kisebb-nagyobb mértékben tartalmazhat nehézfémet, azonban nekem inkább a mértékével van gondom. Továbbra is hangsúlyozom, hogy a króm és a nikkel, esetleg az arzén az, ami határérték feletti mértékben volt jelen a mi mintáinkban, ami magában az ásványban egyébként nem lehetne ilyen mértékben jelen. Ez szerintem egyértelműen valami más egyéb hulladékra utal - én galvániszapra gondolok - technológiai szempontból.

Tehát fenntartom azt az állításomat, főleg mivel volt már rá precedens, hogy érdemes lenne azoknak a társaságoknak utánanézni a környezetvédelmi hatóságok segítségével, amelyeknek az anyagmérlegük szerint ilyen hulladékuk keletkezik, hogy azt hová helyezték el az elmúlt években, mert ez komoly környezeti kockázatot jelent, a vörösiszap egyébként sem elhanyagolható veszélyes hatásai mellett.

Amennyiben ez nem történik meg, majd kezdeményezni fogom ezt a felállítandó, Kolontár okait vizsgáló vizsgálóbizottságnál is. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu