ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkezdjük munkánkat. Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat.
Az Országgyűlés őszi ülésszakának 13. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Földesi Gyula és Nyakó István jegyzők lesznek segítségemre.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy tájékoztatom önöket Sándor Istvánvolt képviselőtársunk 2010. október 15-ei haláláról. A 2006. évi országgyűlési választásokon a Pest megyei területi listán a Magyar Szocialista Párt képviselőjeként szerzett mandátumot. Az Országgyűlésben tagja volt a költségvetési és pénzügyi bizottságnak, a számvevőszéki bizottságnak, dolgozott a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságban is. Képviselőtársunk 2002-2006 között Göd város polgármestere volt.
Miközben néma felállással emlékezünk rá, a halottak napján egyúttal emlékezzünk meg mindazon képviselőtársainkról is, akik az elmúlt években eltávoztak közülünk. (A teremben lévők felállnak.) Köszönöm.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja a 2010. november 2-3-ai ülésnapokra Koszorús László képviselőt, a KDNP képviselőcsoportja Kalmár Ferenc képviselőt, az MSZP képviselőcsoportja Göndör István képviselőt, a Jobbik képviselőcsoportja Murányi Levente képviselőt, az LMP képviselőcsoportja Szilágyi László képviselőt frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta.
Tisztelt Ház! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Rogán Antal frakcióvezető-helyettes úr, a Fidesz részéről: "Az ország 2011. évi költségvetéséről" címmel. Megadom a szót a képviselő úrnak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés