DR. VAS IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő T/1427. számú törvényjavaslat, amely a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és az egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról szól, nem kevesebb, mint 155 törvény, illetve törvényerejű rendelet módosítására tesz javaslatot.
A javaslat a módosítandó törvényeket, törvényerejű rendeleteket kiadásuk időrendje szerint tartalmazza, ezzel is segítve a módosítások áttekinthetőségét.
A törvényjavaslat, mint ahogyan azt a megnevezése is tartalmazza, két fő területre koncentrál. Egyrészt a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényből következő módosításokat hajtja végre, másrészt az iparjogvédelem területéhez tartozó törvények nagyobb terjedelmű módosítását tartalmazza. Ezt meghaladóan tartalmaz a javaslat e tárgykörön kívüli módosító javaslatokat, így például a házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvény két bekezdésének hatályon kívül helyezéséről szóló rendelkezést.
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvény változtat az egyes miniszteri feladat- és hatáskörök megjelölésén és tartalmán. A törvényjavaslat célja, hogy ezen megváltozott miniszteri feladat- és hatáskör tekintetében a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény és más törvények közötti koherenciát biztosítsa, továbbá a megváltozott miniszteri feladat- és hatáskörök tekintetében a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény 5. § (1) bekezdése alapján szükséges törvényi felülvizsgálatot elvégezze.
Az iparjogvédelmi tárgyú törvénymódosítások megváltoztatják a szellemi tulajdon védelméért felelős kormányhivatal elnevezését, átalakítják a hivatal elnökét támogató tanácsadó testület összetételét, gondoskodnak a hatásköri szabályoknak bővülő hivatali feladatkörhöz történő hozzáigazításáról, megfelelő jogforrási szintre helyezik a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület működésének alapját képező rendelkezéseket, valamint a szerzői és szomszédos jogok közös kezelésével kapcsolatos felügyeleti, nyilvántartási feladatokat a szellemi tulajdonért felelős kormányhivatalhoz telepítik.
(11.30)
A módosítások további célja, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatal eljárásai, többek között az adminisztratív terhek és az átfutási idő csökkentésével, a költségviselési szabályok kiigazításával, valamint az elektronikus ügyintézés lehetőségének bővítésével, ideértve a lajstromvezetés szabályainak korrekcióját is, még inkább megfeleljenek a modern ügyfélbarát közigazgatás koncepciójának.
Az előirányzott módosítások megteremtik a szükséges törvényi hátteret a Magyar Szabadalmi Hivatal hatósági eljárásainak fejlesztéséhez. Nézzük meg, részleteiben mit tartalmaznak a javaslatok, a miniszter feladat- és hatáskörével kapcsolatos rendelkezései.
A minisztériumok felsorolásáról szóló törvény 5. § (1) bekezdése alapján az előírt törvénymódosítások lényege, hogy az egyes szakterületi törvényekben továbbra sem a miniszter vagy a minisztérium konkrét megnevezése szerepel, hanem a törvény tartalmán alapuló feladatkör-megjelölés. Ez biztosítja a kormánynak az alkotmány 35. § (1) bekezdéséből és a 40. § (2) bekezdéséből következő szervezetalakítási jogát.
A törvényjavaslat ezen részeiben szerepel mindazon törvények, törvényerejű rendeletek módosítása, ahol a jogszabályok olyan minisztereket, minisztériumokat jelölnek meg, amelyek tekintetében a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény változtat a korábban meglévő feladat- és hatásköri struktúrán. Így a törvényjavaslat a miniszterek konkrét megnevezése helyett a módosítandó jogszabály tartalmának megfelelő feladatkör ellátásával érintett minisztert nevesíti, biztosítva ezzel a kormányzati struktúraváltás szabadságát. A feladatkör megnevezése teljes körben követi az egyes miniszterek feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletben szereplő feladatköri listát. Néhány konkrét példát is említenék a javaslatokból.
A polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet 15. §-ában és 91/A. § (6) bekezdésében az "igazságügy-miniszter" szövegrész helyébe "igazságügyért felelős miniszter" szövegrész lép, míg ugyanezen törvényerejű rendelet 36. §-ában "a pénzügyminiszter az igazságügy-miniszterrel egyetértésben" szövegrész helyébe "az adópolitikáért felelős miniszter az igazságügyért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendelete" szövegrész lép.
A nemzetközi fuvarozásnál használt rakodólapok vámkezeléséről Genfben, 1960. december 9-én kelt európai egyezmény kihirdetéséről szóló 1963. évi 23. törvényerejű rendelet 3. §-ában "a külgazdaságért felelős miniszter" szövegrész helyébe "a külgazdaságért és a Kárpát-medencei gazdasági övezet gazdaságfejlesztéséért felelős miniszter" szövegrész lép. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés k) pontjában "az energetikáért felelős miniszter" szövegrész helyébe "az energiapolitikáért felelős miniszter" szövegrész lép.
A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 9. § (2) bekezdés f) pontjában, a 30. § (2) bekezdésében, a 36. § (2) bekezdésében "a közigazgatási informatikáért felelős miniszter" szövegrész helyébe "az e-közigazgatásért felelős miniszter" szövegrész lép.
Az ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye és annak kiotói jegyzőkönyve végrehajtási keretegyezményéről szóló 2007. évi LX. törvény 4. § (1) bekezdésében "a környezetvédelemért felelős miniszter" szövegrész helyébe "az energiapolitikáért felelős miniszter" szövegrész lép.
Nézzünk egy másik területet! A javaslat hatályon kívül helyezi a házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvény két bekezdését, és ezzel kapcsolatban átmeneti szabályokat állapít meg. Miről is szól ez a javaslat? Hatályát veszti a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 35. § (4) és (5) bekezdése, amely jelenleg az alábbi rendelkezéseket tartalmazza. (4) bekezdés: "Ha az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt nem állt házassági kötelékben, a gyermek apjának kell tekinteni azt a férfit, aki az anyával a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt a közjegyző által vezetett Élettársi nyilatkozatok nyilvántartása által igazolt élettársi kapcsolatban élt." (5) bekezdés: "A (4) bekezdésben foglaltakat nem lehet alkalmazni, ha az az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő alatt több férfivel élt az Élettársi nyilatkozatok nyilvántartása által igazolt élettársi kapcsolatban."
Az élettársi kapcsolatok nyilvántartása bevezetésének gyakorlati tapasztalatai rámutattak arra, hogy a nyilvántartáshoz fűződő apasági vélelem kevés esetben alapítja meg az apaságot, ugyanakkor aránytalan terhet ró a szülőkre a házasságon kívül született gyermek anyakönyvezése során.
A szabály hatályának fenntartása alatt keletkezett vélelmek jövőbeli rendezését átmeneti rendelkezés szolgálja. Így a törvény új 112. §-sal egészül ki, amely szerint ha a gyermek 2010. január 1-je és 2010. december 31-e között született, és az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt nem állt házassági kötelékben, a gyermek apjának kell tekinteni azt a férfit, aki az anyával a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt a közjegyző által vezetett Élettársi nyilatkozatok nyilvántartása által igazolt élettársi kapcsolatban élt. Ezt a szabályt nem lehet alkalmazni, ha az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő alatt több férfivel élt az Élettársi nyilatkozatok nyilvántartása által igazolt élettársi kapcsolatban.
Nézzük, milyen módosításokat tartalmaz a javaslat az iparjogvédelem, vagy ahogyan talán helyesebb mondani, a szellemi tulajdon területéről. Változik a hivatal elnevezése. A Magyar Szabadalmi Hivatal helyett Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala lesz az a szervezet, amely a központi hivatali feladatokat ellátja. A hivatal jelenleg is felel valamennyi iparjogvédelmi oltalomért és a szerzői jog területére eső számos állami feladatért, indokolt ezért, hogy az elnevezés tükrözze ezt a széles kompetenciát, és igazodjék a hivatal tényleges tevékenységi köréhez.
A szellemi tulajdon fogalmának a hivatal elnevezésébe való beemelése követi a nemzetközi és európai példákat is. Az iparjogvédelem, például a szabadalmak, védjegyek, minták, földrajzi árujelzők és a szerzői jog világszerte elfogadott és alkalmazott gyűjtőfogalma a szellemi tulajdon.
(11.40)
Ez a fogalom közérthető, tiszteletet ébreszt, jól kifejezi a védett javak szellemi természetét és a jogviszonyok dologi tulajdonhoz hasonló, abszolút szerkezetét. Jelenleg a hivatal az iparjogvédelem területén külön nyilvántartást vezet a bejelentésekről és a lajstromokról. A javaslat megteremti a törvényi hátterét annak, hogy a jelenleg külön vezetett, a bejelentéseket és a lajstromozott oltalmakat tartalmazó nyilvántartások eggyé olvadjanak össze. Ennek megfelelően a közzétett iparjogvédelmi bejelentések adatai a státusuk megfelelő feltüntetésével szintén a lajstrom részét képezhetik, azaz két nyilvántartási forma on-line környezetben összevonható.
A javaslat számottevően növeli az egyes eljárási cselekmények elektronikus intézésének lehetőségét. Így például bizonyos elektronikus úton kezdeményezett eljárások során lehetővé válik, hogy az ügyfél az ügyfélkapun keresztül kezdeményezzen eljárást: a hivatal elektronikus úton közölje vele az eljárás során hozott döntést, illetve küldje meg neki a hiteles lajstromkivonatot. Az elektronikus úton hozzáférhető lajstromot bárki megtekintheti, és az abban foglalt adatokról díj ellenében hiteles kivonatot kérhet. Az iparjogvédelmi lajstromok közhiteles mivolta expressis verbis eddig nem került kimondásra az iparjogvédelmi törvényekben. Azonban erre utal az a rendelkezés, amely szerint a jóhiszemű és ellenérték fejében jogot szerző harmadik személlyel szemben bármely jogra akkor lehet hivatkozni, ha azt a lajstromba bejegyezték. A fogalmi tisztaság érdekében azonban szükségessé vált kimondani azt, hogy a lajstromba bejegyzett jogok és a feljegyzett tények fennállását hitelesen tanúsítja.
A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló rendelkezések a szellemi tulajdonért felelős kormányhivatalhoz, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához telepíti a szerzői és szomszédos jogok közös kezelésével kapcsolatos felügyeleti és nyilvántartási feladatokat. A törvényjavaslat egyedileg nem gyakorolható szerzői jogok és a szerzői joggal szomszédos ilyen jogosultságok úgynevezett közös kezelését megvalósító szervezetek felügyeletét és nyilvántartását a szellemi tulajdonért felelős kormányhivatalra, az e szervezet díjszabásainak jóváhagyásáról való döntést pedig az igazságügyért felelős miniszterre bízza. Azonban e döntést számára a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala készíti elő. Ezzel megszűnik a szerzői joggal kapcsolatos állami feladatok ellátásának szétaprózódottsága, hatékonyabb kormányzati kontroll mellett egyeztethetők össze a szerzői jogi jogosultak és a felhasználók érdekei.
A felügyeleti rend megváltozása a szerzői jogok közös jogkezelési tevékenysége feletti állami kontroll hatékonyabb gyakorlását fogja eredményezni, ami a kultúrpolitika célkitűzéseit és a felhasználók érdekeit egyaránt szolgálja. A javaslat 0,3 százalékos felügyeleti díj bevezetéséről is rendelkezik, ami, ismerve a közös jogkezelő szervezetek bevételét, amely 45 milliárd forint/év, és a működés költségét, ami 15-21 százalék a bevételhez képest, elenyésző mértékű, és ezt a közös jogkezelő szervezetek ki tudják gazdálkodni működési költségeikből.
Köszönöm, hogy meghallgattak. Kérem képviselőtársaimat, hogy szavazatukkal támogassák a törvényjavaslat elfogadását. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés