FARKAS GERGELY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Vajon a jelen lévő képviselők vagy az utca emberei közül hányan tudnának válaszolni arra a kérdésre, hogy mely írónk volt az, akit egymás után két évben is jelöltek Nobel-díjra, és a második alkalommal már bekerült a győztes kiválasztása előtti utolsó fordulóba, és csak azért nem ő kapta meg a díjat, mert a díjátadás előtt néhány héttel váratlan hirtelenséggel elhunyt?

Kedves Képviselőtársaim! Tormay Cécile-ről, a XX. század első évtizedeinek kiemelkedő írónőjéről, műfordítójáról, közéleti szereplőjéről van szó. Mai, rá emlékező felszólalásommal az ő rehabilitációjának, műveinek köztudatba emelésének fontosságára szeretném felhívni a figyelmet.

Az 1876-ban nemesi ősök leszármazottjaként Budapesten született Tormay Cécile-t csodagyermekként tartották számon, aki öt nyelven folyékonyan beszélt. 24 évesen már novelláskötete jelent meg, és innentől ontotta magából a könyveket, elbeszéléseket, publicisztikákat. A XX. század első felének két kiemelkedő műve kötődik nevéhez: az Emberek a kövek között, majd pedig az 1915-ben kiadott, A régi ház című könyve.

A köz és a haza ügyének magas szintű szolgálata már az első világháború ideje alatt megmutatkozott nála. A Vöröskereszt önkéntese lett, és áldozatos és példaértékű munkájával kiemelkedett társai közül. Ennek a mentalitásnak és a magyarságot ért méltatlan sérelmeknek a hatása, hogy nem bírta tétlenül nézni az első világháború után Károlyi és Kun Béla rombolását, hanem belevetette magát a magyar közéletbe, bátran vállalva meggyőződését, felemelve szavát a kor romboló eszméi ellen.

(17.20)

Sorsa a bujdosás lett, ugyanis előkelő helyet foglalt el a kommunisták azon listáján, amelyen a nemkívánatos emberek szerepeltek. Bujdosni kényszerült tehát, és vele együtt bujdosott az ekkor készülő, naplószerű könyve, a Bujdosó könyv. Az a könyv, amely az 1918. október 31-étől 1919. augusztus 8-áig terjedő időszakról tudósít élethűen, a kortárs szemével, a szemtanú hitelességével, feltárva a trianoni tragédia okait. Felbecsülhetetlen fontosságú értéke ez a magyar irodalomnak.

Tormay így ír leghíresebb könyvének keletkezéséről: "Ennek a könyvnek maga a sors adta a nevét. Bujdosó volt olyan időkben, mikor a halál fenyegetőzött a magyar szenvedések minden hangja felett. Bujdosott és menekült a szülői házból, magányos kastélyon, kisvárosi villán, falusi udvarházon át. Bujkált szétszedve, könyvek lapjai között, idegen tetők tövén, kéménykürtőben, pincegádorban, bútorok mögött és elásva a föld alatt. Házkutató titkos rendőrök keze, vörös katonák csizmája járt felette. Csodára mégis megmaradt, hogy emlékeztessen, mikorra már behorpadt a kor áldozatainak a sírja, fű nőtt az egykori akasztófák gödrében és a kínzókamrák faláról lekopott a vér és a golyók írása."

Közéleti szerepvállalása nem gyorsan elmúló fellángolás, hanem életét végigkísérő küldetés volt. Tormay pazar beszédeket írt, és kitűnő szónok volt, nem véletlen, hogy a magyar nők nevében ő köszönti Horthyt budapesti bevonulásakor.

1919-ben megalakította a kor legsikeresebb magyar civil szervezetét, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét a haza, a család és a vallás védelmére. Taglétszámuk rövid időn belül elérte az egymilliót. Tormay 1926-ig elnöke, onnantól haláláig pedig tiszteletbeli elnöke a szervezetnek.

Hihetetlen munkabírására jó példa, hogy ennek a hatalmas szervezetnek a vezetése mellett 1923-tól Klebelsberg Kunó felkérésére az akkor induló, keresztény-nemzeti gondolat zászlóshajójának tekintett Napkelet folyóiratnak a szerkesztője volt. Haláláig vezette a lapot, de közben újabb nagyszabású könyvei is megjelentek. 1935-ben óriási megtiszteltetés érte mind személyét, mind pedig Magyarországot: a Népszövetség legmagasabb rangú bizottságának élére egyhangúlag választották meg. Nem sokáig tölthette be azonban ezt a tisztséget, ugyanis 1937-ben, Nobel-díjvárományosként hirtelen meghalt.

Kedves Képviselőtársaim! Bizonyára egyetértünk abban, hogy egy igaz értékrendű, büszke nemzetnek kötelessége megbecsülni nagyjait. Tormay Cécile műveit ma nemhogy iskoláinkban nem tanítják, de emlékét sem őrizzük méltóan, hisz sírhelyén nem szerepel még a neve sem.

Úgy hiszem, a mai modern nőknek, de az egész társadalomnak is szüksége van a hozzá hasonló példaképekre. Tegyünk érte közösen, hogy az lehessen!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu