DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 14. ajánlási pontban foglalt módosító javaslathoz kívánok hozzászólni. A módosító javaslatban azt indítványozza Ipkovich György és Lamperth Mónika képviselőtársam, hogy a társadalmi egyeztetésre kötelezően bocsátandó jogszabályok körét a törvényeken, a kormányrendeleteken, illetve a miniszteri rendeleteken kívül ki kell egészíteni a nem kormány által benyújtott javaslatokkal. Egész konkrétan úgy szól a javaslat, hogy a nem kormány által benyújtott, tárgysorozatba vett törvényjavaslatokkal és országgyűlési határozati javaslatokkal, valamint a törvényjavaslatokhoz és az országgyűlési határozati javaslatokhoz benyújtott módosító és kapcsolódó módosító javaslatokkal kapcsolatos kormányzati álláspontról szóló előterjesztés tervezetét is társadalmi vitára, társadalmi egyeztetésre kell bocsátani.
Úgy hiszem, hogy ez egy nagyon fontos kiegészítés lenne. Egyrészt nagyon sok esetben a kormány által beterjesztett és egyeztetésre megküldött törvényjavaslatok a parlamenti vitában, a módosító javaslatok benyújtása után már egészen más tartalommal kerülnek az Országgyűlés elé végszavazásra. Tehát azok a társadalmi vagy szakmai szervezetek, amelyek korábban az eredeti előterjesztésről nyilvánítottak véleményt, már rá sem ismernek a végszavazásra bocsátott egységes javaslatra, mert egészen más tartalommal kerül a Ház elé. Éppen ezért indokolt az, hogy ezeket a javaslatokat, illetve amik a végszavazásra bocsátott egységes javaslatokban foglalt módosítások alapját képezik, tehát ezeket a módosító javaslatokat szintén társadalmi vitára bocsássa a kormány, természetesen az általa megfogalmazott véleménnyel, állásponttal együtt. Ekkor tudnak a társadalmi és szakmai szervezetek megalapozott véleményt nyilvánítani a beterjesztett törvényjavaslatról.
Természetesen ez elhúzza egy picit a jogalkotás folyamatát, és azt hiszem, ez nem is baj. Nem is baj, ha az elmúlt időszak viharos sebességű jogalkotási gyakorlatát vesszük alapul, de itt is azt gondolom, hogy kell hogy mi is önkritikát gyakoroljunk. Ugyan nem ilyen viharos sebességgel, ahogy ebben a ciklusban, de talán volt olyan, amikor kicsit az ideálisnál gyorsabb ütemben kívántunk elfogadtatni komoly változásokat indítványozó jogszabálytervezeteket. Azt gondolom, kicsit lassítja meg a jogalkotás folyamatát, de nem olyan mértékben, hogy ne lehessen ennek a módosító javaslatnak helyt adni. Ugyanis bizony rá kell kényszeríteni a szakmai és civil szervezeteket is arra, hogy ésszerű határidőn belül, hogy ne mondjam, igen gyorsan reagáljanak a kormány által megküldött javaslatokra. Ez egyébként a nagyobb szakmai és civil szervezeteknél különösebb akadályba nem ütközik, hiszen ha egy, mondjuk, bírói szervezetnek megküldenek egy jogszabályt módosításra, ott is egy teljes apparátus áll rendelkezésre, hogy gyorsan reagáljanak erre.
(22.40)
És ugyanez igaz egyébként, mondjuk, a nagyobb szakszervezetekre, és itt nem kívánnám a sort folytatni. Tehát picit lassítja meg a folyamatot, de úgy gondolom, hogy megéri ezt az áldozatot meghozni azért, hogy valóban ismerjük az elfogadandó törvényjavaslatról alkotott véleményét a szakmai és civil szervezeteknek.
Másrészt kiküszöbölné ez a javaslat azt is, hogy azt a gyakorlatot tudja folytatni az Országgyűlés, illetve a kormány, amelyet ebben a ciklusban igen nagy előszeretettel alkalmazott a Fidesz, azt, hogy átfogó és nagy terjedelmű módosító javaslatokat, amelyek egyébként valójában a kormány előterjesztései lettek volna, pont azért és abból a célból, hogy a szakmai és társadalmi egyeztetést és vitát megspórolják, meg tudják kerülni, ezért ezek a javaslatok önálló képviselői indítványok formájában kerültek benyújtásra az Országgyűléshez. Ha és amennyiben a kormánynak kötelezettsége ezeket az önálló képviselői indítványokat a saját véleményének mellékelésével társadalmi vitára bocsátani, akkor ez a - hadd fogalmazzak úgy - visszaélésszerű joggyakorlás megszűnik. Természetesen a normál menetben beterjesztett képviselői indítványoknál ne értsék bele a "visszaélésszerű" jelzőt, de úgy hiszem, hogy nagyon sokszor voltunk olyan jogalkotási folyamatnak a tanúi, ahol bizony bele kell érteni az általam előbb felhívott jelzőt.
Emellett, én úgy gondolom, hogy ha valaki normál menetben és valóban önálló képviselői indítványt nyújt be, ott is indokolt az, hogy az érintett társadalmi és szakmai szervezetek véleményt tudjanak mondani a jogszabályról. Én úgy gondolom, hogy ezt a felelősséget és kötelezettséget nem szabad, nem lehet és nem célszerű a képviselőre bízni, tehát hogy maga a képviselő folytassa le az egyeztetést. Én úgy hiszem, indokolt, hogy ezt a kormány kötelezettségévé tegyük.
A javaslat tehát erről szól. (Az elnök a hozzászólási idő leteltét csengetéssel jelzi.) Kérném a tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés