DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden kívánok csak hozzászólni, hiszen úgy tűnik, nagyon egyetértünk - mármint az ellenzék pártjai - egy dologban, és képviselőtársaim kifejtették már az érvek nagy részét, sőt talán majd' az összeset, nevezetesen abban, hogy a stratégiai partnerek kijelölése nem kívánatos ebben a törvényben. Úgy gondoljuk mi is, hogy ez elfogadhatatlan.

Éppen ezért a 24. ajánlási pontban Lamperth Mónika képviselőtársam e rendelkezés hatályon kívül helyezésére, illetve el nem fogadására, a törvénytervezetből való kiemelésére tesz javaslatot. Úgy gondolom én is, hogy gyakorlatilag ez a módszer nem más, mint a finomított módja vagy talán az elegánsabb megfogalmazása a Fidesz-kormány eddigi gyakorlatának; gyakorlatilag azt jelenti, hogy valós társadalmi egyeztetést nem folytat, és nem is kíván folytatni.

Nem jelent mást ugyanis ez a rendelkezés - ahogy az eddig felszólaló képviselőtársaim némelyike is erre rámutatott, mint hogy kiválasztja azokat a társadalmi szervezeteket, amelyek a kormány álláspontját osztják, vagy hadd ne mondjam azt, én még azt is feltételezni tudom, hogy mesterségesen létrehoz ilyen társadalmi szervezeteket, és ezeket vonja majd be a stratégiai partnerek körébe. Így gyakorlatilag ki tudja zárni a nem vagy nem teljesen a kormányhoz lojális társadalmi vagy szakmai szervezeteket a társadalmi egyeztetési metódusból, amivel gyakorlatilag odajutunk, hogy valós társadalmi egyeztetés nincs, csak formális.

(23.20)

Úgy gondolom, hogy ez nem támogatható. Az a 20. ajánlási pontban megfogalmazott módosító indítványunk, ha nem kerül elfogadásra, illetve a 24. ajánlási pontban megfogalmazott módosító indítványunk, ha nem kerül elfogadásra vagy valamelyik más ellenzéki képviselő által hasonló témakörben beterjesztett indítvány elfogadására nem kerül sor, akkor úgy gondolom, hogy a társadalmi egyeztetésről szóló törvényjavaslat gyakorlatilag fabatkát sem ér. Ugyanis ez a két pont a valós társadalmi egyeztetést kizárja, egy formális társadalmi egyeztetési metódust vezet majd csak be, ami, úgy hiszem, nem támogatható, annak azután az égadta világon semmi értelme nincs.

Ezért kérem tehát a kormány képviselőjét, hogy bírálja felül az eddigi véleményét, és támogassa a javaslatok valamelyikét.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu