NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Elsőként én is azzal kezdeném, hogy az emberi jogok egyetemesek. Való igaz, amit Szabó Timea nagyon frappánsan fogalmazott meg, egyszerre kell tudnunk felszólalni Kínában a tibetiekért, Afganisztánban a tálibokért, Oroszországban az újságírók mellett. (Derültség és közbeszólások a Jobbik soraiban.) Egyetértek ezzel a véleménnyel. Izraelben egyszerre kell tudnunk fölszólalni azokért az áldozatokért, akiket a palesztin öngyilkosok bombái szednek, illetőleg a palesztin áldozatokért is.

(19.50)

A külpolitikai köpönyegforgatást rótta föl napirend előtt Vona Gábor a kormánynak. Szeretném azért megemlíteni azt ezen a helyen, hogy nem csupán az oroszországi újságírók mellett hallom ritkán fölszólalni a jobbikosokat, hanem mostanában - szemben az elmúlt két-három évvel ezelőtti történésekkel - nagyon keveset szoktak tüntetni a Szabadság téri emlékmű elbontása érdekében is. (Zaj, közbeszólások a Jobbik soraiból.)

Úgy gondolom, hogy a külpolitikai következetesség valóban nem éppen a Jobbik sajátja. Itt valami másról van szó. Amit most itt láthattunk, hallhattunk, az azt gondolom, leginkább azzal jellemezhető, hogy bizonyos embereknek szinte mindenről ugyanaz jut az eszébe. Itt egy 1995-ben megkötött megállapodásnak a kihirdetéséről van szó, ehhez képest mindenfélét hallhattunk, de általában csak olyan dolgokat, ami 1995 után történt. Általában sem túlságosan egészséges, ha valakinek mindenről ugyanaz jut az eszébe. Egy meglehetősen pontos és sok képviselőt érintő kollektív mentális kórképet vázoltak most a jobbikos képviselők a számunkra. Azt gondolom, hogy ez érthetővé teszi számunkra a Jobbik megnyilvánulásait, ugyanakkor a külpolitikában ez leegyszerűsítő magyarázatokhoz vezet, és téves következtetések levonásához segíti a külpolitikába belekontárkodókat.

És azt is meg kell erősítenem, amit itt több képviselő részéről már hallhattunk, hogy szélsőségesen elfogult állásponttal találkozhattunk a Jobbik részéről sajnálatos módon. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Az igazság iránt elfogult.) Ez a szélsőséges és elfogult álláspont világossá teszi számunkra azt, hogy milyen párttal van dolgunk. Ha az elmúlt hetekben, hónapokban kételyeink lettek volna afelől, hogy itt egy szélsőséges és elfogult politikai megközelítésnek vagyunk a szemtanúi a Jobbik esetében, akkor erre most kaptunk egy meglehetősen egyértelmű, világos és kézzelfogható jegyzőkönyvet.

Szeretném emlékeztetni Morvai képviselő asszonyt, hogy nem Izrael ámokfutásának a megállítására van szükség, hanem az ilyen elfogult, egyoldalú vélemények ámokfutásának a megállítására van szükség a külpolitikában. (Taps az MSZP és az LMP soraiban.) Ugyanis az igazságnak két oldala van. Az igazságnak mindig két oldala van, és a közel-keleti békére mindenkinél és minden szituációnál jobban vonatkozik, hogy két oldala van az igazságnak. Számunkra, ahogy már az előbbiekben említettem, az izraeliek szenvedése Izraelben ugyanolyan mértékben fáj, mint a palesztinok szenvedése, és azt gondolom, hogy meglehetősen nehéz lenne kiadagolni, hogy kinek kell több szenvedést elviselnie.

Ezért elkötelezett a kormány, mint ahogy egyébként az Európai Unió is és a szövetségeseink is, és ezért vagyunk ebben a nemzetközi szövetségben Izrael Állam biztonságának a megteremtése, illetőleg egy életképes palesztin állam megteremtésének a célkitűzése mellett. Mert végső soron azért csak erről beszélünk - nem, képviselőtársaim? -, hogy hogyan tudunk tartós, stabil, biztonságos Közel-Keletet előállítani, teremteni. Hogyan lehetséges azzal a szemlélettel és azzal a megközelítéssel megoldás közelébe jutni, mint amilyet önök próbáltak itt megfogalmazni?

Balczó Zoltán azt a kérdést fogalmazta meg, hogy amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, nem tájékoztattak minket, hogy ilyen szerződései vannak az Európai Uniónak. Ez azért elég nevetséges, képviselő úr, ne haragudjon, ha nem tájékozódott arról, hogy a harmadik országokkal kötött szerződésekhez is csatlakozunk, és így támogattuk. (Balczó Zoltán: Nem ezt mondtam.) Én azt gondolom, hogy ez az érv azért elég gyenge, képviselő úr, bocsásson meg, ha ezt megengedem magamnak. Nagyon tisztelem egyébként általában az álláspontját, de azt hiszem, hogy egyszerűen színvonal alatti volt ez a megjegyzése.

Ugyanakkor amit az izraeli vállalatokról, Sukoróról, Club Aligáról, Óbudáról - hangsúlyozom, egy '95-ös szerződésről van szó, erről fogunk dönteni - hallhattunk, azt gondolom, hogy ezek ellen a jelenségek ellen a leghatározottabban föl kívánunk lépni. Zajlanak az ügyben a vizsgálatok, minden törvénytelen üzlet ellen a leghatározottabban föllépünk.

És az igazsághoz az is hozzátartozik, valóban, képviselő úr, hogy Simon Peresz álláspontja rendkívül szerencsétlen volt. Ki tagadta, hogy egy rendkívül szerencsétlen álláspontja volt Simon Peresznek? De Novák Elődnek nincsenek rendkívül szerencsétlen álláspontjai? (Derültség és szórványos taps a kormánypártok soraiban. - Felzúdulás a Jobbik soraiban.)

Tisztelt Képviselő Úr! Ön úgy fogalmazott, hogy az európai uniós teljes jogú tagság irányába mutató lépés. A meglehetősen megalapozatlan és meglehetősen nehezen indokolható álláspontjainak a sorában ezt is szeretném megkérdőjelezni. Hát hogyan lehet ilyet állítani, hogy az 1995-ös társulási megállapodás lenne az európai uniós tagságnak az előszobája Izrael számára? Meglehetősen komolytalan. Az a kijelentés pedig, képviselő úr, hogy Izraelnek nincs helye az Európai Unióban, azt gondolom, hogy egy meglehetősen veszélyes mondat; Balczó Zoltán képviselő úr mondta ezt. Ez nincs túl messze attól a mondattól, hogy a zsidóknak nincs helye Európában, és hogy nincs helye Magyarországon. (Zaj, felzúdulás a Jobbik soraiban.)

Azt gondolom, képviselő úr, hogy Európának egy olyan XX. századi történelem után, amelynek mindannyian meglehetősen érzékeny elszenvedői voltunk, Európának nem azt kell mondania, hogy Izraelnek nincs helye az Európai Unióban, hanem Európának, az Európai Uniónak azt kell segítenie, hogy a Közel-Keleten lehessen otthona végre Izrael népének, és a palesztin népnek is lehessen otthona a Közel-Keleten. Az Európai Unió ezért lép fel, és ezért szeretném megköszönni Turi-Kovács Béla megjegyzését, mert való igaz, ma jelenleg a társulási megállapodásnak köszönhetően az Európai Unió a legjelentősebb donora a palesztinoknak. És ha ez a társulási megállapodás nem létezne, nem léteznének azok a fórumok sem, ahol föl tudjuk vetni az Európai Unió felvetéseit, problémáit Izraelnek, és mi a magunk részéről - tekintettel arra, hogy az európai uniós elnökség előtt állunk - élni kívánunk majd azokkal a lehetőségekkel, hogy ezeket a fórumokat kihasználjuk adott esetben az emberi jogok érvényesítésére is. (Balczó Zoltán jelentkezik.)

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok, az MSZP és az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu