ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony.

Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Mivel több felszólalót nem látok, így megkérdezem Répássy Róbert államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Répássy Róbert: Később.) Később kíván az államtitkár úr válaszolni.

Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára várhatóan jövő heti ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. A törvényjavaslatot T/1427. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/1427/5. számon megismerhették. Emlékeztetem önöket, hogy a vita megkezdése során a miniszteri expozéra, valamint a vezérszónoki felszólalásokra már sor került. Most a képviselői felszólalásokra lesz lehetőség.

Tisztelt Országgyűlés! Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Elsőként Vas Imre képviselő úr jelentkezett felszólalásra, a Fidesz-frakcióból. Öné a szó, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu