ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Annyit szeretnék még hozzátenni, hogy az eredmény megállapítása, adott esetben módosítása, levezető elnöki felelősség. Mégis megnyugtatásul hadd közöljem, hogy a házbizottságon részt vevő valamennyi frakció egyetértett azzal, hogy figyelembe véve a gépi eredmény mellett a különböző technikai ellenőrzések alapján jogossá vált kézi szavazatokat, amelyek közül négyet olvasok föl: Kapus Krisztián, Fidesz; Bohács Zsolt, Fidesz; Meggyes Tamás, Fidesz; Jakab István, Fidesz (Moraj az MSZP soraiban.), az eredetileg kihirdetett határozattal ellentétes döntést kell módosítólag kihirdetnem. Ezzel minden frakció egyetértett. (Dr. Vadai Ágnes: Ne!)

Tehát ennek megfelelően kihirdetem a szavazás eredményét: a kiegészítő ajánlás 1. pontjában szereplő indítványt, amit az előterjesztők támogatnak, az Országgyűlés 261 igen szavazattal, 96 nem ellenében és 2 tartózkodással elfogadta. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Tisztelt Országgyűlés! Zárószavazásra következő ülésünkön, a keddi ülésnapon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainakhatározathozatala. Lázár János, Balsai István, Fidesz; Vejkey Imre, KDNP, képviselők önálló indítványát T/1446. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/1446/2. és 5. számokon kapták kézhez.

Az előterjesztői zárszó már elhangzott, így most a határozathozatal következik.

Az ajánlás 1. pontjában szereplő javaslat nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP szavazást kért róla.

Előtte azonban az előterjesztők által támogatott indítványokról szavazunk, amelyeket a kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjai tartalmaznak. A módosító javaslat elfogadásához az alkotmány 32/A. § (6) bekezdése alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Nyakó István: Kártyamozgatás.) Megkérdezem, van-e, akinek a gépe nem működött. (Derültség, szórványos taps. - Nem érkezik jelzés.) Örömmel látom, hogy helyreállt a technikai rend.

Kihirdetem az eredményt: az Országgyűlés 261 igen szavazattal, 100 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.

Most az MSZP kérésének megfelelően az ajánlás 1. pontjáról döntünk. Ebben Lamperth Mónika a 2. § (1) bekezdésének módosítását javasolja azzal, hogy a kihirdetett törvény rendelkezéseit a folyamatban lévő eljárásokban ne lehessen alkalmazni. Az indítvány elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 59 igen szavazattal, 261 nem ellenében, 42 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra következő ülésünkön, a keddi ülésnapon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Lázár János, Balsai István, Fidesz; Vejkey Imre, KDNP, képviselők önálló indítványát T/1447. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig a T/1447/10., 14. és 19. számon kapták kézhez.

Az előterjesztői zárszó már elhangzott, most a határozathozatal következik.

A második kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjait az előterjesztők támogatják. Most ezekről döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 303 igen szavazattal, 58 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.

A további benyújtott módosító javaslatok egyike sem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az ajánlás 4. és 7. pontjairól, valamint a kiegészítő ajánlás 2. pontjáról frakciókérésnek megfelelően döntenünk kell.

A kiegészítő ajánlás 2. pontjában Nyakó István az 1. §-ban a törvény 9. § (1) bekezdésének módosításával azt javasolja, hogy a 25 évnél kevesebb szolgálati idővel rendelkező magánszemély legyen a különadó alanya. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 59 igen szavazattal, 303 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.

(11.50)

Az ajánlás 4. pontjában Schiffer András az 1. §-ban a törvény 9. § (2) bekezdésében a különadó alapjának módosítását és a jó erkölcsbe ütközésre vonatkozó bizonyítási teher szabályát terjeszti elő. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 15 igen szavazattal, 346 nem ellenében a módosító javaslatot elutasította.

Az ajánlás 7. pontjában Tóbiás József az 1. §-ban a törvényt új bekezdéssel egészíti ki, amelyben a különadóalap alóli további kivételt fogalmaz meg. Az MSZP kérésére szavazunk.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 101 igen szavazattal, 261 nem ellenében a módosító javaslatot elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő ülésünkön, a keddi ülésnapon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk.

Most a napirend utáni felszólalás következik. Számítok rá, hogy bizottsági ülésekre való tekintettel sokan elhagyják a termet. Kérem, hogy ezt minél hamarabb tegyék meg, és az egyéb megbeszélést, ha lehet, a folyosón folytassák. Két perc szünetet rendelek el. (Rövid szünet. - Számos képviselő hagyja el a termet.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Ágh Péter képviselő úrnak, a Fidesz képviselőjének, öt percben. Felszólalásának címe: "Szombathely büszke szülöttjére". Képviselő úr, öné a szó.

Forrás: parlament.hu