DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A vízkárelhárítás terén is súlyos örökséget vettünk át a Gyurcsány-Bajnai-rezsimektől, ahogy ezt ön is elmondta kérdésében, ugyanakkor érezzük és tudatában vagyunk annak a felelősségnek, ami e téren minket terhel.

Az első lépések - ahogy azt ön is elmondta - meg is történtek, de valóban, ennél többre van szükség. Ezért a nemzeti együttműködés kormánya elkötelezett abban, hogy megtegye a szükséges intézkedéseket a helyi vízkárok csökkentése és megelőzése érdekében azért, hogy a jövőben a lakosság élet- és vagyonbiztonsága elérje az általuk joggal elvárt szintet. Mindannyian tanúi vagyunk annak, hogy Magyarországon a globális éghajlatváltozás valószínűsíthető hatásaként a szélsőséges időjárási helyzetek gyakorisága növekedett. Árvízvédelmi szempontból ez azt jelenti, hogy árvizek már nemcsak a nagyobb folyókon alakultak, alakulnak ki, hanem a hazai dombvidéki területeken is. Ezért sajnos az elmúlt évek hidrológiai eseményei Magyarország dombvidéki területein is jelentős helyi vízkárokat okoztak.

A kialakult ár- és belvizek veszteségeket okoztak az érintett településeken felhalmozott nemzeti vagyonban éppúgy, ahogyan az ott élő emberek értékeiben és a vízgazdálkodási létesítményekben. Éppen ezért kiemelkedő feladatunk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a jövőben ezen károk kialakulását megelőzzük, illetve mérsékeljük. A megelőzés egyik célszerű eszköze a tározás, azaz a többletvíz visszatartása és szabályozott levezetése.

Tájékoztatom a képviselő urat - hogy a konkrétumokról is beszéljünk -, hogy a kormány napirenden tartja a záportározók építését a Mátra térségében. Ennek megfelelően az elmúlt hónapban a regionális operatív program keretében "Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciója" címmel az eddigi pályázati lehetőségeken felül pályázatot hirdettünk Észak-Magyarországon a vízvédelmi rendszer fejlesztésére.

És ha megengedi, az egy percben még egy-két gondolatot szeretnék elmondani.

Forrás: parlament.hu