DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az UNESCO 2011-et nemzetközi Liszt-évnek nyilvánította - magyar javaslatra. A Liszt-évet Európa több országában nagyon komolyan veszik, már javában zajlik a felkészülés. A bicentenáriumhoz csatlakozott országok közül többen sajátjuknak tekintik Franz Lisztet és az ő örökségét. Ausztriában, Olaszországban, több német tartományban különböző kulturális központok vesznek részt e munkában. Ők már készen állnak, folynak a jegyeladások, már csak a januárt várják.
A magyar UNESCO-bizottság Franciaország támogatásával 2009 elején kezdeményezte a Liszt-bicentenárium megünneplését. A támogatásról még a tavasszal megjött az visszajelzés az UNESCO központjából. És mit tett ezzel kapcsolatban a 2010 májusáig regnáló szocialista kormány? Szinte semmit. Tehát a lemaradást le kell dolgozni. Központi stratégia kell, amely kihasználja a nemzetközi kampányok hozadékát, és az országimázs építéséhez is hozzájárul. Mindenekelőtt kell egy olyan gondolat, egy szlogen, amely a Liszt-év arculatát meghatározza, egy olyan üzenet, amely a világ legtávolabbi pontján is könnyen érthető, nem szorul magyarázatra: 2011, Liszt-év, a magyar fantázia éve. A szerző egyik legnépszerűbb műve már címével is hangsúlyozza Liszt magyarságát. A fantázia szóban pedig az a lehetőség rejlik, hogy nemcsak a monumentális életműről beszélhetünk, hanem bemutathatjuk a magyar észjárást, kreativitást, amely egyébként sem ismeretlen a világban. Megmutathatjuk a legkülönfélébb magyar eredményeket, teljesítményeket, a Nobel-díjasoktól a magyar konyhán keresztül akár olyan építészeti remekművekig, mint a parlament.
Néhány lehetséges konkrétum, amelyek mentén rohamtempóban, de még utolérhetjük, sőt lekörözhetjük a nálunk korábban ébredt nemzetközi stábokat. Meg kell vizsgálni az amúgy is legyártandó turisztikai kiadványokat, melyek azok, ahol még nem a Liszt-év a fő motívum, szinte mind ilyen, illetve van-e rá lehetőség, hogy ezt az arculatváltást lényegi pluszkiadások nélkül megoldjuk. Meg kell nyerni ennek a nemzeti ügynek a nagyobb exportképes cégeket, hogy termékeiken és különösen a világjáró hungarikumokon is jelenjen meg a "2011, Liszt-év, a magyar fantázia" felirat. Optimális mértékig kell kihasználni a lehetséges reklám- és médiafelületeket, ideértve például a repülőjáratok, szállodák, éttermek felületeit is a magyarországi Liszt-év népszerűsítéséhez.
Ne legyünk szégyenlősek, finoman címkézzük fel piros-fehér-zölddel a más országok által lefolytatott vagy épp lefolytatandó reklámkampányokat. Programjaink népszerűsítésekor ne becsüljük le az online értékesítés lehetőségét, a programok minél szélesebb körében alkalmazva ezt az opciót.
(23.10)
Erre kiváló lehetőséget nyújthatna a már elkészült, de további fejlesztésre szoruló Liszt 2011 weboldal. Azt mondom, nyújthatna, hiszen jelen pillanatban a helyzet a következő: a Liszt Ferenc-emlékév hivatalos honlapja nem frissül, ráadásul több súlyos technikai hibát is tartalmaz, továbbá csak magyar és angol nyelven érhető el, németül nem, pedig erről a nyelvterületről számíthatunk a legtöbb kulturális turistára. Az egyes események igazgatóit és a legnagyobb tour-operátorokat össze kell kapcsolni. Ez nemcsak az eladott koncertjegyek miatt, hanem az itt töltött vendégéjszakák száma miatt is lényeges. Fel kell mérni, hogy azokat a régiókat, amelyek hagyományosan kimaradnak az ilyen típusú projektekből, milyen megoldásokkal, mobil rendezvényekkel lehet bekapcsolni a Liszt-év vérkeringésébe.
Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a Liszt-év magyar sikerei nem csupán a nemzetközi porondon is jól látható léptékben mérendők. Akkor beszélhetünk megfelelő eredményekről, ha gyermekeink körében is ismert és szeretett magyar zeneszerzőként jelenik meg Liszt Ferenc. Meg kell tehát alkotni azt a programot, amely az iskolai ének-zene órák szereplőivé teszi a Liszt-életművet, és motiválja a pedagógusokat, a gyerekeket Liszt hagyatékának megismerésére és megértésére. Országos zenei versenyeket kell számukra szervezni, kreatív pályázati lehetőségeken keresztül kell érdeklődésüket ebbe az irányba terelni. Mindezen keresztül a gyerekeket az emlékév alkotó részvevőivé kell tennünk.
A zeneiskoláktól a Zeneakadémiáig tanulmányi versenyek témáit jelentheti Liszt Ferenc magyarságvállalásának története, hatása a hazai intézményrendszerre: a Zeneakadémia és a Nemzeti Zenede, a mai Bartók Konzervatórium megalapítása. Ugyanígy feldolgozandó a liszti zene szerepe az európai zenekultúra fejlődésében, olyan zeneszerzők életműveiben lehet ezt tetten érni, mint például Berlioz, Chopin, Wagner vagy akár Bartók. Segíteni kell a zenei aktivitást mutató egyházi együtteseket Liszt bőséges egyházzenei termésének bemutatásában.
A Liszt-év apropóján kiváló alkalom adódik nemzetközi kulturális kapcsolatrendszerek továbbfejlesztésére világszerte. Ki kell dolgozni egy kultúrdiplomáciai stratégiát. Minden külföldön dolgozó vagy tanuló magyar állampolgár számára legyen misszió Liszt népszerűsítése, az utazócsomagban a magyar bor mellett legyen egy CD vagy egy programkatalógus.
Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója nagy lehetőség Magyarország számára. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy Liszt örökségét elkótyavetyéljük. A felelősség a miénk, a lehetőség a mi kezünkben van.
Köszönöm. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés