HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Barátaim! Egy hír jutott el hozzánk, amely arról szólt, hogy a magánnyugdíjpénztárak védelmében néhány százan tüntetést rendeztek. Megrázó volt ez a hír, különösen a létszám, ezért úgy gondoltam, hogy el kell róla elmélkedni.
A demokráciában a népakarat elsősorban a választáson keresztül jelenik meg, de természetesen más módja is van, például az utcai demonstrációk. Az előbb említett tüntetés résztvevői valószínűleg kevesebben voltak, mint ahányan a pénztáraknál dolgoznak, ez is mutat valamit.
De nézzük végig, milyenek voltak ezek az utcai demonstrációk! Elkezdődött talán a Demokratikus Chartával, ami nem elsősorban a létszámot produkálta, hanem a liberális értelmiség húzása volt, amely az utódpárt köreibe terelte bele a liberális értelmiségi és politikai elitet. Aztán folytatódott tovább, hogy egy mostani utódot nevezzek meg, a Magyar Demokratikus Chartával, ahol trágár felszólalások után megszólalt Magyarország legsikertelenebb miniszterelnöke is, és aggodalmát fejezte ki a nemzet jövőjéért. De voltak másfajta tüntetések is, és megint csak nem a létszám a döntő, de azért az sem közömbös. Annak idején, mondjuk, a Kossuth téri tüntetésnél arról vitatkoztak, hogy vajon elérte-e az egymilliót, másfél milliót ez a létszám, vagy csupán 800 ezer, 900 ezer volt. De beszélhetnénk a Dísz téri vagy a városligeti megmozdulásról is. Ennek volt súlya, volt jelentősége.
De most térjünk rá talán a magánnyugdíjpénztárak tartalmi kérdésére. Számomra elgondolkodtató az is, hogy az uniós országok egyharmadát sem éri el azok száma, ahol ezt az intézményt bevezették. De nézzük azokat a konkrét veszélyeket, amelyeket ez magában hord. Tudjuk azt, hogy a mai napig sem készült el a magánnyugdíj havi összegének megállapítási rendszere, tehát valami hiányzik ebből a rendszerből. Arról nem is beszélve persze, hogy a rokkantnyugdíjat, özvegyi nyugdíjat ez a rendszer nem tudja biztosítani.
Gondoljunk arra, hogy több országban, például Chilében hogyan omlott össze ez a rendszer, 25 éves megtakarítási időszak után a biztosítók többsége nem tudott járadékszolgáltatást biztosítani. Gondoljunk arra is, hogy az emberek tagdíjának befektetése milyen veszéllyel jár, mondjuk, egy tartós pénzügyi válság idején. Elég, ha a 2008-ban bekövetkezett veszteséget nézem a hazai pénztáraknál, amely 183 milliárd forint volt.
De az igazi problémát az jelenti, hogy a központi költségvetésnek a Nyugdíj-biztosítási Alapba évente több száz milliárd forintot kell pumpálni, és ez az állami nyugdíjrendszer - és persze a költségvetés - egyensúlyát veszélyezteti. Talán nézzük ezeket a számokat: 2005-ben még 211 milliárd forint volt, 2007-ben már közelítette a 300 milliárdot, idén 372 milliárdnál magasabb ez az összeg, és ha így megy tovább, 2013-ban 454 milliárd forintot kell a költségvetésnek az állami nyugdíjalapba pumpálnia. Ez vajon milyen gondolatokat ébreszt azokban, akik a magánnyugdíjrendszer kiválósága mellett szónokolnak? Úgy gondolom, a magyar járulékfizetők és a magyar nyugdíjasok érdekét az biztosítja, ha megadjuk a lehetőséget az állami nyugdíjrendszerbe való szabad, önkéntes visszatérésre. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés