VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Balog Zoltán úr közelmúltban elhangzott mondatai indítottak hozzászólásra. Szeretném áttekinteni, hogy hol is áll most a magyar-cigány együttélés ügye, hova mozdult ez a folyamat.
Balog Zoltán államtitkár úr, mint a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár kilátásba helyezte, hogy a jövőben a rendőrtiszthelyettes-képző iskolákon belül 30 százalékra tervezi emelni a kormányzat a cigány tanulók létszámát. Ez egyelőre még csak egy tervezet, tehát nem egy kiforrott elképzelés. Roppant kíváncsi lennék arra, Balog államtitkár úr, ha önök ellenzik azt, hogy cigánybűnözésről beszéljünk, és a cigány bűnözőket a bűnözés jellegzetességei alapján megkülönböztessük, és erre specializált nyomozó, illetve rendőri egységeket állítsunk fel, akkor milyen alapon képzelik el mégis azt, hogy a rendőröket viszont faji alapon tartanák nyilván. Tehát milyen alapon történik ez, mi lenne ennek a jogszabályi háttere? Roppant kíváncsiak vagyunk erre.
Azt is szeretném megkérdezni, hogy ezt a cigányság hazai számarányát többszörösen meghaladó arányt mi indokolja. Önmagában azzal a céllal természetesen egyetértünk, hogy a cigány fiatalokat be kell vonni a rendőri munkába, és lehetőség szerint rá kell nevelni őket a normatiszteletre, a törvények követésére, azonban ezt rendkívül furcsa intézkedésnek és furcsa tervezetnek találtuk.
Rá kell mutatnunk arra, hogy milyen rendkívül súlyos problémákkal küszködik jelenleg a magyar-cigány együttélés. Köztudomású, hogy a cigányság köreiben rendkívül magas arányú a munkanélküliség, magas arányú az iskolázatlanság, az analfabétizmus, fokozódó szaporodási kedv jellemzi őket, amelyet az elhibázott, megélhetési gyermekszülést támogató szociális rendszernek tudhatunk be. A jelenlegi trendek alapján 2050-től Magyarországon az aktív korú lakosságnak körülbelül a fele már cigány származású lesz. Nagyon súlyos, nagyon égető és egyre nagyobb társadalmi problémák elé nézünk, ha ezzel a kérdéssel nem kezdünk valamit.
S már csak azért, tisztelt képviselőtársaim, hogy tekintsük át, milyen mélységet ért el ez a probléma, honnan kell elindulni és hova kellene eljutni, ha megengedik, akkor egy 1994-es tanulmányból idéznék önöknek néhány szót. "Tanulmányok a romológia köréből" címet viseli ez a tanulmány, és néprajzkutató, muzeológus, orvostudományok kandidátusa, szociológia kandidátusa, neveléstudományok kandidátusa volt ennek a tanulmánynak a szerzője. Roppant érdekes és egyben megrázó kijelentéseket olvashatunk ebben a tanulmányban, amely elsősorban az alacsony lélekszámú falusi cigány lakosság körében végzett felmérést. Például ilyenek olvashatók benne: "A vérrokonság a vizsgált huszonnégyből tizenöt családnál fordult elő, ez 62,5 százalékos arány. A 62,5 százalékos rokonházasság a vizsgált gyermekek 68,57 százalékát érinti. Ennek következtében áll fenn az az állapot gyakorlatilag, hogy a családok 54,14 százalékánál fogyatékos gyermeket nevelnek. Majdnem minden rokonházasságra esik egy fogyatékos gyermek. Analfabéta a családok 54,7 százalékában van. Ebben az adatban az, aki minimális szinten írni, olvasni tud, nincs benne, ebben csak a teljesen analfabétákat találhatjuk. Büntetett előéletű a családok 50 százalékában van."
Ezek annyira súlyos tények, annyira súlyos következmények, amelyek előtt nem csukhatjuk be a szemünket, nem tehetünk úgy, mintha süketek és vakok lennénk, tudomásul kell venni ezeket a problémákat, és a megoldásra kell törekedni. Radikális fordulatra van szükség. A Jobbik már évek óta azt mondja, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék. Vezessék be az országos közmunkaprogramot, jelenleg ugyanis azt láthatjuk, hogy a tavaly közmunkakeretre szánt összegeket, a közmunkára szánt kiadásokat gyakorlatilag a felére nyeste vissza a kormányzat. Rendkívüli visszalépés van ezen a téren. Azért is fontos lenne közmunkára törekedni és ennek a minél szélesebb körű elterjesztésére, mert meggyőződésünk az, hogy igaza volt Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, hogy a cigányság felemelkedéséhez a tanuláson és a munkán át vezet az út, csakhogy ezt sem a törvényekben, sem a jelenleg előttünk fekvő költségvetésben - amely, még egyszer mondom, felére nyeste vissza ezeket a kiadásokat - nem látjuk visszaköszönni. Szükség van önfenntartó börtönökre, szükség van arra, hogy a munka világába mindenkit visszatereljünk, aki tartósan kiszakadt onnan. És ne feledjék el, kedves uraim, a langyosokat kiköpi az Úr.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés