LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon furcsa itt hallgatni szocialista képviselőtársainkat a mostani vitában, hiszen nyolc éven keresztül a költségvetést ők nyújtották be, és folyamatosan ők mondták azt ezekre a megszorító intézkedésekre, amelyeket az adókon és a költségvetésen keresztül hajtottak végre, hogy ez az ország épülését fogja szolgálni, mert most egy picit megszorítunk, és majd sokkal jobb lesz. Eltelt nyolc év, a mutatvány megbukott. Rá kellett jönnie az egész országnak, hogy egy nagyon rossz gazdaságpolitikai filozófiát állítottak fel, amely sajnos odáig jutott, hogy az ország eladósodása 80 százalékos a GDP arányában.
Tehát én azt hiszem, hogy nagyon fontos egy dologra azért visszaemlékezni, és szeretném önöket emlékeztetni, mert elég sokan vannak itt. 2002-ben, amikor átvették a kormányzást, és Medgyessy Péter volt a miniszterelnökük, az első beszédében ott fönt a pulpituson mit mondott? Azt mondta, hogy a magyar gazdaság erős, van pénz a kasszában, és 2007-2008-ban euróval fizetünk. Ahhoz képest most önök próbálnak kiokítani minket itt a privatizációs folyamatokról (Dr. Józsa István: Tasó kezdte.), meg hogy az előző költségvetés milyen jó volt, hogy milyen jó volt az előző költségvetés. Nézzék meg, az ország el van szegényedve. Kérdezzék meg az embereket, de nem is kell, mert a választásokon, mind a két választáson az emberek kinyilvánították a véleményüket, hogy amit önök nyolc éven keresztül folytattak, az egy szabad rablás volt, és ezért önök a felelősek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés