ROZGONYI ERNŐ (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A 2011. évi költségvetés tervezetének a sarokszámai és célkitűzései közül a teljesítés valószínűségét tekintve szinte egyedül a hiánycél látszik reálisnak. Esetleg akár pótlólagos beavatkozással is, hiszen úgy tűnik, hogy áthághatatlan külső kényszer ennek a betartása. Az ezzel a kényszerrel való szembesülés, gondolom, zavart okozhatott a kormány célkitűzéseit és elképzeléseit illetően. Legalábbis az ezt követő kapkodás erre enged következtetni.

Egyébként hozzáteszem, hogy a hiánycél betartatásával magam is egyetértek, nem szabad megengedni azt, hogy évről évre növekedjen a hiány, hiszen annak egyértelmű következménye az, hogy vagy megszorítások következnek, vagy pedig - és mellette esetleg - még kölcsönfelvételre kerül sor azért, hogy a hiánycélt valamilyen módon rendezzék. Tehát ezzel magam is egyetértek.

Néhány általános célkitűzést és törekvést meg szeretnék nézni a következőkben a realitások szempontjából. A fiskális politika a gazdaság irányításának csak egyik eszköze, megingathatatlan véleményem az, hogy hatékony és eredményes állami gazdaságpolitikát, társadalompolitikát csak az állami pénzügyi rendszer másik elemével, a monetáris politikával együtt lehet gyakorolni, és itt sajnos eredendően problémák vannak. A kormányzatnak ugyanis az a célja, hogy expanziós folyamatot indítson be, ami bizony valószínűleg a tervezettnél magasabb árnövekedés mellett fog megvalósulni, hiszen a kormányzat többi lépései is árnövelő hatásúak, és ebben a pillanatban a monetáris politika úgy reagál, hogy restrikciós politikát fog folytatni.

Azaz mit csinál? Ha az infláció egy picikét megnövekszik, abban a pillanatban kamatot emel. No, ez azt jelenti, kérem szépen, hogy igen beszűkül az a lehetőség, amit fiskális oldalról támogatni szeretnének, és ez aztán nagyon széles körben fogja éreztetni a hatását. Hozzáteszem, hogy az MNB húsz éve ilyen politikát folytat, miközben állandóan arról van szó, hogy az országban nincs elég pénz. Teljesen érthetetlen, illetőleg az ember elgondolkodik azon, hogy vajon a Nemzeti Bank kinek az érdekeit szolgálja.

Aztán azt is hozzá kellene tennem ehhez, hogy lehet valóban olyan infláció, ahol monetáris eszközökkel kell beavatkozni, de költségoldali inflációt nem lehet monetáris eszközökkel semmilyen módon befolyásolni. Hadd tegyem hozzá, ezt a Nemzeti Banknak is tudnia kell, meg mindenkinek tudnia kell, mert ez már a közgazdasági technikumok tananyagában is ismertté válik, ott is tudni kell és tudni illik.

Hadd tegyem hozzá, hogy ehhez még az is hozzátartozik, hogy az MNB-ről szóló jelenleg hatályos törvényt az első Fidesz-kormány alkotta meg, és annak ellenére, hogy néhai Gidai Erzsébet professzor asszony - meg jómagam is - elmondtuk akkor a vita során, hogy hova fog vezetni ez a törvény, egész egyszerűen nem értem, hogy most min csodálkozik a Fidesz-frakció akkor, amikor szembesül azzal, hogy a Nemzeti Bank olyan, amilyen.

(14.10)

Na most, ennek igen sokoldalú hatása lesz, mert hiszen a magyar kis- és középvállalkozások általában nem rendelkeznek megfelelő saját tőkével, és minden egyes továbblépéshez, fejlesztéshez feltétlenül szükségük van hitelfelvételre is, és hiába van Széchenyi-terv, ott is csak akkor lehet pályázni, ha saját tőkével is meg tudok jelenni.

Na most, kérem szépen, nemcsak így történik ez a befolyás, és nemcsak így módosulnak ezek a dolgok, hanem úgy is, hogy ha hitelért megy a magyar vállalkozó, akkor a Nemzeti Bank alapvető instrukcióinak megfelelően a folyósító bankok hihetetlenül magas kamatterheteket fognak rásózni azokra, akik föl merik venni ezt a hitelt, azaz nem fogják fölvenni ezt a hitelt. S ez megint azt jelenti, hogy megint a külföldiek fogják a Széchenyi-tervben lévő lehetőségek zömét igénybe venni, mint ahogy azt az első Széchenyi-tervnél láthattuk. Na most, kérem szépen, én azt nem értem, hogy miért kell nekünk még a Széchenyi-terven keresztül is támogatni a külföldi beruházásokat, a külföldi tőke behatolását, hiszen azt, hogy ez mire vezet, látjuk az elmúlt húsz év folyamatán keresztül.

Hadd tegyem hozzá azt is, hogy más probléma is van, hiszen a gazdaság élénkítését önök úgy képzelik el, hogy a belső fogyasztást is növelni fogják. Igen ám, kérem szépen, de a belső fogyasztás növekedésének óriási korlátot szabtak pontosan önök akkor, amikor bevezették az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszert. Mert mit csináltak? Azoknak a személyeknek, akik az átlagnál kisebb jövedelemmel rendelkeznek, nem nyújtott ez az egykulcsos adórendszer semmit, vagy sújtotta őket bizonyos határokon belül, és minél magasabb valakinek a jövedelme, annál többet ad neki ez az egykulcsos adórendszer. Önök azt hiszik, hogy az a réteg, amelyik a legjobban jár, fogyasztásra fogja használni a pénzét? Az undorig fogyaszthatott eddig is, kérem szépen, és mindenben kihasználta a maximumot! Nem fog fogyasztani! Beruházni fog? Nem fog beruházni. Ez a réteg ezért az országért még nem csinált soha semmit. Kiviszi off-shore cégekbe a pénzt, és lehet, hogy off-shore cégeken keresztül beruház, de nem itt, hanem valahol külföldön, és ebből a magyar államnak az égegyadta világon semmi haszna nem lesz.

Erre kaptam én már olyan választ bizottsági ülésen meg egyéb helyeken, hogy ja, hát tulajdonképpen nem olyan nagy baj, ha egy kicsit magasabb az infláció a tervezettnél, mert akkor magasabb áfabevételünk lesz. Kérem szépen, aki ilyet mond, és pénzekhez értő ember - pláne a pénzügyminiszter, igaz, hogy az most nincs is -, azt kell mondanom, hogy alulképzett, mert az infláció, ha valóban infláció, az nem éri meg ezt a csekély jövedelemtöbbletet.

Hadd tegyem hozzá még azt is, hogy ez az egykulcsos adórendszer, amellett, hogy egyáltalán nem igazságos - mert hiszen az igazságos adórendszer a teherviselés szerinti adózása a keresőknek, ezt egyébként mindenki tudja az égvilágon -, de ez a rendszer hozzájárul ahhoz is, ami a globalizmus egyik fő attrakciója, az úgynevezett 20:80-as társadalom kialakulásához. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 20 százaléka egyre gazdagabb lesz, a társadalom 80 százaléka pedig egyre süllyed lefelé a teljes pénztelenségbe, a nyomorba és a kilátástalanságba. Nem hiszem, hogy ez lehet a célja egy nemzetinek nevezett kormánynak, úgyhogy nem is értem, hogyan jutottak el idáig, hogy egykulcsos adórendszert vezessenek be. Ehhez az is hozzátartozik még, kérem szépen, hogy minden, romokban lévő gazdaságot eddig úgy támasztottak föl, hogy lépcsős kulcsos, progresszív adórendszert alkalmaztak, ahol bizony eljutott Németország a 90 százalékig, az Egyesült Államok a 90 százalékig, Britannia a 90 százalékig. Egész egyszerűen érthetetlen, hogy önök miért mondtak le erről a jövedelemről.

Aztán a Széchenyi-terv célkitűzéseivel se lehet mindenben egyetérteni. Fölsorolják azt, hogy milyen elsődleges céljai vannak a Széchenyi-tervnek, mit akar támogatni. Kérem szépen, persze, ezek elfogadható célok, csak az elfogadhatatlan, hogy hiányzik belőle valami, aminek pedig valóban lenne gazdaságélénkítő szerepe, ez pedig az, hogy hol van ebből a Széchenyi-tervből a családi gazdaság, a mezőgazdaság, a növénytermesztés és az állattenyésztés és az ehhez kapcsolódó élelmiszeripar. Még ma sem értem, hogyan lehetett eladni és tönkretenni a magyar élelmiszeripart akkor, amikor az élelmiszer és a paraszti munka stratégiai eszköz, és egyre inkább az lesz. Elképesztő! Nem kellene inkább ezt támogatni, mint például a fürdőorvosok tevékenységére építeni azt, hogy a gazdaság föl fog lendülni? Egész egyszerűen érthetetlen ez számomra.

Aztán ott van egy csomó egyéb dolog is, amit életre kellene kelteni. Nem akarok túlzottan messzire menni, de gondoljanak bele abba, hogy valamikor Brazília tőlünk rendelte a villamosokat, mi szállítottuk a mozdonyokat, a teljes vonatszerelvényeket fél Európának. Hol van ez az ipar? De ha már egyszer nincs, ha már egyszer szétvertük, akkor miért nem építünk például az autóbuszgyártásra, amelyiknek megvan a kerete, megvannak a lehetőségei, élnek még a szakemberei, és még piaca is van? Egy szó sincs róla a Széchenyi-tervben. Tehát ezek elképesztő dolgok. Hadd tegyem hozzá, hogy ezek, amiket itt fölsoroltam, a foglalkoztatottság szintjét is jelentősen növelni tudnák. Ennyit a célokról.

Aztán azt kell mondanom, hogy a javuló egyensúlyról megemlítik, hogy ezzel is azt kívánják szolgálni, hogy az eurót mielőbb be lehessen vezetni. Az ég szent szerelmére, ezért ne csináljanak semmit! Hát kérem szépen, az euró egy rendkívül ingatag fizetőeszköz, higgyék el nekem, de ha nekem nem hisznek, akkor legalább higgyenek olyanoknak, akik közgazdasági szakemberek, és számtalan cikkben megírták ezt. Azt önök nagy barátjának, Soros elvtársnak is ez a véleménye, kérem szépen, és erre érdemes odafigyelni, mert én ugyan nem szeretem Soros elvtársat, de kétségtelenül ért ahhoz, hogy a valutákkal hogyan illik és hogyan kell foglalkozni. Örüljenek, hogy van forint! Addig lehet valamit csinálni, amíg van forint. Igaz, ehhez helyre kell állítani az összhangot a monetáris politikával, mert különben nem jutnak semmire. Hozzáteszem, a tisztelt Fidesz-kormányzatnak is tudnia kellene ezeket a dolgokat.

Frakcióm tagjai ki fogják egészíteni és meg fogják erősíteni a véleményemet, és sok mindenről lesz még szó, tudom. Sajnos azonban, azt már most elárulhatom önöknek, hogy ez a költségvetés ingatag feltételezésekre épül, ezért bizonytalan, és ezt a költségvetést szellemében, szemléletében is nehéz elfogadni, ezért a Jobbik frakciója ezt nem fogja ebben a változatlan formában megszavazni.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu