ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A most tárgyalt költségvetési törvénnyel kapcsolatban vegyes gondolatok támadnak az emberben. Egyrészt látszik, hogy az előterjesztés szakítani akar elődjének nyomasztó örökségével, új kitörési pontokat keres, de az is egyértelmű, hogy változtatás ide, új koncepció oda, azért az Európai Unió és az Egyesült Államok az úr. Márpedig, ha ott azt mondják, hogy hazánkban terrorveszély van, akkor vastagon foghat az a bizonyos ceruza, ha támogatást kell adni annak megszüntetésére.

Általánosságban is mondható, hogy feltűnően nagy támogatásban részesülnek azok a területek, amelyek olyan feladatokat látnak el, mely feladatok alig léteznének, ha azokat nem kényszerítették volna ránk, illetve nem húztuk volna indokolatlanul magunkra. Röviden szólva: ha Magyarország a magyaroké lenne, több pénz jutna saját magunkra. Igazából a turizmusról kívánok szólni, de ezzel az általános megjegyzéssel még tartoztam a Háznak.

Sokszor és sokan elmondták már, hogy a turizmus a gazdaság húzóágazata lehet, de a jól csengő számok mögött elég nagy a diszharmónia. A turizmus a maga jelentőségéhez képest hangsúlyos szerepet, sőt kiemelést sem kapott az előterjesztésben. Összesen egy sor utal arra, hogy a turisztikai célelőirányzat 5,2 milliárd forint lesz jövőre. Hogy ez mire elég, azt csak a szakbizottságunk ülésén tudtuk meg az előterjesztőtől.

Tudjuk, a költségvetés keretein kívülről érkezik majd támogatás, de a kormányzat meghirdetett törekvésének az előterjesztésből is ki kellett volna érződnie. Bár a turisztikai iparág erősen hasonlít az autóiparra, a beszállítók tárháza óriási, a fejlesztési pénzeket jobban is megpántlikázhatták volna. Tisztában vagyunk azzal ugyanakkor, hogy a turizmus támogatásának, nem is nagyon áttételesen, része minden olyan forint - nem is kevés -, ami például a közlekedés infrastruktúrájának fejlesztését szolgálja, hiszen ez alapfeltétele mindenfajta helyváltoztatásnak. Ne tagadjuk azonban a lényeget: a legnagyobb támogatója a turizmusnak az a polgár, jelen esetben munkavállaló lehet, akinek marad annyi jövedelme az erszényében, hogy végre elinduljon valahová enni, inni, pihenni.

Az új kormányprogram két vezérfonala volt a foglalkoztatás növelése és a gazdaság élénkítése, amelyek egymástól nem elválaszthatóak. Ehhez képest több tízezer közalkalmazott elbocsátását helyezték kilátásba az elmúlt hetekben kormányzati szinten. Ez a sok tízezer ember nem biztos, hogy azonnal munkát fog magának találni, nemhogy utazzon bárhová kikapcsolódni. A sok munkanélküli púp lesz az élénkítésre váró gazdaság hátán. Abból, hogy az adótörvények módosításával több pénzt kívánnak a családoknál hagyni, a gazdaságélénkítés még közvetlenül nem vezethető le.

(17.20)

Úgy gondolom, hogy a kivéreztetett családok az esetleg a zsebükben maradó pluszjövedelemből a sebeiket fogják egy-két évig nyalogatni, ami azt jelenti, hogy a hatalmas felvett hitelállományuk tehertételét próbálják ezzel a pluszjövedelemmel mérsékelni. De bízzunk a magyarok újra feltámadó vándorlási szokásaiban!

Az olyan sokat emlegetett új Széchenyi-terv hivatott Magyarország jövőbeni gazdasági programjának lerakására, hiszen alcíme is a talpraállás és felemelkedés fejlesztéspolitikai programja. Ebben a programban első helyen szerepel a gyógyító Magyarország, egészségipar. Értjük és elfogadjuk az egészségipar definícióját, azonban annak turisztikai vonala teljesen rátelepszik a turizmusra, szinte csak egészségturizmusról, gyógyturizmusról szól az anyag. Ez a Széchenyi-terv mint váz, mint vitairat, még egyáltalán nincs kész, ez munkaanyag. Reméljük, a gyógyturizmusról a hangsúly áttolódik a szektor más ágazataira.

Mi a kifogásunk a gyógyturizmus prioritásával? Bár fontos terület, sajnos sok a rászorult is, de egy átlagjövedelmű magyar embernek ez megfizethetetlen, márpedig kinyilvánított kormányakarat a belföldi kereslet fellendítése, lásd Széchenyi-pihenőkártya. Sajnos nem tudjuk a gondolatot lerázni magunkról, hogy nem a gyógyszeripar lobbija áll a háttérben. A Jobbik azt mondja: inkább aszalt szilva, mint hashajtó tabletta - már ha érthető a hasonlat.

Visszatérve a mai magyar valósághoz: jelenleg 400 ezer foglalkoztatottal a GDP 6-7 százalékát adja a turizmus, ahol az összes foglalkoztatott körülbelül 8 százaléka dolgozik. Közvetett módon a turizmus ennél nagyobb jövedelmet termel, a GDP majdnem 10 százalékát, a foglalkoztatottak majd 13 százalékának segítségével. A turizmus nemcsak a létrehozandó egymillió új munkahely harmadát adhatja, de segíthet abban is, hogy a 900 ezer főre becsült szakképzetlen munkaerő is elhelyezkedjen. Ezek a számok, a stratégiai fontosság és a meglevő szabályozatlanság már nagyon megkívánja, hogy jogszabályt alkossunk az ágazatról, megszülessen a turizmusról szóló törvény.

Az üdülési csekk polgári változatát időközben Széchenyi-pihenőkártya névre keresztelték. Bár az eredeti koncepció hangsúlyos része volt, már nem igaz a juttatáshoz eredetileg tervezett utólagos, a munkáltatók által igénybe vehető 50 százalékos adó-visszatérítési elem. Az eredeti elképzelés szerint a juttató a támogatás mértékének 50 százalékát a következő évi társaságiadó-alapjából levonhatta volna. Ez éppen azért kerül bele a koncepcióba, hogy a rekreációs támogatás nyújtásában a kis- és közepes vállalkozásokat is minél inkább érdekeltté tegyék.

A pihenőkártya bevezetését a munkáltatók számára ugyanakkor vonzóvá teszi, hogy az felfogható a lehető legolcsóbb tizenharmadik havi juttatásként, hiszen csupán 16 százalékos szja terheli, egyéb járulék nem, ami mindenképpen segíteni fogja új kafetériaelemként való elterjedését. Ezzel az eszközzel ugyanis jóval magasabb juttatás - a nettó bér 10 százaléka, de legfelejebb 300 ezer forint - adható a dolgozók motiválásához, mint a szintén kedvezményes juttatásként adható, azonban a minimálbér felső határával limitált üdülési csekkel.

A rendszer mögött álló bank kiválasztása még hozhat izgalmakat. A rendszer gyors elterjedését támogatná a kártyaelfogadás jutalékának alacsonyan tartása, az elszámolás idejének felgyorsítása, illetve bármilyen közvetítő szervezet kiiktatása a folyamatból. Két éven belül akár meg is lehetne duplázni a belföldi turizmus forgalmát. Ha a 3,8 millió munkavállalónak csak a fele részesül ilyen támogatásban, akkor 100 ezer forintos átlagbérrel számolva közel 250 milliárd forint jelenhet meg a külföldi turizmus piacán, a jelenlegi 50 milliárd forintos üdülésicsekk-forgalommal szemben.

Szükség is van a vendégekre, mert rengeteg szabad férőhely-kapacitás van, annyi, amennyi már kényszerpályára teszi a tulajdonosok üzletpolitikáját. A hitelek visszafizetése nagy terhet tesz az üzemeltetők vállára; sajnos a bankok alakítják áttételesen a turizmus koncepcióját, nem a szakma.

A másik súlyos gond, hogy a kormány a vendéglátást következetesen leválasztja a turizmusról, pedig azt nem lehetne megtenni. Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény tárgyalásakor ezt már bebizonyította a kormány, lásd a szállodai takarítónő kontra éttermi felszolgáló hátrányos megkülönböztetést. Csak emlékeztetőül: a közteherjegyek nem egyforma értékűek a két alkalmi munkavállalónál, az utóbbi után kétszer annyit kell fizetni.

Mostohagyerek a vendéglátás a turizmuson belül, holott az erre valamikor régen okot adó körülmények már rég nem állnak fenn. Itt van az áfakérdés is, ami alapvetően befolyásolni tudná a szakma sorsát. Szükségesnek látjuk, hogy a szálláshely áfáját lecsökkentsük 10 százalék körülire, vagy még inkább az alá, s ezt árnyékként kövesse az éttermi fogyasztás áfája is.

A turizmust érintően minden törvényjavaslat és módosítás elenyészik, ha hiányzik a legfontosabb: a vendég. Lehet akármilyen szép a szálloda, jó a szakács, mit sem ér, ha nincs vendég. A Jobbik ebből kifolyólag azt javasolja, hogy a kormány az értékesítési szemléletet tartsa leginkább előtérben. A hatékony értékesítésnek pedig fontos feltétele a kellő számú légikikötő, amely sok turista számára biztosíthatja Magyarország gyors és kényelmes megközelítését. Ma már nyilvánvaló, hogy a turisták úgy választanak maguknak turisztikai célpontot, hogy az elérhető legyen közvetlenül arról a repülőtérről, amelynek közelében élnek. Azok az országok és városok, amelyek nem érhetők el repülővel, kiesnek a világ vérkeringéséből. A turizmus fejlesztéséhez elengedhetetlen, hogy a távozó légitársaságokat visszahívjuk, de ne csak Budapestre, hanem Sármellékre, és Debrecenben is indítsák el menetrend szerinti, egész évben működő járataikat. Szívünk szerint támogatjuk mi a Malévot is, de az már csak nevében magyar.

A többször lerabolt, becsapott turisztikai vállalkozó réteg a múlt hibáiból tanulva nem fogja önerőből megfinanszírozni azt a fejlesztést, ami elsősorban az állam feladata. Ezzel szemben azonban az ágazatot képviselők sokkal nagyobb összeggel hajlandók támogatni marketingkiadások kérdésében az államot, ha azt érzik, hogy befektetéseik célhoz érnek. A költségvetésben mindezen koncepciónak nyoma sincs. Hogy akar a kormány bevételt generálni, ha nem hozza be a turistát az országba, s nem teremt nemzetközi összehasonlításban is versenyképes helyzetet Magyarország számára?

Jó stratégia esetén az idegenforgalmi adó sok mindenért kárpótol. Ha már itt tartunk: mire lehet fordítani az idegenforgalmi adót s mire nem? Helyi turisztikai attrakciók fejlesztésére igen, bölcsőde, óvoda építésére nem. Bármennyire is szükséges önkormányzati feladat az iskola és az óvoda működtetése, azt ne az idegenforgalmi bevételekből és annak rovására vegye igénybe a helyi önkormányzat. A hiányos jogszabályok miatt erre napi szinten kerül sor.

A frakciótól kapott időkeretem letelt, úgyhogy csak annyival szeretném zárni, még sok témát érinthetnénk, és a legfontosabb még elmaradt vagy kimaradt, a belföldi termelők előnyben részesítése, a beszállítók előnyben részesítése, amellyel elérhetnénk azt, hogy a hazai, itthon termelt áruk, nyersanyagok legyenek elsősorban a vendéglátó-ipari egységek asztalán, s egy mozgalmat is indíthatunk, hogy Big Mac helyett inkább házi disznótorost a magyar gyomorba.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu