DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Én az oktatás és a kutatás kérdésével kapcsolatban szeretnék egypár szót mondani, hogy mi látszik a beterjesztett költségvetésből.
A jövő évi költségvetés egyik fontos pozitívuma az, hogy a közoktatásban megáll a forráskivonás. Ha végiggondoljuk, hogy az elmúlt esztendőkben rendre, minden évben 20-30 milliárd forintos nagyságrenddel csökkentették a közoktatás finanszírozását, akkor ez már önmagában egy nagyon fontos pozitívum, és ha mindehhez hozzávesszük azt a tényt, hogy a következő esztendőben 2800 milliárd forintot kell adósságkötelezettség címén Magyarországnak visszafizetni, akkor ennek tükrében pedig még inkább figyelemreméltó.
(15.00)
Jövőre ismét normatív támogatása lesz a pedagógusok szakmai továbbképzésének, ami, azt gondolom, annak ismeretében, hogy ebben az esztendőben a szocialista költségvetés összerakásánál ez nulla forinttal szerepelt, ez egy nagyon komoly elmozdulás, és elengedhetetlen természetesen, ha valóban komolyan beszélünk a pedagógiapolitika megújításáról, a pedagógus-életpályamodell bevezetéséről és általában is az oktatás színvonalának emeléséről.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Nő az alapfokú művészetoktatás normatív támogatása, amit az előző esztendőkben a szocialista kormány módszeresen elsorvasztott és visszafejlesztett.
Többlettámogatást fog kapni a nemzeti tehetségprogram, ami szintén azt a célt szolgálja, hogy Magyarországon ne csak beszéljünk arról, hogy a tudás érték és erre sok mindent lehessen alapozni, hanem adjunk valós tartalmat ennek.
Nő az érettségi vizsgák szervezésére szolgáló forrásmennyiség, ami összekapcsolódik értelemszerűen azzal a ténnyel, amit a tisztelt Ház már volt szíves megszavazni korábban, nevezetesen, hogy a felvételihez szükségeltetik majd az emelt szintű érettségi.
Az uniós fejlesztések oktatás terén viszonylag nagy forrásbővülést mutatnak, ez mindent összevetve plusz 76 milliárd forint, ami, azt gondolom, nem kevés.
Az Arany János-tehetségprogramra is mintegy 1,2 milliárd forint fog jutni. Ebben az évben erre is nulla forint fordítódott.
Nő majd a pedagógiai szakszolgálatok támogatása. Nő a többcélú kistérségi társulás által fenntartott intézmények támogatása is mintegy 10 százalékkal. És azt se felejtsük el, hogy az adójogszabályok változtatása következtében a pedagógusok túlnyomó többségének jövedelme is emelkedni fog.
A felsőoktatásban mintegy 9 milliárd forinttal emelkedik a támogatási főösszeg. Azt gondolom, azt is helyeselhetjük, hogy a gazdasági tanácsok pénzügyi támogatása megszűnik. Csak emlékeztetni szeretnék rá, hogy a gazdasági tanácsokban a szocialista kormány által delegált tagok között olyanok is helyet kaptak, mint például Simor András, aki nyilván rászorult az ott kapott tiszteletdíjára.
Indokoltnak tartjuk azt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia által elindított Lendület-program, ami arról szól, hogy tehetséges és elismert magyar kutatókat próbáljunk külföldről visszacsábítani az országba, ez a program folytatódjon, és ne csak az Akadémia saját költségvetésének keretéből, hanem lehetőleg próbáljunk erre még pluszforrást is keresni. Ez a tevékenység egyelőre zajlik, és bízom benne, hogy e tekintetben széles körű támogatásra talál mind a kormány, mind pedig az itteni képviselők körében.
Helyes az, hogy 2010-zel szemben újra lesz forrás rendelve a 2011. évben olyan alapítványokhoz, amelyek a tudomány ügyét szolgálják, mint a Magyar-Amerikai Fulbright Alapítvány, a Tempus Közalapítvány, a British Council Hungary Alapítvány, a Pro Scientia Naturii Alapítvány vagy éppen a Magyary Zoltán Felsőoktatási Közalapítvány.
Azt se felejtsük el, hogy uniós fejlesztésből a felsőoktatás tartalmi és szervezeti fejlesztésére is jut forrás.
Azt gondolom, ha a szűkös mozgásteret megnézzük, ami jelenleg Magyarország helyét jelentős mértékben korlátozza, akkor azt kell mondani, hogy a következő évi költségvetés az oktatás, a kutatás, a tudomány szempontjából, ha óriási növekményt ugyan nem is, de legalábbis azt mindenképpen mutatja, hogy kellő prioritást élvez.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés