FEJÉR ANDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy érdeklődéssel hallgattam az eddigi felszólalásokat a költségvetési vita során. Abban semmi meglepőt nem találok, hogy ellenzéki pártok és kormánypártok képviselőiként másképpen ítéljük meg a költségvetési prioritásainak helyességét, a törvényjavaslatban megfogalmazott célok megalapozottságát.

MSZP-s képviselőtársaink megnyilvánulásai viszont, bevallom őszintén, megleptek. Ha nem ebben az országban éltünk volna, azt hihetnénk, hogy az elmúlt 8 esztendőben fordított volt a szereposztás a kormányzati szerep- és felelősségvállalás tekintetében. A mai vita során hallhattuk, hogy egyik képviselőtársuk azt ajánlotta nekünk, hogy ne gondolkozzunk, mert volt rá 8 évünk. (Dr. Józsa István közbeszól.) Ennek az analógiája az lehet számomra, hogy akkor önök úgy kormányoztak, hogy közben nem gondolkoztak, mert nem volt rá idejük.

Meglepő az a fordulat, ahogy pár hónap elteltével áthatotta önöket a felelősségérzet. Néhány dologra szeretném felhívni, tisztelt MSZP-s képviselőtársaim, a közvélemény és az önök figyelmét. A 8 éves szocialista kormányzás alatt valamennyi makrogazdasági mutató látványosan romlott, az összeomlás szélére sodródott az ország. Ha önök 2002-t követően felelős költségvetési politikát folytattak volna, akkor ma Magyarországon euróval fizetnénk, és tényleg irigylésre méltók lehetnénk, mint azt önök a kormányzásuk idején oly sokszor emlegették.

Még sokáig lehetne sorolni a kormányzásuk eredményeit, elég talán megemlíteni azt a tényt, hogy a legutóbbi, 2010-es költségvetésben közel 500 milliárd forintos, fedezet nélküli kiadási kötelezettséget hagytak hátra. Őszintén remélem, nem veszik rossz néven, ha nevetségesnek találom azokat a reagálásokat, amelyek kormánypárti képviselők nyilatkozatainak tulajdonítják az említett hiány kialakulásának okát, a 8 éves felelőtlen kormányzással szemben.

Ilyen alapokról indulva nézzük meg, milyen is a 2011-es költségvetési törvényjavaslat, mit nyújt ez a költségvetés választókerületemben, a Közép-Tisza vidékén élő polgároknak, és milyen prioritásokat fogalmaz meg! A legfontosabb megállapítás: a hitelesség és a megújulás igényeinek felel meg a tervezet. Hiteles, mert vállalja a javuló makrogazdasági mutatók teljesítését, és elkezdi a választási ígéretek megvalósítását. A megújulást célozza, mert elkezdi a felhalmozott kötelezettségek csökkentését, és figyelembe veszi azokat a visszásságokat, amelyek joggal váltották ki a társadalom felháborodását az előző kormányzati ciklusokban. A legfontosabb erénye, hogy elismeri a gyermeknevelés költségeit, ezért a jövőbe való befektetésként tekinthetjük.

Támogatott célként fogalmazódik meg a tervezetben a fenntartható gazdasági növekedés, a tényleges adócsökkentés és az egyensúly megteremtése. Évek óta hiába várták a vállalkozások azokat a döntéseket, amelyek a versenyképesség javulásának irányába mutatnak, illetve a munkavállalók jövedelemarányos teherviselésének lehetőségét teremtik meg. Ezzel a döntéssel fontos lépéseket tehetünk a gazdaság kifehérítésének irányába, a hazai kis- és közepes vállalkozások megerősítése felé. Csak zárójelben szeretném megjegyezni, hogy nemcsak a járulékcsökkentés, hanem az adócsökkentés is a versenyképesség javulását szolgálja.

A foglalkoztatás kérdése súlyos, számos embert foglalkoztató kérdés. Az elmúlt évek programjai sajnos nem szolgálták a foglalkoztatás bővülését, ugyanakkor ellenérzést váltott ki a társadalom többségében a minden kötelezettség nélküli juttatások folyósítása.

A közfoglalkoztatás rendszerének átalakításával bővül a résztvevők köre, és meggyőződésem, hogy sokkal inkább szolgálja a munkanélkülieknek a vállalkozói szektor irányába történő terelését. Az önbecsülés és a hasznos munkavégzés érzésének erősödését eredményezik az országos közfoglalkoztatási programok, amelyek az állami vagyon gyarapodását fogják szolgálni.

Megállapítható: véget ért az a gyakorlat, amely szerint az önkormányzatok egyre kevesebb pénzből egyre több feladatot láttak el. A jelenlegi tervezet kétségkívül nem tudja helyrehozni az elmúlt évek rombolásait, de megállítja a leszakadást, és növeli a finanszírozásra szánt forrásokat. Teszi ezt úgy, hogy közben a finanszírozandó feladatok csökkentek.

Választókerületemben az elmúlt években gyakran kellett a vasúti szárnyvonalak megmaradásának védelmére kelni. Megnyugtató, hogy a kormány vállalja a vidéki Magyarország megmaradásában fontos szerepet játszó vasúti szárnyvonalakon a közlekedésfenntartás feltételeinek biztosítását.

(17.20)

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvénytervezet kísérletet tesz a súlyos örökség felszámolására és új értékek megfogalmazására. Megteremti az egyensúlyi helyzet helyreállításának lehetőségét, és irányt mutat a megújulás felé, így azt támogatásra alkalmasnak tartom. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu