BEBES ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hát érdekes volt hallgatni Szűcs Erika képviselő asszony szociális érzékenységét, meg az előző nyolc év szociális érzékenységét, amit önök bemutattak az előző nyolc év kormányzásában. Folyamatosan felhívtuk a figyelmüket arra, hogy erre a területre mégiscsak kellene valamit biztosítani az akkori kormánynak, de ezt önök sosem tették meg. (Dr. Józsa István: Itt van a lehetőség!) Képviselő asszony, ön volt az, akinek a minisztersége alatt óriási mélyrepülés volt, hiszen az összes terhet, amit önök erre az országra ráraktak, sajnálatos módon mind a szociális ágazatra próbálták meg ráhárítani. Ennek ellentéteképpen, tisztelt képviselő asszony, a gyermekek napközi ellátására az előirányzat 1,1 milliárd forinttal nő, a nehéz helyzetben lévő családok segítéseként az ingyenes, kedvezményes étkeztetés normatívája 4,6 százalékkal emelkedik.

Itt szeretném elmondani, mert úgy látszik, hogy nem értik a képviselők a közfoglalkoztatási helyzetet: a helyi önkormányzatok forrásszabályozásában jelenik meg a közfoglalkoztatás rendszerét felváltó nemzeti közfoglalkoztatási program, amely természetesen két részből áll, 2011-ben 64 milliárd forint áll rendelkezésre, a bérpótló járandóságra pedig 48 milliárd forint. Ez összesen 112 milliárd forint. Akkor miről beszélünk? Képviselő asszony, vissza kellene gondolni arra, hogy önök mit tettek az elmúlt években, hogyan tették tönkre az országot, hogyan hagytak itt adósságot nekünk, majd pedig nekünk kell ezeket a problémákat kezelni, tisztelt képviselő asszony. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu