DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A beszólás egyébként a képviselőtársaim részéről arra utalt, hogy ma már valóban szinte csak egy párt van, és ezt Fidesznek hívják, de nem ez a lényege a felvetésnek. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) Azt gondolom, jó lett volna - arra való tekintet nélkül, hogy egyébként a bizottság elnöke egyetértett azzal, hogy valóban így lett volna jó ezt tenni -, hogyha válaszolt volna Lázár János a záróvitában ezekre a felvetésekre. Ha ez ennyire egyértelmű az önök számára, akkor nyilván Lázár János az ellenzéki képviselők felvetésére megadta vagy megadhatta volna ugyanezt a választ.

Jó lenne, hogyha a jövőben a jogalkotási dömpingben főleg az alkotmány módosítása esetén jutna legalább arra idő, hogy a zárószavazás előtti módosító javaslatba írásban kerüljenek ezek a módosítások és ezek a javaslatok, és ne adj' isten, esetleg még azt is el tudom képzelni, hogy egy alkotmánymódosítás esetén közvetlenül az eredeti előterjesztés már helyesen tartalmazza a javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu