DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója: Köszönöm szépen. Az oktatási bizottság is megtárgyalta ezt a bizonyos saláta-törvényjavaslatot, annál is inkább, mert számos passzus foglalkozik a közoktatási törvénnyel, a szakképzési törvénnyel vagy éppen a felsőoktatási törvénnyel.
Több ponton egyet is értettünk maximálisan az előterjesztéssel, és természetesen voltak olyan pontok is, ahol megfogalmazódtak a többség részéről is azok az elképzelések, amelyekkel jobbá tehetőek, vagy ha úgy tetszik, módosító javaslatokat kívánnak. Azt gondolom, ha mindezeket a szempontokat majd a későbbi vita során is részletesebben kifejtjük, akkor nyitott fülekre találunk.
Egyértelműen hasznosnak találjuk azt a megfogalmazását a törvénynek, amely az iskolaátadásra, illetve az intézmények alapítására vonatkozik, jóllehet megfogalmazódott természetesen az a felvetés is, hogy a fürdővízzel együtt ne öntsük ki a gyereket, magyarán: árnyaltabb megfogalmazásra van szükség.
Ugyanez a helyzet a felvételit illetően szintén megfogalmazódott, ahogy a pedagógusok szakkönyvvásárlásával kapcsolatos felvetést is hasonló megközelítés övezte.
Nem volt különösebb vita, legalábbis a többség részéről, a tekintetben, hogy a gazdasági tanácsok, a felsőoktatási intézményekben lévő gazdasági tanácsok tagjai igenis legyenek visszahívhatóak, pontosan azért, hogy az állam és a kormány új vagyonpolitikai elképzelései és felsőoktatással kapcsolatos koncepciója érvényesülhessen. Ilyen megközelítésben és megfontolásban pedig helyesnek tartottuk azt, hogy a költségvetési felügyelők és főfelügyelők jogállását is a törvénytervezet rendezni kívánja és rendezni fogja.
Mindezeket figyelembe véve a bizottság túlnyomó többsége támogatja és általános vitára alkalmasnak tartja a beterjesztett javaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés