NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látom, hogy mi ketten már menthetetlenül Izrael-szakértők leszünk itt a Házban.
Ami az Európai Unió és a izraeli társulási megállapodást illeti, szeretném a nyilvánosságot is tájékoztatni, hogy '95-ben került ez a társulási megállapodás aláírásra, 2000-ben lépett hatályba, és mi két héttel ezelőtt a magyar Országgyűlésben elsöprő többséggel hirdettük ki. Valóban, a Jobbik kivételével támogatta ennek a társulási megállapodásnak a kihirdetését a Magyar Országgyűlés, és úgy látom, hogy képviselő úr interpellációja alapvetően arra irányul, hogy ön kifogásolja ennek a társulási megállapodásnak a kihirdetését.
Meglehetősen nehezen tudom értelmezni, hogy azt követően, hogy két héttel ezelőtt elsöprő többséggel a Magyar Országgyűlés kihirdetett egy nemzetközi szerződést, akkor mi a célja, mi az a jogi célkitűzés, amit most a képviselő úrnak az interpellációja megcéloz. Ezt a dilemmát a magam számára idáig nem tudtam föloldani.
Ami az emberi jogokat illeti, képviselő úr, e tekintetben erős szavakkal élt. Izrael politikája kétségtelenül kifogásolható az emberi jogok vonatkozásában, valóban sor kerül az emberi jogok sorozatos megsértésére. Ugyanakkor szeretném, ha elkerülnénk az egyoldalúság és ezáltal a szélsőséges megközelítés vádját; legyünk igazságosak, az a biztonsági helyzet, ami Izraelben van, hogy csak az öngyilkos merénylőkre hadd utaljak vagy adott esetben a folyamatos rakétatámadásokra hadd utaljak, tehát az a sajátos helyzet, ami Izrael hétköznapjait jellemzi, rendkívül sajátos körülményt biztosít Izraelben az emberi jogok érvényesítése számára.
Ön úgy fogalmazott, hogy izraeli jogvédő szervezetek is folyamatosan kritizálják az emberi jogok sérelme miatt Izraelt. Szeretném fölhívni a figyelmet, hogy Izraelben, szemben, mondjuk, más államokkal, vannak emberi jogi szervezetek, van igazságszolgáltatás, és ez az izraeli igazságszolgáltatás nem is működik rosszul, az Európai Bizottság értékelése szerint az izraeli igazságszolgáltatás függetlensége megfelel az alapvető jogállami elvárásoknak.
Ami pedig a társulási megállapodást illeti, az EU-Izraeli Tanács, illetőleg ennek a tanácsnak és a palesztin kérdésnek az összefüggéseit, hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy az emberi jogok belső garanciái mellett, úgy vélem, hogy az EU-Izraeli Tanács, illetőleg munkacsoportok jelentik azt a legfontosabb fórumot, amely biztosíthatja az emberijog-sértésekre való nemzetközi figyelemnek a felhívását. És ezt meg is teszi ez a tanács, hiszen az arabok aránya az államigazgatásban, a közszolgálatokban, a különféle támogatási politikákban, a szociális jogok területén folyamatos napirend tárgyát jelenti az EU, illetőleg az Izraeli Tanács fórumainak.
Hozzáteszem azt is természetesen, hogy a palesztinoknak a legfőbb segélyezője jelenleg az Európai Unió, és a nemzetközi színtéren is az Európai Unió az, amelyik mozgatni próbálja a béketárgyalásokat, és talán van hatása ennek a diplomáciának arra, hogy az elmúlt napokban az Egyesült Államok javaslattal élt a tekintetben, hogy telepítési moratóriumot léptessen életbe Izrael. Úgy gondolom, hogy a békefolyamatnak alapvető érdeke az, hogy az amerikai kezdeményezésű közvetítés sikerrel járjon, illetőleg az ENSZ-határozatok tekintetében is kiemelkedő szerepet töltünk be.
Utolsó mondat, elnök úr, elnézést kérek a túllépésért: azt kell eldöntenie a Magyar Országgyűlésnek, hogy a párbeszédet vagy a bojkottot támogatja; a párbeszéd palesztin érdek, a bojkott pedig legfeljebb...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés