SZABÓ IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A költségvetési törvény részletes indoklásában az olvasható, hogy 2011-ben Magyarországnak 2 millió euró kifizetése van a fejlődő országok felé. Ennek a forrásnak az üvegházhatású gázok kibocsátási egységének értékesítéséből befolyt bevételekből kell biztosítani a fedezetét. Hazánkban csak az elmúlt kormányok idején volt bevétel a kiotói egységek értékesítéséből. A több mint fél éve hivatalban lévő Fidesz-kormány nem teremt olyan bevételeket, amelyeknek köszönhetően a katasztrófával sújtott akár felsőzsolcai emberek otthonait hőszigeteltté lehetne tenni, vagy a kolontári és devecseri házaknál új, energiahatékony otthonokat lehetne építeni.

Az előző kormány idején mintegy 35 milliárd forint bevétel származott a kvótaértékesítésből. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: A Feritől kérdezd! Szégyelld magad!) Ebből mintegy 5 milliárd forint még nem került felhasználásra. Figyelemmel a 2011. évi költségvetés indoklására, úgy tűnik, mintha a Fidesz-kormány a jövő évi klímafinanszírozási kötelezettségének ebből a pénzből kívánna eleget tenni. Ezeknek a forrásoknak a felhasználásáról azonban jogszabályok és nemzetközi szerződések határoznak.

Kérdezem az államtitkár úrtól, mi indokolja azt, hogy az elmúlt hat hónap alatt nem történt kvótaértékesítés Magyarország részéről, miközben az előző kormány az átadás-átvételhez kötődő munkálatoknál 12,4 milliárd forint kvótaértékesítésre tett javaslatot, és ennek a dokumentációját átadta az átvevő új kormány képviselőjének. Milyen bevételből akarja a kormány fedezni a nemzetközi klímafinanszírozási kötelezettségeket? Miért nem a bajba jutott felsőzsolcai, kolontári és devecseri emberek otthonainak energiahatékony újjáépítésére fordítja a kormány a még rendelkezésre álló forrásokat? Miért nem az új források felkutatásával próbál meg finanszírozási feltételeket teremteni?

Tisztelt Államtitkár Úr! Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu