SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Egyetértve Staudt Gábor képviselőtársammal, mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy erre a szabályozásra nem lenne szükség, ha a tisztelt Ház beteljesítette volna a rendszerváltás egyik legfontosabb ígéretét, és már közel húsz évvel ezelőtt eltávolította volna a korábbi kommunista vezetőket a közéletből. Abban, hogy ez nem következett be, különösen ludas az a most kétharmadot szerzett Fidesz, amelynek vezetője 1989-ben még a Hősök terén követelte a szovjet csapatok távozását. Mára viszont körülvette magát a szovjet kommunisták levitézlett magyarországi szövetségeseivel.

Miután Orbán Viktor legfőbb tanácsadói közé emelkedett Szűrös Mátyás és Pozsgay Imre, valamint a szintén MSZMP-s Martonyi János, nem is lepődünk meg azon, hogy az előző ciklusokban még a kommunisták eltávolításáért kardoskodó Répássy Róbert az alkotmányügyi bizottságban már a saját korábbi indítványának leszavazására szólította fel a képviselőtársait, mondván, hogy a téma már nem aktuális. A bizottság ennek megfelelően nem is támogatta a javaslatunkat. Vajon mitől vesztette el aktualitását ez az ügy, vagy más szavakkal, mitől lett hirtelen kínos a mai kormánypártok számára? Csak nem amiatt, hogy a korábbi állampárt vezető tisztségviselői bekerültek a Fidesz-kormányba?

Biztosak vagyunk abban, hogy az önök választói nem arra adtak önöknek felhatalmazást, nem azért küldték önöket két évtizede minden választáson a parlamentbe, hogy a volt állampárti vezetőkkel együttműködve nagykoalícióban szavazzák le a közélet valódi megtisztítását célzó javaslatunkat. Hová lett az a Fidesz, amely 1990-ben még Brezsnyev arcképével riogatva kampányolt a szocializmus lebontásáért? Milyen érdeke fűződik önöknek ahhoz, hogy az egyik legfontosabb ígéretüket, amellyel húsz évvel ezelőtt a Fidesz politikai karrierje kezdődött, ne teljesítsék be? Kérem, ebben az ügyben kivételesen hallgassanak a lelkiismeretükre, öntsenek velünk együtt tiszta vizet a pohárba, és támogassák javaslatunk tárgysorozatba-vételét.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu