VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Mindig fura hallani az MSZP frakciójából azt, amikor egy ilyen szegénypárti felszólalás van, és ostorozzák a gazdagok mellett kiálló, tőkebarát neoliberális és neokonzervatív politikát. De jelen esetben sajnos persze mindegy, hogy ki mondja, mert sajnos igaza van.

Az a helyzet a jelen esetben, hogy önök habár elküldték az IMF-et és szabadságharcot indítottak, mégis valójában úgy viselkedünk, mintha az IMF regulái szerint kellene élnünk. Az, hogy valaki nappal kuruc, este pedig labanc, szépen látszik a kormány politikájában. Látványosan elküldjük az IMF-et, majd pedig úgy kezdünk viselkedni, mintha éltanulói volnánk az IMF-nek, bevezetjük az egykulcsos adót, és tovább csökkentjük a szociális kiadásokat. Ezzel nem lehet egy fenntartható társadalmat felépíteni, ezzel egy kettészakadt társadalmat lehet felépíteni! Amire szükség volna most igazán, az a szociális normatívák növelése. Az LMP nem véletlenül adta be például a hajléktalanellátásra vonatkozó szociális normatívaemelést, és nem véletlenül olyan fontos számunkra a lakáspolitika azzal, hogy a lakásfenntartási támogatásokat is megnövelnénk. Ennek itt lenne a helye ebben a megalapozó törvénytervezetben.

Ami pedig nagyon hiányzik ebből a törvénytervezetből, az a nemzeti eszközkezelő. Kérem szépen, önök nagy dérrel-dúrral bevezették, hogy meg lesznek mentve a devizahitelesek, de nem látni annak a jogi formáját, hogy ezt miként, hogyan és mikor teszik meg. Amint a lakáspolitika megoldódik, rögtön a társadalmi feszültségek is enyhülnek, de önök ezzel nem foglalkoznak.

Köszönöm a szót. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu