DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak reagálni szeretnék két dologra, amit Staudt Gábor képviselőtársam mondott, egyrészt a félreértések elkerülése végett.

Nem állítottam, és most sem állítom azt, hogy száz Ecstasy-tabletta megszerzése, megvásárlása vagy eladása ne lenne bűncselekmény, vagy ne kellene hogy bűncselekmény legyen. Igen, ezt meg kell büntetni, ezzel egyetértünk. Én annyit mondtam, hogy nagy különbség van aközött, hogyha valaki száz Ecstasy-tablettát szerez meg vagy ad el, mintha mondjuk, öt tonna heroint hoz át a határon egy kamionban, és nem jó, ha erre a két magatartásra pontosan ugyanaz a büntetési tételkeret vonatkozik. Én ennyit mondtam. Tehát itt kellene differenciálni, meg kell büntetni az egyiket is, de jobban kell megbüntetni a másikat.

Másrészt pedig azt kell mondanom, több ügyvédkollégám nevében is tiltakoznom kell az ellen, amilyen érvelést használ Staudt Gábor képviselőtársam, ugyanis tudom, szeretik a társadalomban úgy beállítani, mintha az ügyvéd a bűn hivatalos vagy hivatásos pártolója lenne, de azt gondolom, főleg egy ügyvédjelölt kollégától vagy egy volt ügyvédjelölt kollégától ez nem feltétlenül szerencsés megjegyzés az Országgyűlésben. Én azt gondolom, az a több tucat ügyvéd, aki itt dolgozik az Országgyűlésben mint országgyűlési képviselő, köztük egyébként az önök frakciójában Gyüre Csaba vagy éppen Gaudi-Nagy Tamás, vagy az államtitkár úr szintén ügyvédként dolgozott korábban, mindenki a köz érdekében tevékenykedik, mindenki azért fejti ki a képviselői munkáját, hogy a közbiztonság javításáért tegyen, és nem pedig azért, hogy a jelenlegi vagy a leendő ügyfelei érdekében szülessenek meg bizonyos szabályozások.

Egyébként meg kell azt is önnek jegyeznem, hogy nemegyszer, sőt nagyon sokszor érveltem már súlyosító rendelkezések mellett, sőt magam is előterjesztője voltam súlyosító rendelkezéseknek természetesen a Btk.-ban. (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) Én azt gondolom, indokoltam, hogy milyen szakmai okokból tartom ezt fontosnak. Ez lenne a hozzászólásom.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu