DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék arra reagálni, amit az én reakciómra Staudt Gábor képviselőtársam mondott. Ha figyelte a 15 perces felszólalásomat, akkor, bár nem áll távol tőlem egyébként, de egyetlen olyan pontja nem volt annak a 15 percnek, ami a liberális büntetőpolitikáról vagy annak elemeiről szólt. Hacsak nem az, hogy a most hatályos rendszer helyessége mellett szóltam.
Azonban arra válaszként, hogy miért nem módosítom vagy miért nem javaslom módosítani a kábítószerrel visszaélés törvényi tényállását jelen javaslat alapján, ennek két indoka van. Az egyik az, hogy nincs megnyitva ilyen szakasz. Tehát házszabályszerűen ezt nem tudom megtenni, ugyanis a Btk. kábítószerre vonatkozó paragrafusaiból egyetlenegyet sem nyitott meg az előterjesztő. A Btké.-ben nyílt meg a kábítószerre vonatkozó egyik szakasz, ez pedig nem jogosítja fel a képviselőt arra, hogy a Btk. anyagi jogi, Btk.-ban szereplő módosításait indítványozza.
Másrészt azt gondolom, hogy egy ilyen javaslat kapcsán a képviselőnek az a feladata, hogy a kormány képviselőjének fogalmazza meg azt az igényt, hogy erre oda kéne figyelni. Ugyanis ezt nem lehet egy elkapkodott jogalkotási folyamatban megtenni. Azt gondolom például, hogy hol legyenek a mennyiségi határok, hol húzza meg a jogalkotó, ezt nem szabad önkényesen megtenni. Ezt meg kell előzniük szakértői vizsgálatoknak, meg kell előznie szakmai és társadalmi konzultációnak, már olyan civil szervezetekkel, amelyek értenek hozzá, és ez alapján lehet meghúzni ezeket a határokat. Nem gondolom, hogy egy képviselőnek kéne a hasára ütni, és azt mondani, hogy legyen például itt. De az igényt meg lehet fogalmazni a kormány képviselője felé, és én ezt tettem meg.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés