HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyetért-e ön azzal, hogy a privatizált közművállalatokat a területileg illetékes önkormányzat teljes egészében köztulajdonba visszavegye? Ilyen értelmű helyi népszavazási kezdeményezéseket indít majd a közeljövőben a Jobbik országszerte ott, ahol az elmúlt években megkötött, felelőtlen privatizációs szerződések következményeképpen a fogyasztóknak mértéktelen közműdíj-emelkedést kellett tapasztalniuk, a szolgáltatás minőségének olykor drasztikus romlása mellett.
Ennek egy ikonikus példája lehet a Fővárosi Vízművek és a Fővárosi Csatornázási Művek privatizációja, hogy azt ne mondjam, elkótyavetyélése. Mint ismeretes, 1997-ben egy francia-német konzorcium vásárolta meg a Vízművek részvényeinek 25 százalékát, mindösszesen 17 milliárd forintért. A külföldi tulajdonosok delegálhatják a menedzsmentbe a cégvezetőket, és évente kiviszik a cégből 2-3 milliárd forintnyi nyereségüket. Hasonló módon és értéken adták el szintén '97-ben a Csatornázási Műveket. Egy akkori képviselői vélemény szerint a főváros a jelen érdekében lemondott a jövőről is, tudniillik akkoriban nem az osztalék volt a fő kérdés, hanem az egyösszegű, azonnali bevétel. Nem ezt hívják úgy, hogy vagyonfelélés? Vagy nevezzük inkább hűtlen kezelésnek?
De lássuk, mi is lett volna az eredeti, hivatalos verzió, azaz a meghirdetett és fennen hangoztatott cél, amellyel a választópolgárokat etették. Nos hát az, hogy úgymond csak a privatizáció által megszülető piaci verseny az, amely biztosíthat igazán minőségi szolgáltatásokat, és csak ez eredményezheti a közkiadások jelentős csökkenését csakúgy, mint a szolgáltatások - figyelem, szinte automatikus - árcsökkenését. Hogyan is minősíthetnénk ezt az elmúlt évek áremeléseinek tükrében? Így: tragikomikus; vagy még inkább: közröhej. Nehéz megtalálni erre a jó kifejezést, csak hát az a baj, hogy mindannyiunk vagyonát, a közvagyont herdálták el ezek alapján.
Tudjuk, bebizonyosodott, hogy a privatizáció után az új tulajdonosok beépítették a közműdíj árába extraprofitjukat vagy egyes beruházásaik meglehetősen felülértékelt költségeit. Ugyanakkor azt is tényként állíthatjuk, hogy semmilyen különleges szaktudást nem hoztak a külföldi tulajdonosok, mindenesetre a vezetékek felújítása biztosan nem tartozik erősségeik közé. S az is tény, hogy a külföldiek befektetése az elmúlt években már többszörösen megtérült, és a privatizációs szerződések még fennálló évei alatt több tíz milliárd forintnyi hasznot visznek ki még majd az országból. Láthatjuk, a privatizáció - int a vonalas közműhálózat fenntartását biztosító, egyedül üdvözítő megoldás - megbukott.
A fővárosi képviselők egyébként annak idején úgy szavazták meg a privatizációt, hogy a szerződés teljes szövegét maguk sem ismerhették meg maradéktalanul. Ami ebből nyilvánvalóvá lett, az az, hogy a szerződések olyan díjképleteket tartalmaznak, amelyek garantálják az évente sokmilliárdos hasznot a külföldi tulajdonosoknak vagy az indokolt költségeknél jóval nagyobb arányú díjemeléssel, vagy közvetlenül a főváros költségvetéséből. Magyarán: mindenképpen a budapesti fogyasztók fizetik meg a külföldiek mértéktelen hasznát.
2010 tavasza óta jogerős bírósági döntés kötelezi a Fővárosi Önkormányzatot arra, hozza nyilvánosságra a privatizációs szerződéseket, mindeddig sajnálatosan eredménytelenül. Ajánlanám ezt szíves figyelmébe Tarlós István főpolgármester úrnak is. Az, aki a szerződések tartalmáról egyébként bővebb információval tudna szolgálni, azaz Atkári János - a privatizáció idején főpolgármester-helyettes, vagy talán nevezhetnénk így is, büntetőjogi értelemben az egyik felelős, momentán Tarlós István főpolgármester úr személyes tanácsadója -, a napokban arról nyilatkozott, hogy a csatornadíjat drasztikusan meg kell emelni, mert úgymond a környezetvédelem sokba kerül. Hát, rinocéroszok is megirigyelhetnék Atkári make-up-ját!
Meggyőződésünk szerint az előbbiekben vázolt élősködés, azaz a rablóprivatizáció azonnali felülvizsgálatra szorul, vagyis stratégiai vagyontárgyainkat vissza kell venni a köztulajdonba, és ez lenne igazán a forradalmi változás országszerte.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés