KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy röviden reagáljak Schiffer úr felszólalására. Sajnos nem hallotta az én felszólalásomat, mert nem volt bent a teremben. Így egy kicsit nehezen tudom elképzelni, hogy... De természetesen a felvetésével csak annyi volt, véleményem szerint, a probléma, ha már kisstílűként jeleníti meg a hozzászólásomat, amit ugyebár nem hallott, akkor felvet bennem egy kérdést az ön felszólalása, miszerint konstruktívan szól hozzá, utána meg az orwelli rémképpel próbál itt operálni, hogy az állam majd az 50-es évekhez hasonlóan az állampolgárok adatait jól kezeli-e, vagy sem.
Én arra bátorítottam, bár ön nem volt jelen, hogy ha van esetleg egy olyan modell, ami a kettő között mégiscsak egy letisztultabb formát tud adni ennek az egész adatvagyon-kérdéskörnek, akkor azt érdemes talán elmondani. Hiszen jelen pillanatban ebben a kérdéskörben, mint ahogy egyébként Európában és máshol is, az állam bizonyul a legjobb gazdának. Tehát ha orwelli rémképekkel próbálunk itt operálni, akkor az a konstruktivitástól viszonylag messze van. Az meg, hogy ki milyen típusú felszólalást enged meg magának a parlamentben, ha legalább meghallgatta volna, akkor talán nem - ha jól idézem - kisstílűnek nevezte volna az ön magaslataiból képviselőtársának a hozzászólását.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés