SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 1. és 7. pontjához szeretnék hozzászólni, de érinteném az 5. és a 3. pontokat is.
Az 1. ajánlási ponttal kapcsolatban már Lamperth képviselőtársam említette az időszűkét. Ezt mi be is adtuk egy módosító javaslatként. Én is szívesen meghallgatnám az államtitkár urat azzal kapcsolatban, hogy ezt miért utasították el, hiszen az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem lehetséges egy hónap alatt összeírni a teljes lakosságot, az adatok minősége lényegesen jobb lesz, ha több idő áll rendelkezésre. Elhangzott, hogy tízévenként van népszámlálás, nem indokolt az ilyenfajta sietség a minőség rovására. Még akkor is, ha ettől az úgynevezett szimbolikus naptól való távolság bizonyos kérdezések esetében megnő, akkor sem indokolt.
Ugyanezen megfontolásból javasoljuk, hogy a pótösszeírás időtartama is az eredetileg javasolt hét naptári nap helyett 15 legyen, és kíváncsian várom, hogy ez miért nem lehetséges, vagy hova ez a sietség.
A 7. ponttal kapcsolatban azt kívánjuk elmondani, hogy az eddigi népszámlálási adatok azt mutatják, hogy nem teljes adatfelvétel van, a fogyatékkal élőkről felvett adatok sem elég pontosak, ezek sem elég megbízhatók. Az LMP ezért szükségesnek gondolja egy ilyen felmérés elvégzését, és a népszámlálással egy időpontban történő elvégzése ráadásul jelentős állami források megtakarításához is vezetne, hiszen ennek a népszámlálással egy időben történő elvégzése jelentősen olcsóbbá tenné a felmérést. Ismételten hangsúlyoznám azt, hogy nagyon nagy szükség van az ilyen adatokra, és azt gondolom, hogy amikor különböző költségvetési megszorítások vannak, akkor itt lehetne például spórolni.
Az 5. ajánlási ponttal kapcsolatban elhangzott az, hogy már az adatvédelmi biztos kiadott egy ajánlást, és hogy nem találta annyira aggályosnak. Megosztanám azt a beszélgetésünket, amit a KSH vezetőjével folytattunk, aki biztosított minket arról, hogy egyébként külön fogják kezelni a lakcím- és az egyéb adatokat. Reméljük, hogy ez valóban így lesz, és ha megfelelő garanciákat kapunk erre a külön kezelésre, akkor ezt támogatni tudjuk.
A jobbikos javaslathoz annyit tennék hozzá, hogy így is nagyon nehéz, sőt nem lehet pontos adatokat kapni a kisebbségekkel kapcsolatban. Egyébként erre nagyon tipikus példa a roma lakosság összeírása: a legutóbbi népszámlálásnál 189 ezer magyar vallotta magát romának. Tudjuk, hogy ennél jóval többen vannak az országban. Félő, hogy ugyanez történne meg a nem hivatalos kisebbségekkel. Azt hiszem, itt az indoklásban ráadásul szerepelt még a kínai, török s a többi lakosság összeszámlálása is. Ezek ráadásul nem is magyar állampolgárok, vagy a nagy részük nem magyar állampolgár - tudjuk azt, hogy milyen nehéz megszerezni a magyar állampolgárságot. Úgyhogy azt gondolom, hogy ez mindenképpen torz eredményekhez vezetne. Tehát az LMP sem támogatja ezt a javaslatot.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiból. - Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés