SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt nagyon sok fontos dolog elhangzott. Örülök, hogy itt többpárti egyetértés kezd kialakulni például a nyomkövetőkkel kapcsolatban - azt az LMP is a legmesszebbmenőkig támogatja.
Szintén egyetértek Volner képviselőtársammal a zaklatással kapcsolatban. Nagyon fontos, és ez részben pont a büntetőpolitikának azt a részét segítené elő, hogy nem csak a büntetésre helyezzünk nagyobb hangsúlyt, itt a rendőrség általi tájékoztatás rendkívül fontos kérdés.
Szintén fontos, amit Gaudi képviselőtársam felvetett a költségvetés módosításával kapcsolatban. Valóban elhangzott ezen a kihelyezett albizottsági ülésen, hogy egyszerűen nem elegendők az anyagi források ahhoz, hogy az emberi méltóságnak megfelelő körülményeket biztosítsanak többek között az előzetes letartóztatásban lévőknek.
A távol tartás szabályainak felülvizsgálatát is komolyan támogatja az LMP. Itt korábban beszéltünk pont a jobbikos képviselőtársammal, hogy nagyon gyakran fordul az elő, hogy hiába a távol tartás, egy lakásban, egy háztartásban élnek a felek. Tehát a bántalmazás, pont ma napirend előtti felszólalásomban beszéltem a nők elleni erőszakkal kapcsolatban, ez sajnos a jogszabály... Egyetértek Répássy képviselőtársammal, hogy nem csak jogszabályi kérdés ez, de ilyen esetekben igenis jogszabályi kérdés. Úgyhogy ezt is fontosnak tartjuk.
Végül Apáti képviselőtársam reintegrációval kapcsolatos hozzászólása; most itt ráncolja a szemöldökét, arra gondolok, amikor kijön valaki a börtönből, ön utalt arra, hogy szívesebben van valaki börtönben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezt azért erősen kétlem, azt gondolom, erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy visszahelyezkedjen valaki a társadalomba, ha letöltötte a büntetését, és ezt segítenünk kell.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés