VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A kormány az MFB-t mint a gazdaság motorját jelenítette meg, ugyanakkor a javaslatban szereplő, a Fejlesztési Bank tevékenységét és feladatait módosító szakasz ezt sajnos nem tükrözi. Miért nem jelenik meg egy állami tulajdonú fejlesztési bank feladatai között egyértelműen az önkormányzati szektor forgóeszköz-beruházásainak támogatása?

A javaslat a jelenlegi szabályozás egyik legfontosabb, gazdaságélénkítésre alkalmas pontját akarja módosítani. A jelenlegi szabályozás szerint az MFB feladatát képezi a piaci elégtelenségek mérséklése érdekében gazdálkodó szervezetek és önkormányzatok részére éven túli lejáratú forgóeszközhitelek és kölcsönök finanszírozása, továbbá éven túli lejáratú forgóeszközhitelekre és kölcsönökre vonatkozó készfizető kezesség vagy bankgarancia vállalása, amelynek elsősorban a piaci elégtelenségek miatt kárt szenvedő, termelő tevékenységet folytató piaci szereplők forráshoz jutását kell biztosítania. Ehhez képest a javaslat az önkormányzatokat kiveszi az MFB által finanszírozható szereplők közül.

Érthetetlen, hogy a jelenlegi álláspont szerint, amikor az önkormányzati szektor az általa kibocsátott kötvényállomány terhe alatt nyög, miért nem jelenik meg egy állami tulajdonú fejlesztési bank feladatai között egyértelműen az önkormányzati szektor forgóeszköz-beruházásainak támogatása. Egyértelmű, hogy az önkormányzatok napi működési szükségleteihez igénybe vették a kötvénykibocsátás nyújtotta forrásszerzési lehetőségeket. Miért a piaci szereplő bankokat hozza helyzetbe a kormány egy állami alrendszer működtetésének támogatásánál? Markánsabban kellene megjeleníteni a kistelepülési önkormányzatok hitelfelvételének támogatását, hitelprogramok szervezését az önkormányzatok számára.

A kísérleti fejlesztések finanszírozásának törlése a kkv-szektor és az őstermelők esetén szerintünk nem szerencsés. Nem szerencsés azért, mert a kkv-szektor és az őstermelők, valamint a családi gazdálkodók esetében kiveszi a kísérleti fejlesztésekhez nyújtható finanszírozási lehetőséget. Ezzel kimondja, hogy államilag nem tekinti támogatandónak a kísérleti fejlesztési projekteket, holott a hazai kkv-szektor legnagyobb baja, hogy elavult módszerekkel, technológiákkal termel, s versenyképességét ez csökkenti igazán. Forgóeszközhitelt nem nyújt az MFB, rövid lejáratú, napi működéshez szükséges hiteleket. Ez probléma. Nem jelenik meg a javaslatban, hogy az MFB által beruházásokhoz nyújtott hitelek és kölcsönök forgóeszközhitelek is lehetnek. Ennek hátránya, hogy az uniós támogatások, amelyek a kkv-szektor számára elérhetőek, elsősorban az úgynevezett Jeremie-program keretében kizárólag beruházási, tehát éven túli és nem forgóeszköz finanszírozására vonatkozó hitelek. Az MFB lenne az utolsó mentsvára a kkv-szektornak, hogy forgóeszközhitelhez jusson, de önök ezt nem engedik meg neki.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Megvalósíthatósági tanulmány és pénzügyi kockázatelemzés nem kell a hitelezéshez. Ez őrült kockázat, és mutyizásra ad lehetőséget. Bár az MFB Zrt. mint állami fejlesztési bank nem profitorientált és nem versenyez a kereskedelmi bankokkal, ugyanakkor a pénz- és tőkepiacról forrásokat felvevő és azokat kihelyező szakosított hitelintézet nem tekinthet el a szokásos banki megtérülési követelményektől sem. Ehhez kapcsolódóan ugyancsak megerősítést igényel, hogy éppen az MFB által bevont éven túli lejáratú forrásokon fennálló törvényi kezességre tekintettel a hitelintézet, nagyon korlátozott körre kiterjedő kivételekkel, alapvetően a szokásos banki prudenciális szabályokat kell hogy alkalmazza. Ennek célját meg kell jeleníteni a törvényben, hogy a kölcsön- és hitelnyújtást minden esetben és minden hitelfelvevő esetében megfelelő megvalósíthatósági tanulmány és pénzügyi kockázatelemzés kell hogy megelőzze.

A nettó kitettség értékének felemelése a szavatolótőke 200 százalékára hatalmas kockázatot jelent, uraim! A kereskedelmi bankok számára nem megengedett ennek csak a negyede - az állam pénze nem baj, ha bánja a kockázatot? Különösen kockázatos, hogy a javaslat felemeli az MFB Zrt. által a hitelintézetekkel szembeni, illetve a hitelintézetenként vagy hitelintézeti csoportonként külön számított nettó kitettségi érték összegét az MFB szavatolótőkéjének 200 százalékára. Az MFB, amely állami vagyonnak minősülő eszközöket is kezel, nem engedheti meg, hogy a hitelintézeti törvényben a piaci működésű hitelintézetekkel szemben támasztott nagy kockázatvállalási mutatót ilyen mértékben meghaladja. Ez a szabály éppen a hitelintézetek működésének biztonságát, a befektetők és betétesek pénzének védelmét szolgálja.

Az MFB esetében, ahol betétesek pénzéről ugyan nem beszélhetünk, de az állam pénzéről igen, az állami készfizető kezesség miatt fennálló állami felelősség, amely mögött az adófizetők pénze áll, int fokozottabb felelősségre mindannyiunkat. Amennyiben ez valóban így marad, és nem fogadják el az LMP módosító javaslatait, akkor áttérünk a kaszinókapitalizmusra, uraim. Hatalmas kockázatokat akarnak vállaltatni az MFB-vel, mindenféle megalapozottság és kockázatelemzés nélkül.

A banktitok, üzleti titok mögé nem lehetne bújnia az MFB-nek. Nem érvényesülnek az MFB-vel szemben az állami intézmények működésének átláthatóságával, demokratizálásával szemben támasztott követelmények, egyrészről a vezető tisztségviselők megválasztásánál, másrészt az MFB által kötött hitel- és kölcsönügyletek átláthatóságának üzleti titokra és banktitokra vonatkozó elrejtésével kapcsolatos szabályok miatt. Nem teszi lehetővé az átlátható működés és hitelezés rendszerét a titoktartásra vonatkozó szabályrendszer sem. Nem elegendő, hogy mindössze az ügyfél személyére és az ügylet összegére vonatkozó adatok nyilvánosak, és nem képezik az üzleti titok részét. Magát a finanszírozandó projektet is nyilvánosságra kell hozni, amelyből ellenőrizhető, hogy az egyes beruházások milyen módon valósították meg az MFB feladatai között megjelölt célkitűzéseket, és mennyiben szolgál valóban a gazdaság tényleges motorjának tekinthető kkv-szektor fő forgóeszköz- és beruházásihitel-nyújtójának az MFB. Enélkül, tehát átlátható működés nélkül csak az állam pénzét teszik kockára úgy, hogy valójában nem engednek elegendő belátást az állampolgároknak, így a vudu gazdaságot elrejtik a titokerdőben.

Az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjait is egyszemélyi kinevezés juttatja pozícióba. Legalább az ÁSZ vagy a PSZÁF hadd hagyja jóvá vagy tegyen javaslatot! Egy állami tulajdonú, fejlesztési célú hitelintézet esetében az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjainak kinevezésénél elengedhetetlen, hogy abba beleszólást kapjanak az állami gazdálkodás ellenőrzésével megbízott szervek, így például az Állami Számvevőszék is. A javaslat az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjainak megválasztását és kijelölését egy személyben a fejlesztési miniszterre ruházza rá, amely szerintünk elfogadhatatlan. Ez továbbra is csak a gazdaság és a hatalom centralizálásához vezet. A vezető tisztségviselők felmentéséről is érdemes lenne szót ejteni ebben a törvényben.

A fenntartható fejlődést biztosító projektek hitelezése egyáltalán nem jelenik meg. Amikor a zöld Széchenyi-tervet beharangozták önök, immáron másfél éve, akkor pont arról volt szó, hogy létrehoznak majd egy zöldbankot, egy zöld fejlesztési bankot. Most, kormányra kerülvén mintha ezek a zöldszempontok, környezetvédelmi szempontok, zöld gazdaságfejlesztési szempontok, amelyek a XXI. század húzóágazatai lehetnek, rögtön sutba lettek vágva. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ezt ki mondta?) Itt, a törvényjavaslatban látszik. A fenntartható fejlődés mint elvárás a finanszírozott projekteknél nem szempont, kérem szépen.

(15.40)

Egyáltalán nem kap említést az MFB feladatai, illetve küldetése között, hogy a hitelezés és kölcsönnyújtás során kiemelt figyelmet kapnak a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe vevő energiahatékonysági, környezetvédelmi, infrastrukturális fejlesztések feltételeit javító beruházások, amely elvárások pedig nemzetközi fejlesztési intézetek céljai és küldetése között kivétel nélkül szerepelnek.

Ezt a törvényjavaslatot, és ezen túl tehát az MFB-t is, az összeférhetetlenség, függőségek és a politikai kapcsolatok logikája vezeti. Tovább mélyíti azt a jelenséget a javaslat, hogy főleg a függőségek és politikai kapcsolatok logikája által alakult ki a magyar közép- és nagyvállalati magántulajdon-rendszer.

A javaslat szerint az MFB alkalmazottja vezető tisztségviselő, illetve felügyelőbizottsági tag lehet annál a gazdálkodó szervezetnél, amely gazdasági társasággal szemben vagy javára, vagy annak érdekében az MFB kockázatot vállal. Ez a kitétel szerintem tisztességtelen, politikai erővel történő tulajdonszerzéseket eredményezhet a hitel- és kölcsönnyújtás olyan feltételhez kötése esetében, amely a forrást szerző gazdálkodó szervezetben befolyás gyakorlását lehetővé tévő részesedést biztosít az MFB-alkalmazottak számára. Itt kérem, a mutyigazdaságnak ágyaznak meg.

Összességében, a javaslat nem tartalmaz olyan átütő módosításokat, amelyekből kiviláglana, hogy a gazdasági fejlődés fő meghatározói a jövőben a fenntartható fejlődést biztosító beruházások lennének, és egyáltalán nem támogatja a kutatás-fejlesztési célú beruházásokat. Továbbra sem tesz semmit annak érdekében, hogy tisztázza és a nyilvánosság számára átláthatóvá tegye a nagy állami támogatásokkal megvalósuló, sokszor átpolitizált, sajátos belső érdekhálóval rendelkező beruházásokat, valamint nem rendezi megnyugtatóan, hogy a kkv-szektort és az önkormányzatokat megfelelő fejlesztési és forgóeszközhitellel látja el a fejlődés érdekében.

Összességében ezek voltak az LMP kritikái. Ezen kritikák mentén módosító javaslatokat is be fogunk nyújtani. Remélem, vannak olyan találkozási pontok, ahol önök is támogatják az átláthatóságot és a fenntartható fejlődés és a gazdasági növekedés zöld szempontjait.

Köszönöm a szót. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu