VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Én magam is a hozzászólásomra való készülés alkalmával egy idézetet vettem ki a törvénytervezet indoklásából, amelyet államtitkár úr is idézett, amellyel a sürgősséget próbálja a javaslat indokolni. Ez az idézet úgy hangzik - még egyszer megismételve -: a részletes hatásvizsgálat alapján jutott az előterjesztő arra a következtetésre, hogy az eljárási rend átfogó módosításához előzetesen be kell várni a jogszabályok alapján kötelezően elvégzendő, az ÚMVP végrehajtásáról szóló értékelést, valamint a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó KAP-reform alapvető irányait, várható intézkedéseit. Ezek ismeretében lehet majd javaslatot tenni mind az intézményi, mind pedig az eljárási rend szükséges változtatására.
Ez az indoklás nekem ellentmondásban van azzal, hogy miért kell sürgősséggel tárgyalnunk a javaslatot. Ha tudjuk eleve, hogy ezeket be kell várni, akkor a sürgősséget nem kellene erőltetni, hanem a sürgősség helyett inkább be kellene ezeket várni, amikre nem kellene sokat várni, hiszen az ÚMVP értékelésének elkészítése folyamatban van, mint tudjuk, a Szent István Egyetem környezetgazdálkodási tanszékén is dolgoznak ezen. Tehát az biztos, hogy ez az értékelés jó lesz, ez garancia arra, de gyakorlatilag a készültség előtti állapotban van.
A KAP-ra való hivatkozást, illetve a KAP 2014-2020 közötti időszakára való hivatkozást megint csak nem értem, hiszen a múlt héten Dacian Cioloş úr az Európai Parlamentben bejelentette a közleményt, amely a KAP Bizottság szerinti irányelveit tartalmazza. Ez kétségtelenül vitaanyag, de gondolom, nem addig szeretne várni a kormány az előttünk lévő törvényjavaslat megalkotásával, amíg a teljes vita lezajlik, hiszen maga az idézett szöveg is azt mondja, hogy "a KAP-reform alapvető irányait, várható intézkedéseit". Ezek tehát publikusak, erre hivatkozással sürgősséget nem tartunk indokoltnak.
Az indoklás szerint a módosításnak az egyszerűsítés a célja, azonban a kérdés erősen fölmerül, hogy kinek a szempontjából egyszerűsítünk. Mert az kétségtelen, hogy MVH szempontjából jelentős egyszerűsítéseket tartalmaz az előterjesztés, de mondjuk, a tárgyilagosság kedvéért meg kell említenem, hogy tartalmaz olyanokat is, amivel vagy a gazdák gondjain segít, vagy pedig más módon. Például a külföldi illetőségűek ügyfélként kezelésének a szigorítása nagyon helyes, hiszen ez akár alap lehet - nem ennek a törvénynek a tárgya, de akár ez a nyilvántartás-szigorítás alap lehet - arra, hogy a külföldiek földhöz jutásának az anomáliájában is segítsen. Vagy jó irányba megtett lépés és helyes, hogy a gazdálkodóra adatváltozás bejelentésének elmulasztása miatt eddig kiszabhatták a bírságot mindenféle felszólítás nélkül, most fel kell erre szólítani. Van tehát néhány olyan, kétségtelenül, ami a helyes irányba mutat, de összességében ez egyértelműen az MVH jogköreit bővíti.
Az ÚMVP intézkedéseiről említettem, hogy az folyamatban van, de nem feltétlen kellene arra várni, hiszen hány anomália most is nyilvánvalóan látszik az ÚMVP működése kapcsán. Vannak elhíresült esetek is, ezeket még a sajtóból is lehetett tudni. Mondjuk, hogy egy rendezvényen, ha pogácsát szolgának fel, arra három árajánlat kell, ez nem az egyszerűsítés. Vagy ha valaki a promóció címszóban szórólap helyett, mondjuk, egy molinót feszített ki, mert úgy gondolta, hogy ez jobban szólít az ő rendezvényére, akkor ezért elutasították a kifizetési kérelmét. Vagy ha szabálytalansági eljárást lefolytat az MVH minden további nélkül, belső szabálytalansági eljárást, olyat, amiről nem is értesíti az ügyfelet, tehát egyértelmű, hogy ő kelti a szabálytalansági eljárást, majd ő meg is szünteti, tehát magának megválaszol az MVH. Konkrét esetekről beszélek, ha ez esetleg elképzelhetetlennek tűnne, akkor ez elképzelhető.
Ezek egyértelműen a kifizetések késleltetésére irányultak az MVH részéről a múltban, tehát van hiba bőven, ezen az eljárásrenden módosítani kell, ez kétségtelen, de én azt gondolom, hogy semmiképpen nem sürgősségi eljárással.
A KAP-reformmal kapcsolatos megjegyzése és utalása az indoklásnak megint nem fedi a valóságot. Nem tudjuk, hogy akkor most tagállamok vagyunk, vagy nem vagyunk tagállamok. Államtitkár úr is ugyanazt a fenyegető mondatot mondta el, amit hallunk 2004 óta, hogy de azért kell a gazdákat egzecíroztatni - most hadd használjam ezt a szót, a túlzott ellenőrzést használná, mondjuk, egy MVH-hivatalnok -, azért kell ezt alkalmazni, mert az adóforintok az Európai Unió adóforintjai, és nehogy vissza kelljen fizetni, ha valamit rosszul csinálunk.
Én azt gondolom, 2004-től a mai napig az MVH úgy működött, hogy az adófizetőknek csak egyik szándékát vette figyelembe, nevezetesen azok az adófizetők bizonyos költségvetést jóváhagynak a maga demokratikus menetén. Ebben a költségvetésben természetesen minden hatóságnak, hivatalnak és minden érdekeltnek, ügyfélnek is kötelessége ezekre az adóforintokra vigyázni. Ugyanakkor a másik elvárás is ott van az európai adófizetők részéről, nevezetesen az, hogy megfelelő vidékfejlesztési programok szülessenek, hogy a vidék javuljon, a vidék jobbá váljon. Ezeket a hatóságok hajlamosak elfelejteni. Az elmúlt hat évben egyértelműen így volt, de ez a javaslat, ha átmegy a jelenlegi Házon, akkor ugyanebbe az irányba fog mutatni. Ezért az, hogy kinek a szempontjából egyszerűsítés, nagyon nagy kérdés.
Érdekes módon véletlen bizonyára, de épp ma, ezekben az órákban, ezekben a percekben Strasbourgban az Európai Parlament is a közös agrárpolitika egyszerűsítéséről tárgyal. Nyilvánvalóan véletlenszerű egybeesés, de az Európai Unióban ez nagyon fontos. Az Európai Unióban a Európai Parlament, azt hiszem, 2010 májusában fogadott el egy jelentést, amely számos elemet tartalmaz a közös agrárpolitikára, a kifizetésekre és a tárgybani törvénymódosításra is vonatkozóan az egyszerűsítésekről. Ma ismét tárgyalja. De ugyanúgy a 2013 utáni közös agrárpolitikának is abszolút kulcsrésze egyebek mellett - nagyon érdekes volna róla vitáznunk, de ez ma nem a témánk - az egyszerűsítés. Egyszerűsítés, egyszerűsítés, egyszerűsítés van az Európai Unióban. Ezek a honlapok magyarul is elérhetőek, én javasolnám az előterjesztőknek, hogy ezeket a honlapokat nézzék meg, és ezzel valahogy szinkronban kellene lenni.
De addig is, amíg ezt nem teszi az előterjesztő, idéznék néhányat. Ennek a bizonyos, májusban elfogadott EP-jelentésnek a b) pontja azt mondja: mivel az egyszerűsítésnek elsősorban a mezőgazdasági termelők, nem pedig csupán a tagállamok nemzeti hatóságai és kifizető szervei számára kell kedvezőnek bizonyulnia, ahogy az eddig túlnyomórészt tapasztalható volt. Én azt hiszem, hogy itt ma másról beszélünk. Még egyszer mondom, mintha nem ugyanabban az Európai Unióban lennénk, mintha nem volnánk tagállamok, miközben természetesen hivatkozunk.
A másik a d) pontja: mivel a cél a KAP közvetlen és közvetett költségeinek mérséklése és egyben a közösségi termelőket sújtó adminisztratív terhek csökkentése, lehetővé téve a mezőgazdasági termelők számára, hogy több időt szánjanak a földjeiken végzett munkára. Ez az előterjesztés nem ezt szolgálja.
Még tovább megyek. Azért idézek talán a szokásosnál többet, hogy ne egyszerűen arról legyen szó, hogy egy ellenzéki szakpolitikus, aki csak valami ellentétet akar szítani, használja ezeket a felvetéseket, hanem ténylegesen az Európai Unió... - államtitkár úr is és mi is sokszor hivatkozunk rá, ha egyszer tagjai vagyunk az Európai Uniónak, akkor talán ezeket figyelembe kéne venni.
(17.50)
Azt mondja az f) pontja: mivel világos és érthető, a hatáskörrel rendelkező hatóságok és a mezőgazdasági termelők számára jogbiztonságot nyújtó jogszabályokra van szükség, ki kell küszöbölni a szükségtelen szabályozást. Ez a javaslat több szabályozást vezet be, tehát ellene megy ennek.
k) pont, és akkor az idézetből ez lesz az utolsó: mivel a jogszabályoknak rugalmasabbaknak kell lenniük, annak érdekében, hogy a KAP igazodni tudjon a gazdák érdekeihez - a gazdák érdekeihez! -, a különböző régiókhoz és területekhez anélkül, hogy veszélyeztetnék a KAP közös jellegét. Én azt gondolom, hogy egy szakminisztérium részéről az volna az elvárás, hogy azon a mezsgyén, azon az úton a legvégsőkig elmenjen, amikor valóban még nem kockáztatjuk az európai adófizetők pénzét, de ezeknek az irányelveknek megfelelően, amik alapján nekünk ezt a pénzt odautalták, azért mégiscsak tudnánk menni.
Összességében én azt gondolom, a probléma abban volt az elmúlt 6 évben is - és ezért nagyon sokat tettek a civil szervezetek, folyton hangsúlyozták ezt -, hogy az MVH állam az államban elv szerint tud működni. Azt gondoltuk, hogy egy szocialista kormányzásnál rosszabb nem lehet. A szocialista kormányzás erre van predesztinálva, de majd jön egy szebb világ. Én azt gondolom és azt javaslom az előterjesztőknek, hogy valamilyen társadalmi kontrollra, intézményi és/vagy társadalmi kontrollra fel kellene állítani valamit, amely legalább azokat a panaszokat, amelyek a gazdák részéről érkeznek, el tudja bírálni.
Én nagyon jól tudom, hogy ez nem szokásos, ez egy picit kilóg ebből az EU-intézményi rendszerből és hasonlók, de ugyanakkor többen gazdák között járunk, akik itt ülünk. A minisztérium három igen tisztelt képviselője is eleget jár gazdák között. A gazdák közérzete is fontos volna. Ha most egy ilyen panaszkezelő fórumot, szervezetet, nevezhetjük monitoringbizottságnak vagy társadalmi szervezetet létrehoznánk, akkor a gazdák ott el tudnák ezt mondani.
Az előbb három konkrét példa kapcsán mondtam, hogy milyen visszaélések történnek az MVH részéről is. Ha ezeket egy ilyen panaszkezelő testület meg tudná vitatni, akkor egyrészt ezek felszínre kerülhetnének, másrészt pedig a gazdák tényleg azt érezhetnék, hogy új kormány van, forradalmat éltünk meg, és új szelek vannak, amik kapcsán az együttműködés a fő cél.
Ezért én is azt javaslom, talán egy kicsit ellentmondásos módon, szocialista képviselőtársammal egyetértve, hogy ezt a javaslatot ebben a formájában nem volna szabad sürgősséggel átnyomni, hanem ezt a javaslatot már módosítani kellene ebben az értelemben jelentősen, hogy ez gazdabarátabb legyen, hogy a gazdatársadalom is azt érezhesse, hogy ez a rendelet őértük van, a gyorsítás mellett.
Köszönöm szépen, ennyit szerettem volna elmondani. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés