BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem a vita kedvéért, de úgy gondolom, azért azt rögzíteni kell, hogy a parlamentben szokás az, hogy az ellenzék bármit mondhat, esetleg felelőtlenül is - és most nem az ön hozzászólásáról szóltam, hanem elsősorban a volt kormánypártiakéról (Göndör István: Ezt tettétek 8 évig.) -, ugyanis az az igazság, hogy elkövetkezett a megvilágosodás időszaka részükről, de közben azért el kell mondanunk azt, hogy kirabolt ország, szegénység, nem csak Békés megyében, megélhetési gondok, munkanélküliség és leépült gazdaság. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Vannak, akik megvilágosodtak, és köszönöm önöknek, hogy megvilágosodtak, de kérem, először a saját lelkiismeretükkel számoljanak el, és úgy beszéljenek. (Göndör István: Kormányozni kellene, Babák úr, kormányozni kellene!)
Azért, tisztelt Szávay képviselő úr, azt tudni kell, hogy a gazdaság az alapja mindennek, amit a gazdaság megtermel, azt lehet szétosztani. Tehát mi a teendőnk? És nekünk ebben felelősségünk van, hogy mindazt, amit elrontottak és tönkretettek, a hazai gazdaságot helyzetbe kell hozni, mert amit megtermel, azt lehet szétosztani. Az csak a második - most önök a szétosztásról beszélnek, és nem a gazdaságról. Úgy gondolom, a nemzeti együttműködés kormánya - és nem bosszantani kívánom - minden dolgos magyar állampolgárral össze kíván fogni, hogy a hazai gazdaságot, benne a fogyasztást is, a megélhetést is fellendítsük, helyzetbe hozzuk, és a gazdaság az elsődleges.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! E prioritások mentén, és tudva azt, hogy mindennek alapja, és kifejezetten egy országban, és itt nálunk a magyar gazdaság az alapja a jobblétünknek, azt kell először megalapoznunk, és utána osztogathatunk.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés