DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhány, az oktatás, a tudomány kérdését érintő módosítóval kapcsolatosan kívánok szólni. Bízom benne, hogy e tekintetben szélesebb összhang és összefogás mutatkozik meg, hiszen mindenki elmondta már, hogy a tudomány vagy az oktatás ügyét mennyire fontosnak tartja. Ebből következően azt hiszem, már csak a benyújtott módosítók sok esetben hasonló jellegéből is fakadóan támogathatóak azok a javaslatok, amely például a 365. sorszámon szerepel, és az agrárkutatások, tanüzemek, szakképzés támogatására csoportosít át forrást, mintegy 200 millió többletet.
Mindezt azért tartanám kifejezetten fontosnak és támogatandónak, emlékeim szerint Font Sándor javaslata ez, mert személyi és dologi tételeket egyaránt tartalmaz, és az elmúlt esztendőkben viszont a szocialista kormányzat az agrárkutató ágazatot jelentős mértékben leépítette. Azt hiszem, ez egy olyan mulasztás és olyan súlyos hiba volt, amit muszáj orvosolni. Nem fog menni egyébként, megjegyzem, egyik pillanatról a másikra sajnálatos módon. Mint már korábban említettem, rombolni mindig könnyebb, mint építeni.
(12.10)
Ugyancsak szeretném kérni támogatásukat a 848. számon szereplő "Útravaló" ösztöndíjprogramhoz. Mintegy 1,3 milliárd forintot csoportosít át erre a célra más területekről. Ezt a programot azért is tartanánk fontosnak, mert - korábban több képviselőtársunk beszélt erről - a kilábalás, a felemelkedés egy fontos útja a romatársadalom számára az oktatásügy, az iskolázás. Az "Útravaló" program jelentős részben ezt a szociális értelemben hátrányos helyzetű réteget is érinti, tehát az iskoláztatás felé tereli az elesettebb rétegeket.
Fontosnak tartjuk a 960. számon szereplő "Lendület" program további bővítését. A Magyar Tudományos Akadémia elindította már ebben az évben - sőt már a korábbi esztendőben is - ezt a programot, ami arról szól, hogy magyar kutatókat, akik a tudományos életben már nevet is szereztek maguknak, de idehaza a lehetőségek hiányában nem tudtak labdába rúgni, és most külföldön vannak, külföldi tudományos kutatásokat folytatnak, próbáljuk hazahívni, és ne csak szlogen legyen az, hogy a tudomány és a magas hozzáadott szellemi érték a gazdaság egy motorja, hanem ezt valós cselekedetekkel is próbáljuk megalapozni. Ehhez próbálunk további 200 millió forintot átcsoportosítani, kifejezetten abból a megfontolásból is, hogy ezt a programot az akadémiai kutatóintézeteken túl az egyetemi szférára is ki lehessen terjeszteni, és ilyen értelemben szélesebb körű vonzerőt tudjon gyakorolni elsősorban a természettudományos, műszaki területekre, amely területeken egyébként jelentős hiányosságok is tapasztalhatók.
A felsőoktatással kapcsolatosan forrásbővülést látunk, majd' 10 milliárddal nő. Sajnos, azt is hozzá kell tenni egyébként, hogy az elmúlt esztendőkben a felsőoktatási rendszerre sokszor ráerőltetett magántőke-bevonással indított fejlesztések, az úgynevezett PPP-programok viszont jelentős mértékű adósságokat is generáltak, úgyhogy ez a forrásbővülés egyik oldalon persze üdvözlendő, a másik oldalon azonban látni kell, hogy igazából a megnövekedett adósságtörlesztésnek köszönhetően ez a megnövekedett forrás igazából nem ott hasznosul, hanem sajnos elmegy. Lehetne persze azt mondani, hogy tegyünk oda még több pénzt, de azt gondolom, önmagában az sem lehet megoldás, hogy felelőtlenül, a korábbi feneketlen bugyor további töltögetése folyjon.
A felsőoktatási hallgatók juttatásaival kapcsolatosan több módosító javaslatot is nyújtottak be mind az LMP, mind a Jobbik részéről. Szeretném megjegyezni, hogy ugyan tetszetősek ezek a javaslatok, és méltánylandók is lennének, a legnagyobb probléma az - már említettem Szávay István képviselő úrnak -, hogy úgy nevesít tételeket, nem is keveset, több száz milliós, sok esetben milliárdos nagyságrendben, hogy nincs forrásmegnevezése. Tehát ilyen értelemben persze sok mindent mondhatunk, hogy hova kellene még sok pénz - akár még a magyar űrkutatást vagy tengerhajózást is mondhatnám -, hogy tegyünk oda nem tudom, mennyi milliárdot, de ha nincs megnevezve a forrás, akkor nehéz erről hogy beszélni. Ebből a szempontból viszont el kell ismernem, hogy érkeztek olyan javaslatok is - Dúró Dórától vagy Farkas Gergelytől -, ahol viszont konkrét forrásmegnevezések voltak, ott legfeljebb arról vitáztunk, hogy az adott forrásátcsoportosítással egyetértünk-e vagy nem, nem önmagában a céllal.
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Azt is szeretném megjegyezni, hogy a felsőoktatás finanszírozásában továbbra is jelen van az, amit úgynevezett kutatóegyetemi programnak nevezünk, ezt még az előző kormány indította el. Azon, hogy jó-e vagy nem, szintén lehet vitatkozni. Kétségkívül tesz forrásokat bizonyos egyetemekre - nem az egész felsőoktatási szektorra -; ami hiányosságként akkor is megfogalmazódott, és ez most is így van, mert már megkötött szerződéseket nehéz utólagosan korrigálni, hogy ez nem volt kellőképpen átgondolva, és nem igazán van meghatározva, hogy a kutatóegyetemi program végezetén mi a kimenetel, illetve mi az elvárás. Mintegy 30 milliárd forintról van szó, azért ne felejtsük el, hogy ez nagyon komoly tétel, azt hiszem, ezt egykor jobban elő kellett volna készíteni. Annak mindenesetre persze örülünk, hogy van egy ilyen pluszforrás.
Van néhány olyan módosító javaslat, amely kifejezetten szövegszerű pontosítást tartalmaz, tehát nem forrásigénnyel bír, bízom benne, hogy e tekintetben is találkozunk majd a parlament széles plénumának támogatásával.
Összességében még egy utolsó dolgot szeretnék említeni: a romaoktatási programokhoz is forrásbővülést javaslunk átcsoportosítani, források megnevezésével, és bízom benne, hogy e tekintetben ugyancsak széles körű parlamenti támogatást tudhatunk majd emögött.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés