DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most tekintsünk el attól, hogy Varga képviselő úr felszólalása beleilleszkedik abba, hogy családi alapon egyik oldalon mozgósítjuk a szakszervezetet, a másik oldalon pedig felszólalunk a parlamentben, de ettől most tekintsünk el.

Néhány érdemi dolgot azért csak szóba kell hozni. Az egyik az, hogy a Költségvetési Tanács kérdése szóba került. Nos, én laikusként, bevallom őszintén, azért furcsállom, hogy a majd' 40 fős testület éves 1 milliárdos költségvetéssel azért létezik, hogy évente egyszer mondjon véleményt egy költségvetésről. Ez tipikusan az a műfaj, amit önök állandóan gyakoroltak az elmúlt időben: ha valamit nem tudsz megoldani, hozz létre egy hivatalt. Volt itt az esélyegyenlőségi hivataltól kezdve az ördög tudja, mi minden, de nem javult ettől az égvilágon semmi.

10 milliárdot említ a debreceni stadionra. Én nagyon örülök neki, hogy ez van. Csak emlékeztetni szeretnék: amikor a szocialista kormányzat mindenféle stadionfelújítást és építési programot hirdetett, Gyurcsány Ferencnek hívták a sportminisztert, egy árva szavuk nem volt arra vonatkozóan, hogy miért nem helyi forrásokból építik ezt az érintett városok. Akkor azt mondta egyébként Gyurcsány Ferenc, hogy mindenhol lesz stadion, Debrecenben nem lesz.

Azt hiszem, ha a miskolci lehetséges források kérdését feszegeti, én ebben önnek igazat adok, csak az összehasonlítás szempontjából szeretném megkérdezni: az elmúlt 8 évben miért nem tette egyetlenegyszer sem szóvá azt, hogy mondjuk, a budapesti metróberuházás nagyságrendileg ötször, hatszor vagy akár tízszer meghaladta azt az összeget, amelybe például az összes magyarországi helyi tömegközlekedés kerül?

Nem jók ezek az összehasonlítások, tisztelt képviselő úr, mert nagyon-nagyon indulati alapokon gerjeszt nem kívánt érzéseket, és szerintem rossz irányba viszi el a gondolkodásmódot is. Én azt hiszem, ha van ma Magyarországon egy sikeres focicsapat, ami ráadásul üzleti értelemben is tud produkálni, akkor próbáljunk meg egy kicsit a hóna alá nyúlni. Bízzunk benne, hogy sok ilyen lesz Magyarországon, az mindenkinek csak jót tesz.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu