DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én csak szeretnék pontosítani: Varga képviselő úr valószínűleg nem elég figyelmesen olvasta a költségvetéshez benyújtott különböző dokumentumokat. A Költségvetési Tanács ugyanis nem a 2011. évi költségvetést kifogásolta, és nem azt mondta, hogy az megalapozatlan, hanem egybehangzóan mind az ÁSZ, mind a Költségvetési Tanács, sőt még a Magyar Nemzeti Bank is azt a vélekedését fogalmazta meg, hogy a 2011. évi költségvetés óvatos számokra épül, úgy tűnik, hogy végrehajtható, a kockázatát jóval kisebbnek minősítették. A későbbi évekre vonatkozóan fogalmazott meg kritikát a Költségvetési Tanács. Ezt csak a pontosság kedvéért jó, hogyha így idézzük.

A másik észrevétel Schiffer képviselő úr megszólalásához kapcsolódik. A Fidesz korábbi javaslata, a gyurcsányi hazugság megállítása az arról szólt, hogy legyen egy háromfős Költségvetési Tanács, nem nagy hivatal, egy háromfős Költségvetési Tanács, amelyik viszont vétójoggal is fel van ruházva. Ez teljesen más ahhoz képest, mint ami lett belőle, tisztelt képviselő úr. Ezt csak arra mondom, hogy ha valaki erre nem emlékszik, nehogy azt higgye, hogy a szocialistákkal nagy egyetértésben szavaztunk meg egy Költségvetési Tanácsról szóló törvényt. Azt mondtuk, hogy ez is jobb, mint a semmi, de nem ez volt a Fidesz javaslata, és nem egy nagy hivatal és nem egymilliárdos költségvetés. (Dr. Varga László: Kiváló! Gratulálunk! - Dr. Ángyán József: Megmarad a tanács három fővel!)

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu