DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A rendelkezésemre álló bő négy percben néhány olyan konkrét kérdésről szeretnék szólni, amire nyilvánvalóan az általános vitában nem utaltam, hiszen ott alapvetően a költségvetés általános filozófiai felépítéséről beszéltünk. Viszont van néhány olyan tétel, amiről úgy gondolom, hogy érdemes szólni, részben azon az alapon, ami benne van, illetőleg ami hiányzik a költségvetésből.

Én három olyan kérdést emeltem ki, ami, én úgy gondolom, hogy figyelmet érdemel. Egyrészről elsősorban: több módosító indítvány érkezett a nemzeti civil alapprogram kérdéskörében, ennek az emelésére. Azt hiszem, ha körbenézünk itt az ülésteremben, a 386 képviselőből nem hiszem, hogy lenne egy is, aki vállalná azt, hogy a civilek támogatásából bármilyen összeg visszavonásra kerüljön. Hiszen a civil társadalom erőssége, a civil társadalom tevékenysége mindannyiunk számára fontos, sőt én azt gondolom, hogy távlatosan inkább azt a területet kellene erősíteni, hogy mi az, amit a civil közösségek átvállalhatnak feladatként, hiszen számunkra is egy fontos érték és érdek az, hogy a közösségi értékeket és érdekeket képviseljük és emeljük. Ezért felhívnám tisztelt képviselőtársaim figyelmét azokra a módosító indítványokra, amelyek alapvetően ennek az emelését, sőt van olyan módosító indítvány is, ami a 7 milliárd forintnak az előterjesztését jelenti. Én azt gondolom, hogy ezt mindannyiunknak szem előtt kellene tartani.

Elnök Úr! Nyilvánvaló, hogy egy fontos kérdés, és talán arra hívnám még fel a figyelmet, amit a környezetvédelmi kérdéseket, illetőleg a fogyasztóvédelmi kérdéseket helyezi előtérbe, illetőleg azokat az összegeket emeli, ami ezeknek a hatóságoknak a működését, sőt azt mondom, hogy inkább a megelőzési tevékenységet segíti. Van néhány olyan kérdés, amiben, azt hiszem, hogy konkrétan is figyelnünk kell. Képviselőtársaim már utaltak az 54-es módosító indítványra, de nyilvánvalóan kiemelném még a 209., 210., 212., 258., 259. módosító indítványokat, amelyek alapvetően ezeket érintik, és akár olyan konkrét kérdést is, mint a Ganz-Röck gyárnak és főleg elsősorban az ott dolgozók helyzetének a rendezését.

Én szóltam arról, hogy fontos kérdések azok, amelyek benne vannak a költségvetésben. Egy dologról mint pécsinek, baranyai országgyűlési képviselőnek, szólnom kell, ami viszont nincs benne. Pécs Európa kulturális fővárosa beruházásai során, azt hiszem, az egyik legfontosabb létesítmény volt a konferencia- és koncertközpontnak a megépítése. Az előző kormány kulturális vezetése arról adott egy tájékoztatást, illetőleg támogatást, hogy ez a koncertközpont nemzeti intézménnyé nyilvánításra kerüljön. Nyilvánvaló, ez azt a támogatást is jelenti, hogy a központi költségvetésben ennek meg kell jelennie. Nincs egyébként olyan intézmény, kulturális intézmény a vidék Magyarországán, amely nemzeti intézménnyé nyilvánításra került volna.

(8.30)

Így arra kérem képviselőtársaimat - nyilván ez egy következő körnek lesz majd a lehetősége -, támogassák azt, hogy a pécsi koncertközpont nemzeti intézménnyé nyilvánításával egy külön soron kapjon támogatást. Hiszen nem csak és kizárólag azt a közösségi érdeket képviseli, ami Pécsnek, Baranyának fontos, hanem úgy gondolom, az egész ország érdeke az, hogy ne csak a fővárosban, hanem vidéken is legyenek olyan kulturális intézmények, amelyek annak a nagy közösségnek az értékeit jelenítik meg, amit úgy hívunk, hogy nemzet, amit úgy hívunk, hogy társadalom. Ebben kérném a támogatásukat.

Elnök úr, képviselőtársaim, köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu