DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Én is ehhez szólnék hozzá, egy másik szempontot szeretnék viszont megvilágítani. Az utóbbi években, amikor egy-egy csapatunk mégis kijutott, futballcsapatról lévén szó, valamelyik nemzetközi kupában, és a vendégeket itt kellett valamilyen stadionban vendégül látni, akkor pontosan annak az egy-két stadionnak a lehetőségeit használtuk ki, amelyek abban az időszakban, tehát az elmúlt polgári kormány időszakában épültek.
Magyarán, ha most az egyik stadion, adott esetben a debreceni stadion megépül, felújításra kerül, és lesz lehetőség a kelet-magyarországi régióban is egy nemzetközi színtéren küzdő csapatot vagy akár egy válogatottat fogadni, azt gondolom, hogy az az egész térségnek, egész Kelet-Magyarországnak is egy lehetőséget jelent. Be kell látni, hogy egy stadionépítés azért egy-két forintból nem valósítható meg. Még egyszer mondom: azokban a stadionokban tudtunk az elmúlt években is nemzetközi futballmeccseket játszani, amelyek abban az időszakban, az első polgári kormány időszakában kerültek felújításra. Azt gondolom, hogy ennek a folytatása lesz ez is. Ebben pedig, azt gondolom, hogy nézetazonosság kell hogy legyen a parlamenti patkó valamennyi oldalán ülőknél.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés